Kategóriák
Lakberendezés

Mit csinál egy lakberendező? 1. rész

Lakberendezés és lakberendező választás

A következő négy részes blogbejegyzés sorozatomban elmesélem, mit is csinál egy lakberendező, és 3 konkrét példán keresztül bekukkanthattok a „kulisszák mögé”:

Az elmúlt hetekben több emberrel volt alkalmam a szakmámról beszélgetni, és jó párszor lezajlott a következő párbeszéd:

„Természetesen tudok segíteni a felújításban/berendezésben/átalakításban! Mire gondoltál, mire lenne szükséged? – „Háát, igen, gondolkozom, hogy kellene szakmai segítség egy lakberendezőtől, de nem is tudom pontosan, hogy miben, hogyan tudnál segíteni… Hogyan is szokott ez menni? Mit is csinál egy lakberendező?”

Tehát úgy gondolom, érdemes ezt a témát mélyebben körbejárnunk. Mit is csinál egy lakberendező? Miben tudok segíteni, milyen szolgáltatásokat nyújtok egy berendezés, felújítás, átalakítás során. Ez alkalommal nézzük meg ezt a témát általánosságban!

A lakberendezői szolgáltatás nagyon sok mindent jelent, a tanácsadástól kezdve a pontos tervek elkészítésén át egészen a kivitelezés menedzsmentjéig

Nézzük sorban.

Lakberendezési tanácsadás

A szolgáltatások közül a legegyszerűbb és csomagszinten a legolcsóbb – nyilván ez esetben marad a legtöbb munka a megrendelőre, hiszen tervkészítés nincs a tanácsadásban. A tanácsadás végezhető az adott helyszínen, az irodámban, vagy megfelelő kommunikáció esetén akár üzenetváltások segítségével írásban és szóban is.

A tanácsadás szólhat:

  • térszervezésről – tehát hogy egy helyiségnek mik a különböző berendezési lehetőségei, figyelembe véve a tér jövőbeli funkcióját, a családmodellt, a költségvetést, a meglévő tárgyakat, a designt (stb.), végigbeszélve a lehetőségek előnyeit, hátrányait stb…
  • stílustanácsadásról – tehát milyen színeket, formákat, lakberendezési stílust érdemes választani egy-egy helyiség vagy egy otthon számára, természetesen itt is figyelembe véve megannyi szempontot, mint az ügyfél egyénisége, életstílusa, pénztárcája stb…
  • konkrét anyag- vagy termékválasztásokról;
  • igény szerint bármiről, ami az otthon felújításával, átalakításával, berendezésével kapcsolatos.

A lakberendező munkája

A tanácsadást követően a következő „szint” egy mélyebb, intenzívebb munka: pontos lakberendezési tervek készítése. Miről is van itt szó? Nézzük sorra:

  • Az egyik szívem csücske az egyedi bútorterv, ezért ezzel kezdem. :):
    Készülhet terv egyedi konyháról, gardróbszekrényről, nappali bútorról, előszobabútorról, ágyról, komódról, ládáról, bármiről, ami bútor. Egy ilyen terv elkészítését egy részletes egyeztetés előzi meg, majd a tervezés során további egyeztetésekre van lehetőség. A tervezés során figyelembe vesszük a tér adottságait, a leendő bútort használók szokásait, tulajdonságait (magasság, kor, balkezes-jobbkezes stb.), a leendő bútor által betöltendő funkciókat, a belekerülő, már meglévő tárgyak méreteit stb. Mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy egy hosszú távon jól használható, szerethető és funkcionálisan tökéletes bútor készülhessen. 🙂
  • Berendezési terv:
    A helyiség által betöltendő funkciókat, a leendő használók szokásait, szükségleteit, tulajdonságait figyelembe vevő, általában felülnézeti berendezési terv. Pl. egy nappaliban hova kerüljön a kanapé, mekkora legyen, milyen alakú, hova kerüljön a tv, a nappali bútor, a dohányzóasztal, legyen-e szőnyeg (stb.), ha igen, mekkorák legyenek és hova kerüljenek. Mi a kényelmes, az ideális, a megfizethető, a könnyen cserélhető – aszerint elkészítve, hogy kinek mi a fontos.
  • Látványtervek (3D-s vagy kézi):
    Megmutatja, hogyan is nézne ki a megálmodott elrendezés, stílus, szín az adott helyiségben.
  • Burkolatkiosztási terv:
    Amennyiben új burkolat (hideg vagy meleg) kerül fel a falakra, a padlóra, azt lehet és érdemes is pontosan megtervezni! Hol milyen burkolat javasolt, melyik milyen tulajdonságokkal rendelkezik? Miből mennyi kell, hova kerüljön a díszcsempe, hol legyen a burkolatváltó, meddig fusson a fürdőben a csempe, merre álljon a minta, hol vágjon a burkoló stb… Ezekre a kérdésekre ad választ egy burkolatkiosztási terv.
  • Világítási terv:
    Bármilyen helyiség felújítása esetén felmerülhet, hogy a világítást szeretnénk modernizálni, vagy a világítótesteket áthelyezni, mert másként akarjuk berendezni a teret; máshova szeretnénk dugaljakat, mert most nincsenek kézre eső helyen vagy mert a meglévő kevés… A helyiség új elrendezésének ismeretében egy lakberendező a kivitelező villanyszerelő számára tud készíteni egy olyan világítási tervet, amelyben figyelembe veszi az adott tér tulajdonságait, stílusát, a házban lakók szokásait, tulajdonságait, a legfőbb közlekedési útvonalakat stb… Kidolgozza és logikusan megtervezi, hogy hol és hány konnektor legyen, hol legyenek a kapcsolók és milyenek legyenek (egyszerű, váltó-, csillár-), hol és milyen lámpák legyenek (LED-szalag, spot, hideg, természetes, meleg; falikar, állólámpa, csillár, függeszték stb.)
  • Gépészeti ajánlás:
    Milyen gépeket érdemes beszerelni (hűtő, sütő, radiátorok, kazán, klíma stb.) és azokat hova helyezzék a háztartásban. Az elnevezésből jól látszik, hogy ez csak egy ajánlás, a tervet épületgépész készíti el.
  • Konszignáció – terméklista:
    Ha megszületik egy berendezési elképzelés, ezt követően még igen komoly munka a térbe megálmodott termékek „összevadászása”. A megfelelő berendezési tárgyak kiválasztásakor figyelembe kell venni, hogy az a tervnek megfelelő méretű, stílusú, színű legyen, elérhető legyen – lehetőség szerint ne kelljen külföldről, ismeretlen cégtől rendelni, megfelelő áron legyen, tartós és jó minőségű legyen stb. A berendezési elképzeléseknek és a fenti kritériumoknak megfelelő, harmonizáló, és anyagilag a földön járó beszerzendő terméklista elkészítése nagy munka, amelyet a termékpalettát ismerő lakberendező könnyebben elvégez, ezzel hatalmas terhet levéve a megrendelő válláról.

A harmadik fokozat, amikor a lakberendező elkíséri tervét a megvalósulásig, és dolgozik annak pontos és lehető legtökéletesebb kivitelezésén.

Ez esetben a lakberendező sok vesződségtől meg tudja kímélni ügyfelét, hiszen a szakemberekkel – asztalos, villanyszerelő, vízszerelő, festő, burkoló stb. – a kapcsolattartást, egyeztetést ő végzi, a helyszínre egyeztetett alkalmakkor kimegy, ellenőrzi a zajló munkálatokat, szükség esetén instruálja a szakembereket.

Ennek egyik változata megtalálható a csomagjaim között, amelynek során kibérelhető vagyok 🙂 és a felújításhoz szükséges termékek bevásárlásában segítek. Ez részben tanácsadás, részben megvalósítás.

A fenti szolgáltatások közül mindenki egyedi szükségleteinek megfelelően választhat. Minden munka más, minden felújítás, átalakítás más, így az a legjobb, ha minden a lehető leginkább az adott ügyfél igényeihez igazodik, hiszen csak így lehet csodás, harmonikus otthonokat teremteni. Én ennek érdekében sok fajta csomagot hoztam létre, amelyeket itt találsz.
Az egyes csomagok személyre szabhatóak úgy, ahogy arra neked szükséged van.

Keress bátran!

Remélem, tetszett a fenti cikk! A következő 3 alkalommal bemutatom egy-egy konkrét tervezésem folyamatát. Tarts velem! Kukkants be a színfalak mögé!

Kategóriák
Lakberendezés

Ki legyen a lakberendező? Lakberendező választás!

Lakberendező választás:

Ráférne egy kis vérfrissítés az otthonodra?
Jó lenne egy kicsit felpezsdíteni a lakásod elrendezését, megjelenését?
Már sokat haladtál, de még mindig lenne mit alakítani otthon? Esetleg fontolgatod, hogy lakberendező segítségét kéred a tökéletes végeredmény elérése érdekében?

Nézzük, hogyan is érdemes lakberendezőt választani!

Biztosan nem mondok újdonságot, ha elárulom, hogy mint a legtöbb szakma; a lakberendezés is bizalmon alapszik. Rátalálni arra a szakemberre, akinek a kezébe mered adni az otthonodat, megbízni benne, hogy képes lesz arra, hogy elképzeléseidet és igényeidet 100%-ig szem előtt tartva alkosson…, valóban nem egyszerű.

Mindenekelőtt engedj meg nekem egy kérdést: ha villanyszerelőt, gázszerelőt vagy más szakembert keresel, te hogy indulsz neki a hadműveletnek?
Interneten keresztül keresed a befutó, szimpatikus jelölteket vagy ismerőseid ajánlásai alapján veszed fel velük a kapcsolatot?

Ha lakberendező „vadászatban” vagy, akkor jó hír, hogy a döntésedet segíthetik a különféle gyűjtőportálok (lakberendezo.lap.hu, lakberendezes.info), ahol ellenőrzött és minőségi szakemberek széles választékát találod. Területre lebontott név- és elérhetőséglisták, illetve referenciák alapján gyorsan rátalálhatsz arra az emberre, akire rá merheted bízni otthonod átformálását.

A másik út, hogy ismerősök ajánlásán keresztül bukkansz rá álmaid segítőjére. Azonban ez utóbbi esetben is javaslom a weboldalak, referenciamunkák, bemutatkozások átböngészését. Ezek az információk alapból nyújtanak egy első benyomást. Ezek megismerése után kialakulhat benned egy kép az adott szakemberrel kapcsolatban; ami lehet persze pozitív és negatív is. Szimpatikus? Az ízlésvilága, referenciái közel állnak a te elképzeléseidhez? Tetszenek az ötletei? HA IGEN, akkor szerencséd van, célegyenesben vagy, jöhet a következő lépés!

Ha a javaslatok vagy olvasottak alapján úgy érzed, megtaláltad a megfelelő kivitelezőt, akkor tanácsolom, hogy ne sajnáld az időt arra, hogy egy személyes találkozó keretei belül megismerkedjetek!
Nem szerencsés mindent e-mailen és telefonon keresztül lebonyolítani, de néha persze az is előfordul (nekem is volt már ilyen munkám, mert így is megvolt a bizalom, a szimpátia, és működött a kiemelkedő kommunikáció).
Sokszor egyszerűbb e-mailen kommunikálni, de egy lakberendezési munka nagyon összetett feladat, így rengeteget jelent egy személyes egyeztetés!

Egyedi árajánlatkéréssel kapcsolatban sem tanácsos ajtóstul rontani a házba, ugyanis ehhez sokszor ismerni kell a konkrét igényeket, elképzeléseket, és sokat segít egy minden részletre kiterjedő helyszíni terepszemle is. Ha megvan a szimpátia és úgy érzed, hogy a bizalom rendben alakul köztetek, akkor biztos, hogy jó kezekben vagy!

Egy jó lakberendező a díjazásának többszörösét is megspórolhatja a megrendelőnek, NEKED – a megfelelő berendezések, anyagok – adott esetben szakemberek és egyedi kialakítások – kiválasztásával és költséghatékony ötleteivel sok felesleges körtől és munkától kíméli meg a tulajdonost. A rengeteg energiáról és időről pedig nem is beszéltünk, amit egy komolyabb felújítás vagy átalakítás igényel attól, aki azt megtervezi, kitalálja és megszervezi. Ha lakberendezői munkába fektetsz, rosszul nem dönthetsz!

Tehát az első találkozás varázsa nagyon fontos a későbbiekkel kapcsolatban. Az első személyes megbeszélés (nálam) teljesen ingyenes, kötöttségek nélküli. Ekkor lehetőségünk van egy picit jobban megismerni egymást, nekem az igényeket, a helyszínt. Ilyenkor jönnek az első elképzelések, közös ötletek. Ha megvan a „kémia”, a szimpátia, akkor rá lehet térni a dolgok anyagi vonzatára.

Egy lakberendezési munka nem magányos munka, amit a tervezőasztalnál egyedül végzek. Rengeteget kell kommunikálni, megismerni, együtt gondolkodni, utána járni, ötletelni. Ha mégsem vagy a lakberendeződdel egy hullámhosszon, akkor az derüljön ki még a közös munka legelején, mintsem már a munka közben!

A tervezői és megvalósítási fázis alatt is rengeteget kell beszélgetni, konzultálni, adott esetben találkozni, ami kölcsönös szimpátia nélkül nem, vagy csak borzasztóan nehézkesen megy.

A lakberendező segít neked. Támaszkodhatsz a szaktudására. Ne legyél szégyenlős, kérd ki a véleményét minden dilemmáddal vagy problémáddal kapcsolatosan, legyen az világítással, gépészettel, falak mozgatásával, elrendezéssel, színekkel, anyagokkal kapcsolatos!

Hidd el, hogy MI lakberendezők azért vagyunk, hogy az álmaid 100%-ig megvalósulhassanak és az otthonod minden szempontból a lehető leginkább kényelmes és számodra tökéletes legyen!

Számomra egy megbízás nem csupán egy munka. A tervezésen túl nekem kifejezetten fontos az ügyfeleim elégedettsége, így maximalizmussal és egy nagy adag alázattal igyekszem megrendelőim elképzeléseit megvalósítani!

Ha felkeltettem az érdeklődésedet és lakberendezőre lenne szükséged, bátran vedd fel velem a kapcsolatot! Készséggel állok a rendelkezésedre!:)
Hogy pontosan mit is csinálok, arról ITT olvashatsz egy korábbi cikkemben!
Kategóriák
Lakberendezés

Belsőépítész, lakberendező, enteriőr stylist?

Belsőépítész, lakberendező, enteriőr stylist

A mai blogbejegyzésemben szeretném tisztázni a 3 szakmával kapcsolatos ismereteket, információkat. Kik ők, mit csinálnak, mi a szakterületük, stb… Éles határvonal ugyan nem húzható feladataik között, azonban alapvető tulajdonságok megkülönböztetik a három szakma képviselőit.

Mindenekelőtt a három szakma elsajátításának módja más és más (a fenti sorrendnek megfelelően: egyetemi képzés, felnőttképzés, tanfolyam) és az egyes szakmák más jogosultsággal állhatnak a tervezési folyamatokhoz. Mindazonáltal habár 3 különböző „mesterségről” beszélünk, sok kapcsolódási pontjuk van, és alapvetően nagyon egymásra utalt területekről beszélünk.

Lakberendező? Belsőépítész? Enteriőr stylist? Kik ők?

Mindenekelőtt egy rövid személyes kitérővel kezdenék

A szakmákkal kapcsolatos megnevezések esetében nekem a lakberendező szóval kapcsolatosan furcsa érzésem van. Sok gyorstalpalót végzett, önjelölt szakmabeli van a piacon, aki csak jóindulattal hívhatja magát lakberendezőnek, hiszen maximum a színekhez és a dekorációs feladatokhoz van érzéke.
Ez inkább nevezhető stylist munkának, mintsem lakberendezésnek. A rutinosabb lakberendezők ezzel szemben elvállalnak belsőépítészeti munkákhoz közeli feladatokat is. Természetesen tudásban a belsőépítészek még mindig a dobogó 1. helyét foglalják el, hiszen több évnyi egyetemi anyag képezte őket szakemberré, így a tervezési szabadságuk is jóval nagyobb.

Jómagam univerzális álommegvalósítónak tartom és képzem magam. Ha úgy van, akkor falakat helyezek át, elmondom a szakmai véleményemet a gépészeti, elektromos átalakításokkal kapcsolatban, mindazonáltal természetesen gépész, villanyszerelő és statikus kollégák mondják ki az áment az adott szakmai területen.
Nem végzek belsőépítészeti munkát, de ha szükséges, egy picit belefolyok abba is, hiszen úgy gondolom, hogy a lakberendezés nem csak a színekről formákról és anyagokról szól.
Egy igazi, szerethető otthon a funkcionálisan jól működő, praktikus kialakításnál kezdődik.

A határok tehát egybefolynak, a belsőépítészek belefolynak a lakberendezésbe, a lakberendezők feladatai átcsaphatnak a belsőépítész, míg a stylistok feladatai a lakberendezés határvonalán – ezért is említettem, hogy éles és megkülönböztető határvonalakról nem érdemes beszélni egyik esetben sem.

Nézzük sorra.

  • Belsőépítész:

    Értelemszerűen a belső terek kialakításáért és átalakításáért felelős. Falakkal kapcsolatos műveleteket végez (mozgat, helyez át), funkciókat cserél fel, funkcionálisan megszervezi az otthont. Ez a munka rendkívül szerteágazó tudást igényel. Egy belsőépítésznek értenie kell az építészethez, a gépészethez, a villamossághoz, egy kicsit a bútortervezéshez, anyaghasználathoz és naprakésznek kell lennie az aktuális trendekben. Ideális esetben kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezik (gépész, statikus, elektromos tervező, stb.), hiszen ezen szakemberek felkeresését és koordinálását is adott esetben egy belsőépítész fogja össze. Ő tehát a kivitelező csapat feje, akinek fejlett a pszichológiai valamint a kommunikációs készsége is. Fontos, hogy egy belsőépítész mindezeken a területeken biztos lábon álljon!

A belsőépítész munkáját megelőzően van még valaki, aki nagyon fontos személy az otthonprojektben. Kitalálod, hogy ki az? Bizony, ő az építész vagy az építőmérnök!

Ő az, aki a megvalósítás előtt utánajár a lehetőségeknek, feltérképezi a hely adottságait, a hatósági előírásokat és ő az, aki felméri és megismeri a megrendelő igényeit mind funkcionális, esztétikai és kényelmi szempontból is. A biztos alapok után indul a munka oroszlánrésze. Skiccel, rajzol, tervez, egyeztet a szakági tervezőkkel.
Felveszi a kapcsolatot és konzultál a statikussal, épületgépésszel elektromos tervezővel és egyéb speciális szakemberekkel. Az alapoktól a tetőfedéssel bezárólag, minden munkafolyamatot az építész hangol össze. Előfordulhat, hogy a feladatköre belsőépítészeti kihívásokkal egészül ki.

  • Lakberendező:

    …és most következzen a LAKBERENDEZŐ. A lakberendező feladata: a lakás berendezése. Ugye milyen egyszerűen hangzik??

    De korántsem az. Ha újítottál már fel vagy rendeztél már be lakást a csupasz falaktól a kész otthonig, akkor tudod, hogy ez távolról sem ilyen egyszerű.
    Ha egyszer végigcsináltad, hogy a semmiből, a csupaszon álló falaktól hosszas agyalás, nézelődés, álmatlan éjszakák és lakberendezési boltokban töltött számtalan hétvége után eljutottál a hálószoba berendezéséig, a fürdőszoba kitalálásáig, a konyha megálmodásáig, akkor tudod mekkora feladat ez.

    Szuper érzés, amikor a beton vagy téglafalakra életet lehel a neked tetsző falszín vagy tapéta, a csupasz aljzatra rákerül álmaid csempéje és parkettája, majd bekerül az otthonodba a megfelelő nappali bútor, kanapé, gardróbszekrény és a számodra tökéletes konyhabútor.
    Azonban ha minden kisebb és nagyobb döntés egyedül a te válladat nyomja a mindennapi teendők mellett, akkor nehéz pozitívan megélni az amúgy csodás megújulási folyamatot. És amikor végül még mindig hiányzik valami…
    Kellenének a kiegészítők, hogy a terek megteljenek színekkel és formákkal: a szőnyeg, a függöny, a polcok, a képek a falra, stb…
    És akkor az egyedi megoldásokról és ötletekről még nem is beszéltünk. Hát ezért van a lakberendező, hogy mindezekben segítségedre legyen vagy akár teljes egészében levegye ezeket a feladatokat a válladról.

A lakberendező az, akinek a felépített és gondosan „megkomponált” tereket burkolatokkal, bútorokkal, anyagokkal, színekkel, dekorációs elemekkel kell megtöltenie.

Ehhez elengedhetetlen a lakberendezői és ergonómiai szakismeret, a jó képzelőerő, a kreativitás, a megfelelő térlátás, stílusérzék, anyag-, termék- és aktuális trendismeret és a belsőépítészhez hasonlóan a jó kommunikációs képesség. Napi szinten frissen kell tartania a tudását. A kellően bevállalós, tapasztalt és strapabíró lakberendező tud lenni otthonod felújításának karmestere.

A lakberendező, a belsőépítészhez hasonlóan tud ajánlani szakembert, vagy a már kiválasztott szakemberek munkáját tudja koordinálni, más szóval a felújítást, átalakítást kiviteleztetni. Én is csinálom, hiszen ilyenkor a megálmodott terveket elkísérhetem a megvalósításig, így biztos lehetek benne, hogy a megrendelővel közösen megálmodott terek megvalósítása nem csúszik félre valahol és minden úgy valósul meg, ahogyan azt a majdani használója szeretné.
Árajánlatokat kérek, a megrendelővel együtt kiválasztjuk a szakembereket, szolgáltatókat, termékeket, egyeztetek a szakemberekkel, ha kell kint vagyok a helyszínen mikor megindul egy-egy fázis.
Nem csak tervezek, de szervezek, koordinálok, irányt mutatok, segítséget adok. Mind a megrendelőmnek, mind a felújításon dolgozó szakembereknek. És nem mellesleg szuper látni a korábban csak „papírról” visszaköszönő tervek megvalósulását. A munkám egyik legnehezebb, de egyben legszebb része.

  • Enteriőr stylist:

    És nem utolsó sorban beszéljünk pár gondolatot az enteriőr stylist vagy más néven az enteriőr designer munkájáról!

    Az ő feladata adott terek adott stílus mentén történő megvalósítása. Egy üzlethelyiség dekorációja, egy reklámfilm helyszín stílusának kivitelezése, egy fotóstúdió hátterének megfelelő megválasztása…
    Adott tehát egy elképzelés, amit a lehető legjobban kell a gyakorlatban megvalósítania. Hasonló, mint a köztudatban már jobban elterjedt „ruha stylist”. Alkalomhoz és az aktuális trendeknek mérten felöltözteti a segítségre szoruló ügyfeleit, ez esetben a kiválasztott tereket. Az ő esetében is rendkívül fontos a stílusérzék, anyag- és termékismeret és lényeges, hogy az aktuális trendekben otthonosan mozogjon.

Maradt még benned kérdés? Beszélgessünk Facebookon!

Kategóriák
Lakberendezés

Ne dobjuk ki! Környezetbarát lakberendezés!

Környezetbarát, fenntartható lakberendezés

Had mutassak be Neked valakit, aki ennek a szemléletnek a jegyében éli mindennapjait.

Réti Éva a Réthy Fashion megálmodója, alapítója és designere. A vállalkozás 2012-ben alakult és a környezetvédelem és a divat kapcsolatát gondolta újra elsősorban a farmer újrahasznosításával. Legfőbb tevékenységük új, innovatív termék létrehozása – farmerbegyűjtéssel és farmerfeldolgozással –, valamint a környezettudatos szemléletformálás. Hozzám hasonlóan Éva és csapata fontosnak tartja, hogy a régi elhasználódott bútorokat, ha még meg lehet menteni, ne dobják ki, hanem újragondolva inkább újítsák fel. Éva ehhez elsősorban persze a farmert ajánlja, hiszen így két, funkciójában teljesen különböző anyagot is meg tudnak menteni egyszerre.

Éva és immár cége hitvallása:

„Célunk az újrahasznosítás tényleges megvalósulása, az újrahasznosítás minőségét egy magasabb szintre felemelni. Termékeinknél alapvető cél, hogy nem látszódhat rajta, hogy újrafelhasznált anyagból készült, új hatását kell keltenie.” Globális céljuk: „Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése újrahasznosítással, a körkörös gazdaság kialakításával – melynek lényege, hogy semmilyen alapanyag ne vesszen kárba.”

Mindezen elvek szem előtt tartásával született újjá Éva kezei között egy forgószék, egy régi, teljesen szétment fotel és jó pár ikeás kanapé is. Íme:

Újrahasznosított bútorok és kiegészítők

Ezen felül Éváéknak vannak olyan további apróbb bútordarabjaink, lakberendezési tárgyaik, amelyek újrahasznosított farmerból készülnek. Ilyenek a babzsák fotelek, az olvasópárnák,a fetrengő, és a farmer címkékből készített szőnyeg. Pár kép kedvcsinálónak:

Ha tetszenek Éváék termékei és szemlélete, a Réthy Fashion-ről ITT olvashatsz még többet!

A környezettudatos, fenntartható vagy az újrahasznosítást előtérbe helyező lakberendezési csomagjaim kapcsán.

Éváékkal sok kapcsolódási pontunk van, így bízom benne, hogy a jövőben sokszor fogunk még együtt dolgozni.

Kategóriák
Lakberendezés

Egy balatoni vendégház története

Csodásan berendezett Balaton-felvidéki szálláshely

Ez alkalommal szeretnék nektek bemutatni egy különleges szállást, amelynek térszervezésével és berendezésével való találkozás számomra katartikus élményt volt.

A helyszín Lovas, a szállás pedig a Levendula vendégház. Vendéglátónk a szállás tulajdonosa, Hajdú-Briant Ágnes volt. Ágnes egy kellemes beszélgetés alkalmával mesélt nekem a ház történetéről, a berendezés kialakításának folyamatáról.

A vendégház épülete egy tipikus Balaton-felvidéki tornácos ház, kívülről szépen bepucolva, fehérre meszelve. A háznak már a kertje is hívogató, tele apró ötlettel, sok-sok levendulabokorral, szépen nevelgetett virágokkal, hatalmas gránátalmákat termő fával, roskadásig telt fügefával, kellemesen berendezett szaletlivel, és a gyerekekre is gondolva pár hintával, apró mászókával.

Balatoni autentikus lakberendezés

A házba belépve már az előszobában elakadt a szavam.
Ízlésesen elrendezett levendulás sarok köszönt minket fonott kosarakkal, különleges tükörrel, szépen festett székekkel, kovácsoltvas kiegészítőkkel. Oldalra tekintve egy csodásan ívelt, lila kovácsoltvas korláttal díszített, fehér, antikolt lépcső vezet az emeletre.
A lépcsővel szemben az emeleten kellemes látkép tárul elénk. A fa mintázatú és a konyhai fűszereket ábrázoló tapéták kedvesen fogadnak minket odafönt. Szuperül illenek a térbe, és a ház hangulatába.

Balatoni lakásdekoráció

Ezt követően benyitunk az első szobába, ahol ismét nem jutok szóhoz a gyönyörtől.

A csodásan faragott, népi motívumokkal festett bútorokon akad meg a szemem. Az ágyak, a ruhásszekrény, az asztalok, a székek, mind-mind harmóniában. Ettől alig tudok szabadulni, de továbblépve a barna-zöld kiegészítőket, az ízlésesen kiválasztott zöld falat csodálom, majd a természetet a fürdőbe is becsempésző zöld színek harmóniája ragad magával.

Bútortervezés balatoni vendégházban

De nincs megállás.

Tovább megyünk a következő szobába, ahol az egyedi bútorokat kelta motívumokat ábrázoló kovácsoltvas elemek díszítik. A motívumok nem véletlenek, Ágnes férje breton, innen a kapcsolódás, és a három szoba elnevezése is férjét dicséri: Bretagne (Ágnes férjének szülőhelye, Bakony: Ágnes szülőhelye, és a Balaton, amely karnyújtásnyira van a szállástól). A szállásadónk családi fényképei a falon, a családi ereklyék a szobában természetesen simulnak bele a helyiség hangulatába.

Ezt követi a közös tér, amelyben már-már egy lakberendezési orgazmus kerülget 🙂 a csodásan faragott, különleges festéssel ellátott, egyedi megrendelésre készített asztalokat, székeket, tálalókat és az azokhoz passzoló konyhai kiegészítőket szemlélve.

És még mindig van tovább…

Az emeleten az utolsó szobába lépünk. Itt egyértelműen a csodás bútorokat készítő, bakonynánai asztalosé és magyar népművész, bútorfestő feleségéé a legfőbb érdem, hiszen itt is kiváló munkát végeztek. A fehér-kék bútorokon megjelenő egyedi festések különleges hangulatot árasztanak. Az embernek nincs is kedve továbbmenni, leheveredne inkább a kihúzható, csodaszép szófán.

Azonban még mindig megyünk tovább, mert a ház másik részében van még két helyiség, amely vendégül látja csapatunkat a hétvégére. Ez a konyha ismét katartikus élmény a maga különleges paraszti hangulatával. Ágnes elmondása szerint a legtöbb bútorra, kiegészítőre a környező piacokon talált rá, amelyeket az utóbbi időben már saját kezével újított fel és tett egyedivé.

A vendéglátás szuper, a szállás kiváló, meleg szívvel ajánlom mindenkinek, aki Balaton-felvidéken keres szállást!

Látogass el a Levendula vendégházba Te is, hidd el nem fogod megbánni!

Amennyiben Te is ilyen egyedi otthonra vágysz, válaszd Lakberendezési csomagjaim közül a Recycling (felújított bútorok) lakberendezési csomagot!

Váltsuk valóra álmaidat közösen!:)

Kategóriák
Lakberendezés

Fenntartható lakberendezés!

Fenntartható lakberendezés és design

Fenntarthatóság a design-ban? Igen, fenntarthatóság a design-ban! …éés a lakberendezésben!

Nézzük csak elölről.

Régóta érdekel a környezetvédelem, foglalkoztat, hogyan is tudnék a természettel összhangban élni. Bár ezidáig nem aktívan, de mindig kerestem a megoldást arra, hogy a városi lét mellett hogyan tudom ezt a szemléletet a saját életem szegleteiben alkalmazni.

Úgy látom, hogy erre napjainkban egyre több a lehetőség, egyre többen gondolkozunk, keresünk és találunk a környezetvédelem kihívásaira megoldásokat saját életünkben.

Fenntartható lakberendezés fontossága

A hulladékmentes (zerowaste) életforma, a slowfashion, az öko-, a bio-irányzatok az elmúlt fél évben robbantak be az életembe és kezdtem el mélyebben foglalkozni azzal, hogyan élhetném kevesebb hulladékkal, fenntarthatóbban, környezet-barátabb módon az életemet.

Környezettudatos lakberendezés

Ezen személyes érdeklődésemtől vezérelten, és mert nem titkoltan szeretném ezt a szemléletet lakberendezési munkáimban is alkalmazni látogattam el a Design hét keretében lebonyolított kerekasztal beszélgetésekre.

AMission: Design előadássorozat októberben került megrendezésre. A múlt hétfői előadás témája a Fenntarthatóság kérdésköre volt a Design-ban.

A kerekasztal beszélgetés előtt bemutatkozott a Printa, amely egy környezettudatos márka, elvei között szerepel az öko-divat népszerűsítése, ruhakollekciói felhívják a figyelmet az egyre jobban teret nyerő slowfashion-re, és hazánkban úttörők a kiselejtezett ruhák újrahasznosítását illetően is.

A kerekasztal beszélgetés résztvevője volt:

Volom András, a V4SDGalapítója; Nagy Richárd, formatervező, fenntarthatósági szakértő, a Co&Co Design Communications tagja; Majoros Zita, a Printatulajdonosa, Magyar Gergő, a Medence Csoporttulajdonosa.

A beszélgetés rendkívül izgalmas volt, és bővelkedett a gondolatébresztő felvetésekben. Vajon lehet-e az újrahasznosítást (recycling, upcycling) tömeggyártásban is alkalmazni? Lehet-e az egyediséget nagy szériaszámnál is megtartani? Meddig folytathatja még az ember a pazarlást, a túltermelést a ruhák, a design világában (is)?

A pozitív és negatív forgatókönyvek hullámvasútján ültünk, és egy-egy borúsabb szcenáriót követően mindig gyúlt fénysugár, hogy érdemes változtatni és igenis környezetkímélőbben, fenntartható módon élni. Ez a jövő!

A beszélgetés megerősített abban az elképzelésemben, hogy a környezetvédelmet a lakberendezésben is lehet és kell is alkalmazni. Minden szakmában van létjogosultsága a fenntartható eszközöknek/módszereknek, csak meg kell találni a módját az alkalmazhatóságnak.

Az első lépéseket már megtaláltam, ezért hoztam létre a Környezetbarát lakberendezés csomagot és a Fenntartható lakberendezés(felújított bútorok) csomagokat.

Mivel a felújított bútorokkal történő lakberendezés terén hazánkban úttörő vagyok, és a környezetbarát lakberendezés terén sem elterjedt még idehaza , ezért a csomagok továbbfejlesztésén, a szolgáltatásaim tökéletesítésén folyamatosan dolgozom.

Ha érdekel az előttem álló út, tarts velem, kövesd a blogom! 🙂

Kategóriák
Lakberendezés

Otthon kiállítás, design összefoglaló

Otthon kiállítás

Hétvégén rendezték meg az Otthon Design Ősz lakberendezési kiállítást a Hungexpon. Amint azt az előző cikkemben írtam a kiállítás fókuszában a lakások belső designjának kialakítása volt, megjelentek a kiállításon az okos otthon eszközei, a román bútortervezés és – gyártás legfőbb képviselői.

A kiállításról szuperlatívuszokban sajnos nem tudok beszélni. A kiállítók számossága igen elmaradt a megszokott CONSTRUMÁ-n tapasztaltaktól. A szokásos legnagyobb kiállítók persze most is ott voltak, és elhozták megszokott termékpalettájukat.

Pár különleges szépséggel, érdekességgel azért mégis volt alkalma találkoznia annak, aki kilátogatott az eseményre.

Bátran mondhatom, hogy ez alkalommal a fáé volt a főszerep. Néhány standon minőségi fa bútorokat mutattak be, míg máshol különleges fa burkolatokat csodálhattunk meg. Ezen felül kiállították pár fiatal iparművész igazán egyedi kisbútorait, és bemutatkozott pár román bútortervező bútora is. Az egyik hívogató hintaszéket ki is próbáltam. 🙂

Egyedi járólap

A kiállított terméket szemlézve az egyik legkülönlegesebb elem a bőr járólap volt. Hoztam nektek róla egy képet is. Én el tudok vele képzelni egy igazán minőségi, ugyanakkor kuckós, „ csak zoknis” hálószobát vele!

Egyedi csempe

Az egész kiállításon, ami a szívemnek leginkább kedves volt az az egyedileg nyomott csempe és a kézzel készített, egyedi csempe. Mutatom is mire gondolok:

Ha a kézzel készített csempéket csak egy kis helyen belecsempésszük a fürdőszobánkba, máris egy igazán egyedi megoldást kaphatunk.

A terem végében berendeztek pár helyiséget inspirációként. Mutatom a kedvenceimet: egy kávézósarkot (én nevezem így), egy konyhát és egy gyerekszobát.

Lakáskiállítás – otthon kiállítás

Az eseményt összekötötték a lakáskiállítással és a baba-mama expo-val, amelyek szintén számos látogatót vonzottak.

A lakáskiállításon egyértelműen az új építésű, áruk alapján már-már luxus számba menő lakások voltak porondon, a kiállítók között elsősorban bankok voltak jelen, hitel lehetőségeiket is bemutatva az érdeklődőknek.

A baba-mama expo inkább hasonlított egy hatalmas gyerek használtruha piacra, de nem volt ezzel semmi gond. Volt gyerek sarok, szórakoztató bohóc, zenebona, sok használt és néhány új gyerekholmi.

Összességében azt gondolom, hogy ennek a kiállításnak még ki kell nőnie magát, ugyanakkor egy kellemes vasárnap délelőtti program volt, és biztos vagyok benne, hogy pár alkalom után ez az esemény is megtalálhatja a helyét a hazai lakberendezési, otthonteremtési kiállítások palettáján.

Ha szeretnéd, hogy segítsek valami igazán különlegeset kihozni otthonodból, keress bátran!

Kategóriák
Lakberendezés

Otthon Design Ősz lakberendezési kiállítás

Sziasztok!

Ma kezdődik az Otthon Design Ősz lakberendezési kiállítás a Hungexpon. Csak úgy, mint az évek óta megrendezésre kerülő tavaszi nagytestvére, a CONSTRUMA kiállítása ez is számolatlan ötletet, lehetőséget vonultat fel a belsőépítészet, lakberendezés terén segítséget nyújtva ezzel az építkezés, lakásfelújítás, – átalakítás előtt állóknak.

A kiállítás fókuszában a lakások belső designjának kialakítása lesz, ezen felül bemutatásra kerülnek a legújabb lakberendezési trendek, az okos otthon eszközei, a román bútortervezés és – gyártás legfőbb képviselői és sok egyéb érdekesség. Bemutatkoznak fiatal designtervezők, lesz lakberendezési mini tanácsadás, lakáskiállítás, családi nap, egészségügyi és orvostechnológiai kiállítás is.

Ez lesz az első őszi kiállítás, de várhatóan ez is igen nagy érdeklődésre tart majd számot.

Én ott leszek, gyere Te is! (Ha nem tudsz eljönni jövő héten elolvashatod majd az összefoglalómat az eseményről!)

Kategóriák
Lakberendezés

A lakberendezés 7 aranyszabálya 2. rész

A lakberendezés aranyszabályai

Nézzük tovább a lakberendezés aranyszabályait. Az első négy aranyszabályról ITT írtam…

  1. aranyszabály: #Külön darabokkal harmonikusan!

Mint, ahogyan az ember sem komplett „ruhaszettekbe” öltözteti magát nap, mint nap, úgy a lakberendezésben sem jó választás az, ha az egész lakás komplett szettekben pompázik. Mire is gondolok?

Fontos a vizuális keveredés, azaz lényeges, hogy az egy térben, és az egy lakásban elhelyezett elemek, színek, formák és stílusok harmóniában és egymás kiegészítőjeként alkossanak egységet. A túlzott egyformaság unalmas, hosszú távon kellemetlen atmoszférát ad a helyiségnek.
Így, azt tanácsolom, hogy szánj időt arra, hogy megtaláld azokat az összepasszoló ám mégis különböző darabokat, amelyek illenek hozzád és olyannyira illenek az adott térbe is , mintha alapból odateremtették volna őket.

  1. aranyszabály: #3/3-as vertikális szabály!

Ez a felsoroltak közül, úgy gondolom, a legfontosabb szabály, és pofon egyszerű! Mindennek a kiindulópontja a természet adta harmónia: a talaj sötét, a növények színvilága világosabb, az ég pedig a legvilágosabb.
Ez a szabály persze manapság már egy-egy fal, vagy térrészlet kapcsán módosul, de azért a legfőbb vezérfonal mégiscsak ez. Ha ezt az elvet megjegyezed, és később a lakberendezésben is ügyesen alkalmazod, akkor már nagyon mellé nem lőhetsz! A fenti szabályt a gyakorlatban így tudod megvalósítani: padlóburkolatként inkább sötétebb árnyalatokat válassz, falra mehetnek a középárnyalatok, illetve a padlóburkolathoz viszonyított világosabb színek, a plafonra pedig a fehér vagy a nagyon pasztell árnyalatok! A 3/3 vertikális szabály ennyire egyszerű: sötét, átmenet, világos… 

  1. aranyszabály: #60-30-10 – újabb szabály a harmóniáért!

A lényeg itt is rendkívül egyszerű: a kivitelezéshez – általában – 3 színnel kell játszadoznod! A 60% a domináns szín, a 30% a kiegészítő szín, és 10% pedig egy feltűnő szín. A kiválasztott 3 színt körülbelül ilyen arányban kell alkalmaznod ahhoz, hogy valóban harmonikus és kellemes legyen a végeredmény!

Nézzünk egy példát: a domináns árnyalat a bézs, kiegészítő szín a sötétbarna, a feltűnő szín pedig a türkiz (vagy ha vagány vagy, akkor a narancssárga)! Neked is bevillant a lelki szemeid előtt egy ilyen nappali?  Ha ezt a szabályt alkalmazod, a színek tekintetében már nyert ügyed van! 

Ha kíváncsi lennél még több lakberendezési aranyszabályra, és arra, hogy mi mindent kéne még figyelembe venned, ahhoz, hogy harmonikus legyen az otthonod, akkor kapcsolati oldalamon kérj egy személyes konzultációt, és segítek megoldani bármilyen lakberendezési dilemma, vagy feladattal állsz is szembe!

Álmodjunk közösen tökéletes tereket, valósítsuk meg együtt álomotthonodat! 

Kategóriák
Lakberendezés

A lakberendezés 7 aranyszabálya 1. rész

A profi lakberendezés és szabályai

A lakberendezés olyan, akár a festészet. A lakás, a rendelkezésre álló tér a festővászon, a jól megválasztott, térbe illő bútorok, a színek, a kiegészítők, textúrák pedig a vászonra kerülő festéket, színeket szimbolizálják, amit a művész, az alkotó szakszerűen, de könnyed ecsetvonásokkal használ és kombinál.

Az ecset és a festővászon mindenki eszköztárában megtalálható, azonban csak kevesen tudnak valóban úgy bánni vele, hogy a végeredmény harmonikus, stílusos és egyedi legyen!

És mint minden művészetben a lakberendezésben is vannak aranyszabályok, amelyeket a jó művész figyelembe vesz, szem előtt tart. Olyan örök érvényű igazságok, tippek és tanácsok ezek, amelyek követése hozzásegít ahhoz, hogy Te is képes legyél lakásból otthont, egyszerűből megismételhetetlent varázsolni.

Lakberendezőként az egyik legszuperebb dolog végigkövetni, és minden ponton segíteni ezt az átalakulási folyamatot. Megálmodni, megtervezni és jelen lenni egy régi konyha újjászületésénél, vagy egy gyerekszoba megszületésénél, látni az elégedett arcokat, azt, ahogy a részletekből egész kovácsolódik, a tervekből kézzelfogható otthon lesz, ez adja a motivációm legnagyobb részét.

Ez alkalommal összefoglaltam azokat az arányszabályokat, amelyek mankóként szolgálhatnak Neked a lakberendezés izgalmas, ám olykor nehéz világában.

Hadd adjak egy kis segítséget, hogy könnyebben tervezd át Te is az otthonod. Gyere, tarts velem!

1. aranyszabály: #Fontosak az alapok!

Mire is gondolok?

A megfelelő falszínre, és a színben és anyagban megfelelően kiválasztott és lerakott burkolatokra!
Az otthon összképét rendkívül fel tudja dobni egy egységes, hiba nélkül elkészített fal, ahol nincsenek hepehupás glettelési „félrelépések” vagy maszatos, csíkos festési hibák. Ehhez nyilván elsősorban egy jó szakemberre lesz szükséged, aki az elképzeléseidet precízen megvalósítja.
Az alapok megteremtését mindig sasszemmel és extra kritikusan figyeld! Ne elégedj meg a közepes minőséggel, ne fogadd el a munkások minőségre vonatkozó kifogásait! A komfortérzeteden sokat fog javítani, ha tökéletes kivitelezésű a glettelés, a falak, a csempék, a járólapok, a tapétázás. Szánj időt a megfelelő szakember felderítésére, hidd el, megéri!

2. aranyszabály: #Emeld ki az otthonod előnyeit!

Mindenkinek vannak kedvenc helyei, részletei az otthonában.

A keleti tájolású hálószoba, az óriási amerikai konyhás nappali, egy hangulatos olvasósarok, az erkély, ahonnan nagyszerű kilátás tárul eléd a nap minden szakában. Kezdj kutakodni, hogy nálad mi az a részlet, momentum, BÁRMI, amit kifejezetten imádsz az otthonodban! Ha rátaláltál erre az 1, vagy akár több dologra, akkor EMELD KI! Tereld oda a tekintetet különféle kiegészítőkkel! Függöny, szobanövény, szőnyeg, világítás, derítsd fel, hogy nálad melyek azok az eszközök, amelyek nagyszerűen működhetnek párban a büszkeséged tárgyával!

Lakberendezés szabályai

Ha nehezen látod meg az otthonodban rejlő lehetőségeket, szívesen segítek a feltérképezésben!

Vedd fel a kapcsolatot velem és segítek Neked!

3. aranyszabály: #Ne gondold túl!

Érthető, hogy lakás átalakításnál nehezen tud lehorgonyozni az ember egy-egy stílus vagy kiegészítő mellett, azonban ne feledd: „A kevesebb, több!”.

A tematikus nappalik, hálószobák és gyerekszobák csak ideig-óráig jelentenek stabil kikötőt, hiszen a vitorlás mániánk elmúlhat, a gyerekünk kinőheti a pókember-rajongását, a vadnyugati stílusban berendezett hálószoba pedig előbb-utóbb inkább idegesítő lesz, mintsem otthonunk kedvenc helye.

Természetesen van lehetőség arra, hogy tematikus elemekkel erősítsd a szobákat, de ne ess túlzásba! Ha a tengerész tematika rajongója vagy akkor se ess abba a hibába, hogy hajókötelek, vasmacskák, matrózminták, kagylók, hajók és ehhez hasonló minták túlzsúfoltan tolonganak a szobáidban! Egy-egy kiegészítő, egy tengerészkék falszín vagy egy vidám, tengerész mintás takaró a kanapén elég ahhoz, hogy hódolj a szenvedélyednek, ám ugyanakkor stílusos maradj!

4. aranyszabály: #A tökéletes falszín!

Nem is gondolnád, de képzeld: a tökéletes fehér szín megtalálása igen nehéz feladat, főleg, ha falszínről van szó. A „fehér” sokszor rózsaszínes, sárgás, kékes, zöldes színekben játszadozik, és erre rendszerint csak akkor derül fény, ha a falaink 80%-át már lefestettük.

A vödörben, az ecseten egyértelműen 100%-ig beazonosítható a tökéletes fehér árnyalat, azonban élesben már teljesen másképp mutat. További probléma a színes falak megfelelő árnyalatának kiválasztása. Hátha még kombinálni és kéne különböző színeket egy térben!

Ha szeretnéd megóvni magad a bosszankodástól, akkor végezz próbafestést! A szoba egy eldugottabb sarkába fess a kiválasztott színnel egy csíkot és várj, amíg a száradási idő után elnyeri végleges színét! A fehér festékek kis százalékban maradnak csak teljesen fehérek! A színt száradást követően ellenőrizd le nappal, este és világítás mellett is, és ha minden napszakban meg vagy vele elégedve, akkor indulhat a munka!

Falszín választás a lakberendezésben

Legközelebb jövök az utolsó három szabállyal, a 7 aranyszabály legfontosabbjaival!

Ajándékozz lakberendezést karácsonyra!

Szeretnéd megkönnyíteni párod, barátod életét? Felújítás vagy építkezés előtt álltok? Szeretnél szakmai segítséget az előttetek tornyosuló feladatokhoz?

Akkor jó helyen jársz!

Lepd meg párodat, rokonodat, barátodat egy egyedi lakberendezési csomaggal karácsonyra!

  • A lakberendezési csomagot egyedi elképzelésekhez alakíthatod
  • Az ajándékutalvány összegét te határozod meg
  • Az utalvány 1 évig érvényes

Írj az info@szalontaikata.hu e-mail-címemre vagy a hívj a +36-20-584-9142-es telefonszámon, és hamarosan kezedben lehet a névre szóló utalvány.

Várom jelentkezésed!