panel lakás felújítás történtete

Egy felújítás története

Úgy hozta az élet, hogy a következő 7 hónapban mi is egy komolyabb felújítás, lakásátalakítás elé nézünk. Ennek nyomán úgy döntöttem, hogy a következő hónapokban megmutatom nektek a saját felújításom részleteit, nehézségeit, örömeit. Elkalauzollak benneteket a mi felújításunk rejtelmeibe, mindennapjaiba. Hogyan is szervezi, tervezi, kivitelezteti felújítását egy lakberendező.

Remélem, élvezitek majd velem ezt a hosszú kirándulást, és bízom benne, hogy az élmény mellett sok-sok infót, érdekességet, magatoknál is alkalmazható módszereket is tudok Nektek mutatni. Végül pedig megmutatom majd nektek a felújított otthonunkat. <3 Csapjunk is bele!

Előzmények

Férjemmel és két gyermekünkkel egy budapesti panelban 65 nm-en élünk.

Már mikor 12 évvel ezelőtt ideköltöztünk a férjemmel ketten, akkor azt éreztük, hogy később sem szeretnénk innen költözni, még akkor sem, ha bővül a családunk. Szeretjük a környéket, minden közel van, jó a közlekedés, van park, ovi, suli, boltok, szép a kilátás, közel az autópálya a Balatonra, szóval nekünk minden itt van, amire vágyunk.

Jelenleg két kisfiunk 2 és 6 évesek, így a lakásunk még éppen megfelelő méretű, el vannak a fiúk egy szobában. Viszont felmerült bennünk, hogy idővel, ha szeretnének majd külön kis kuckót, akkor azt hogyan is tudnánk itt megoldani. Egyik megoldásunk az lenne, ha a nappali-étkező közös helyiségéből választanánk le egy kisebb szobát, de ezt a teret én semmiképpen sem szerettem volna beáldozni még egy gyerekszoba oltárán. A másik az lenne, ha mi áldoznánk fel a hálónkat, de ez szintén nem volt számunkra örömteli opció. Ezen gondolkozások nyomán már régebben felvetődött bennünk férjemmel a gondolat, hogy a szomszéd lakás kéne…. 😀

Aztán férjem nyáron a tettek mezejére lépett. Keresett egy másik, éppen eladó, a szomszédéval megegyező lakást a házban, amelyet alternatívaként tudtuk felajánlani kedves szomszédainknak. Több hónapos egyeztetés és izgalmas (bár akkor ennek kevéssé örültünk) fordulatot követően decemberben sikerült megvásárolni a szomszéd 35 nm-es lakást.

 A startkövön állva és az első lépések

A két összenyitandó lakás között fő, tartó fal van. Emellett pár egyéb fal kivételén is gondolkozunk, hiszen a fenti rengeteg előny ellenére, amink nincs: azok nagyobb terek.

Első utunk tehát statikushoz vezet. Ismerősökön keresztül, szakmai ismeretségeimen keresztül, neten, jószakin kerestünk meg pár szakembert. Írásban bekértem az árajánlatokat, illetve akivel volt alkalmam beszélni, ott szóban is lehetett érezni, mennyire gyakorlott szakemberünk a témában, illetve kaptam is pár jó tanácsot. Ha meg lesz a kiválasztott szakember, azzal kezdünk, hogy helyszíni szemléje alkalmával végignézzük mik a lehetőségeink és milyen módon.

A következő két hónapunk felkészülés lesz a továbbiakra. Tervezés, szervezés, ötletelés, jegyzetelés.

Ezalatt amiket meg fogok tenni:

  • készítek egy táblázatot, amelyben mindenekelőtt összegyűjtöm a tervezett feladatokat, megfelelő sorrendbe rakva és a megvalósításukhoz szükséges időintervallumokat rendelek hozzájuk 
  • lesz a táblázatban egy fül a megfelelő szakemberekről, névvel, elérhetőséggel, árakkal, és, hogy ki mikor ér rá
  • a tervezett feladatokhoz hozzávetőleges költségeket rendelek, hogy lássam, mire számíthatunk és tudjuk, hogy hol kell majd meghúzni a határt
  • jobban beleásom magam a felújítási támogatás részletszabályaiba
  • álmodozok, képeket nézegetek, termékeket gyűjtök – szintén táblázatba rendezve
  • és persze tervezek! 3D látványtervezővel megnézem, hogy milyen lenne, ha X falat így vennénk ki, Y-t meg úgy, ha az étkező asztalt így forgatnánk, a székeket meg úgy, vagy hogy nézne ki, ha az előszobánkat megnagyobbítanánk így vagy úgy, stb.

Ez az időszak szerintem szuper lesz. Lehet álmodozni, vágyakozni, tervezni, egyeztetni, szervezni, minden, amit imádok ebben a szakmában.

Ha tudok neked is segíteni a felújításod során, keress bátran bármelyik elérhetőségemen! https://szalontaikata.hu/kapcsolat/ 

megosztás
Lakberendezés mítoszok és a valóság

Lakberendezés mítoszok és a valóság

A lakberendezés világa tele van izgalmas lehetőségekkel, ugyanakkor rengeteg tévhit és félreértés övezi ezt a szakmát. Az interneten látható inspiráló képek, blogbejegyzések és tanácsok sokszor

Bekuckózós lakberendezési tippek

Az alábbi tippek segítenek abban, hogy megteremtsük a tökéletes bekuckózós pihenőhelyet, miközben kreatív ötletekkel és DIY-megoldásokkal is feldobhatjuk az enteriőrt.

Praktikus tárolási tippek kisméretű budapesti lakásokba– Polcra fel!

Ha egy kisebb lakásban – akár Budapesten vagy máshol, biztosan ismerős az az érzés, amikor minden négyzetcentiméternek nagy jelentősége van. A kisméretű lakások legnagyobb kihívása a helyszűke, de egy kis kreativitással és jól megválasztott tárolási megoldásokkal könnyedén élhetőbbé és rendezettebbé tehetjük az otthonunkat.

Kulisszatitkok 4. – Lakberendező: Messiástól az örömig

A lakberendezési projektek érzelmi hullámvasúton viszik végig a klienseket: kezdetben izgatottan várnak, majd a nehézségek során csalódottá válnak, de végül örömmel tölt el őket az átalakított otthonuk látványa. A folyamat végén már nem a „megutált” lakberendező vagyok, hanem az, aki segített megvalósítani az álmaikat.

Gyerekszoba ötletek lakberendezői szemmel

Az iskolakezdés nagy változás egy gyermek (és a szülő) életében, és ennek megfelelően sokszor a gyermek szobájának kialakítása is újragondolásra szorul. Lássuk, mire érdemes figyelni a gyerekszoba kialakításakor, hogy az egyszerre legyen praktikus és inspiráló!

Ajándékozz lakberendezést karácsonyra!

Szeretnéd megkönnyíteni párod, barátod életét? Felújítás vagy építkezés előtt álltok? Szeretnél szakmai segítséget az előttetek tornyosuló feladatokhoz?

Akkor jó helyen jársz!

Lepd meg párodat, rokonodat, barátodat egy egyedi lakberendezési csomaggal karácsonyra!

  • A lakberendezési csomagot egyedi elképzelésekhez alakíthatod
  • Az ajándékutalvány összegét te határozod meg
  • Az utalvány 1 évig érvényes

Írj az info@szalontaikata.hu e-mail-címemre vagy a hívj a +36-20-584-9142-es telefonszámon, és hamarosan kezedben lehet a névre szóló utalvány.

Várom jelentkezésed!