Egy felújítás története 6. – Befejező rész

Felújításunk második szakaszát ebben a blog-cikkben egyben írtam meg, fogadjátok szeretettel.

Falvágás

A felújításunk második üteme is falvágással indult. (Az előző részeket itt találod.)

Ezúttal nem akármilyen falakból vágtunk: (panel beton) főfalakból. Természetesen előzetes statikai vélemény mellett történt mindez, annak megfelelően, ahogyan a statikusunk engedélyezte. A falvágó cég korrekt és gyors volt, jó és pontos munkát végzett.

Érdekesség: A falvágás halkabb volt, mint a villanyszerelési bemarásokkal járó zajok. A hatalmas betontömböket gumikerekekre döntötték.

Öröm, a hatalmas kupleráj és por közepette, hogy a cég minden kisebb-nagyobb betontömböt, darabkát összeszedett elvitt és az egész munka megvolt fél nap alatt.

Bár tudjuk, hogy rombolni mindig könnyebb, mint építeni. 😀

Falkivágás

Villanyszerelés

Ezt követte a villanyszerelés, ami ezen a részen már kisebb léptékű volt, de azért a munkálatok így is igénybe vettek egy hetet. Ez volt a legzajosabb munka mind közül. Szerencsénkre a nyár már kitört, így több lakótárs nyaralhatott, aki pedig itthon volt, annak utólag is nagy köszönet jár, hogy elviselte azt a hetet (meg persze az előzőket és következőket is). Szerencsére senki nem jelent meg morcosan kopogva az ajtónk előtt, hogy panaszkodjon a hangzavarra. A lakás ezen részén csak pár lámpakiállást kellett arrébb tenni, illetve a korábbi erkélyre kellett kivinni a vezetéket.

Tipp: A helyiségek funkcióit, pontos bútorozását mindenképpen érdemes villanyszerelés előtt kitalálni, és annak megfelelően elhelyezni a lámpa és konnektor kiállásokat. Így elkerülhetjük, hogy a vadiúj konnektoraink kényelmetlen, netán elérhetetlen helyen legyenek, hogy kevés konnektorunk legyen, melyeket hosszabbítókkal kell pótolnunk valamint, hogy a lámpák nem megfelelő helyen legyenek.

Burkolás, parkettázás

A lakásunk egy körülbelül 3 nm-es részén az addigi parketta helyett hidegburkolatot terveztünk, mivel a nappalink egy részéből „lecsípve” az előszobánkat bővítettük. A parketta alatt párnafák, lécek voltak, ezért ahhoz, hogy a hidegburkolat egy szintbe kerüljön a parkettával a szintkülönbséget betonozással egyenlítettük ki. A betonozást és a hidegburkolást végző szakemberrel akadt némi gondunk. Az előre leegyeztetett időpontot el akarta tolni egy héttel. Ez eleve problémát okozott volna nálunk, mivel a többi szakemberrel már minden munka be volt egymás után ütemezve a következő hetekre, így lavinát indított volna el. A másik gond az volt, hogy tervezetten a betonozás és a ráburkolás között lett volna 3-4 nap, hogy a beton tudjon száradni, azonban szakemberünk más munkái miatt nem akart száradási időt hagyni, hanem a friss betonra szeretett volna burkolni. Jeleztük, hogy számunkra ez nem elfogadható. Rugalmasság hiányában igyekeztünk keresni mást. Persze a rövid határidő miatt vagy visszautasításokat, vagy horribilis árajánlatokat kaptunk. Végül saját magunk megoldottuk a betonozást és egy régi szaki ismerős elvállalta a burkolást, végül apukám segítségével fugáztunk.

Tipp: Olyan szakembert érdemes választani, aki a közelünkben él és dolgozik. Amennyiben távolabbi szakembert választunk (ahogy ez esetben tettük mi is), a szaki igyekszik tömbösíteni a munkákat, ami a megbízás rovására mehet. Ha közel van, egy napra is hajlandó lesz elugrani a kisebb munkarészek elvégzéséért.

Mindeközben már javában dúlt a nyár, 40 fok, két gyerkőc itthon (ovi és bölcsi szünet), én pedig 7 hónapos terhesen, porallergiásan igyekeztem túlélni a felújítás remélten utolsó heteit.

Nyaralásunk ideje alatt a parkettás kiszintezte és lerakta új rétegrenddel a parkettát (ahogy a másik részen is: OSB lappal, ragasztva a recsegés ellen). Immár több mint 2 hónapja volt, de tisztán emlékszem a pillanatra, mikor hazaérkeztünk és beléptünk a lakásba. Egy „tiszta”, rendezett parkettás lakás vártam… Ehelyett több köbméter poros, szeges 1-3 méteres faléc halom várt a lakás közepén. Majdnem sírva fakadtam. Ez egy újabb nagy megoldandó feladatot jelentett. Én ekkor éreztem azt, hogy sosem leszünk kész…

Parkettázás

Festés

Végre jött a kedvenc részem: a festés és tapétázás. Imádom, amikor végre megjelennek a színek és formák a falakon. A nappalit illetően én is a most divatos szürkét választottam.

Sokan szidják ezt a színt. Én úgy vélem, nincs semmi gond ezzel a színnel. Könnyen kombinálható más erősebb színekkel, szinte minden színt megtűr maga mellett, önmagában pedig letisztult hatást kelt, ugyanakkor mégsem csak egy „szimpla” fehér. Az egyik falszakaszt szerettem volna megbolondítani kicsit, fehér „maszatokkal”. Próbáltam elmagyarázni, mire is vágyom, megmutatni képekkel, de végül úgy döntöttem, inkább én csinálom, mert ha nem olyan lenne, mint, amilyet elképzelek, akkor inkább magamra legyek mérges, mint másra, akinek ráadásul fizetek. 😀

Ilyen lett, nekem tetszik.  Nektek?

A kiválasztott tapéták szuperül mutatnak a falakon, imádom őket. A kedvencem mégis a gyerekszobai, annyira csodásan részletgazdag, igényesen kidolgozott. Se nem sok, se nem kevés, gyönyörű. (FB oldalomon megmutatom hamarosan.)

Tipp: A tapétáknak nem kell egy-egy teljes falat (saroktól sarokig) befedniük. Nyugodtan gondolkozhatunk falszakaszok tapétázásában.

Tipp2: Manapság joggal népszerűek a posztertapéták. Ne keverjük össze a 80-as évek posztereivel! Ezek már sokkal igényesebben elkészített termékek és szinte minden témában, rengeteg méretben elérhetőek.

Tipp3: Ha nem találunk számunkra megfelelő tapétát, azonban nem szeretnénk egyszínű falat sem, nyissunk az egyedi falfestések felé! Napjainkban sok különböző stílusban alkot számos szakember/művész. Ezen a területen is meg lehet találni az elképzeléseinknek legmegfelelőbb embert, aki egyedivé tudja varázsolni otthonunkat.

Ha érzed, hogy valami különlegesre vágysz, de nem tudod pontosan mire, keress meg, segítek kitalálni az otthonodhoz illő falat!

Bútorozás

Ez már aztán valóban a felújítás legjobb része! Végre a helyére kerültek a korábban rendelt, valamint az egyedileg általam tervezett és asztalos által készített bútorok. Itt nagy köszönet jár a barátainknak, mivel többször segítetek a nagyobb bútorok összerakásában. <3

Az egyedi bútorok véglegesítése még mindig folyamatban van, asztalosunk szép munkát végzett, azonban némileg megcsúszott – úgy két hónappal.

Rendszerezés, pakolás

Az elkészült bútorokban a korábbiakhoz képest némileg más rendszerben kell bepakolni. Szelektálni, majd minden maradónak megtalálni a megfelelő helyet hatalmas munka. 3. babánk érkezéséig a legtöbb dolgot sikerült elpakolni, de még a mai napig van 2-3 doboznyi cuccunk, ami keresi a helyét. Marie Kondo és a hazai rendszerezők nagy inspirációt adnak nekem.

Tipp: Pepcoban sok fajta jó minőségű – fonott, rattan, újrahasznosított műanyag – doboz elérhető megfelelő áron.

Szépítgetés

Az ördög a részletekben rejlik. A magazinokban szereplő álomotthonokról készült fotók egyik erőssége, hogy minden részlet kidolgozott és a „helyén van”. Ezen a téren még van pár teendőm itthon. Keresem az álom képet a nappali falunkra, valamint az álom szőnyeget a kanapénk elé. Ez utóbbi megvolt, azonban mire megrendeltem volna, már nem kapható, így újabb keresésben vagyok.

Tipp: A „nagyon tetszik” és a „nagyon illik oda” két igen különböző dolog. Látom, hogy sokszor vásárolnak úgy az emberek, hogy a boltban nagyon tetszik, szuperül mutat, azonban azt nehéz végiggondolni, hogy vajon a saját lakásunkban ugyanolyan jól megy-e majd a jelenlegi bútorainkhoz és kiegészítőinkhez a termék. Javaslom, hogy készítsünk képet a termékről a boltban, és otthon „nézzük hozzá” az enteriőrhoz a kiszemelt terméket. Rá fogunk jönni, valóban odavaló-e az adott kiegészítő.

Hatalmas munka volt az összesen 5 hónapnyi felújítás, de megérte. Fantasztikus, hogy nem recseg a parkettánk, hogy biztonságosak a villanyvezetékeink, hogy jól záródó, új ablakaink vannak, hogy funkcionálisan jól kialakított, igényes, otthonos, frissen bútorozott otthonban élhetünk.

Kitartást kívánok minden felújítónak, építkezőnek, ha kell segítség, keressetek bizalommal!

tárolás_szalontai_kata_lakberendező
megosztás
szalontai_kata_rendetlenség

Tavaszi rendrakás: Hasznos tippek a minimalizmus és a konmari módszer alapján

Ahogy a természet újjászületik, sokan úgy érzik, hogy ideje a házukban is rendet tenni, áttekinteni a holmikat, és megszabadulni a fölösleges terhektől. A tavaszi rendrakás nemcsak a fizikai környezet rendszerezését jelenti, hanem mentális frissességet és új lendületet is hozhat az életedbe. A minimalizmus és Marie Kondo KonMari módszere kiváló útmutatást nyújthatnak ebben a folyamatban. Íme néhány praktikus tipp:

szalontai_kata_lakberendezo

Lakberendező Kulisszatitkok: Az ide vezető utam

Ahogy számot vetettem az elmúlt évekkel, nem csupán egy lakberendező karrierje körvonalazódik előttem, hanem egy utazás, mely számos váratlan fordulatot és meglepetést tartogatott számomra. Az alábbiakban megosztom veletek ezen az úton szerzett tapasztalataimat és a lakberendezés iránti elhivatottságomat.

Ajándékozz lakberendezést karácsonyra!

Szeretnéd megkönnyíteni párod, barátod életét? Felújítás vagy építkezés előtt álltok? Szeretnél szakmai segítséget az előttetek tornyosuló feladatokhoz?

Akkor jó helyen jársz!

Lepd meg párodat, rokonodat, barátodat egy egyedi lakberendezési csomaggal karácsonyra!

  • A lakberendezési csomagot egyedi elképzelésekhez alakíthatod
  • Az ajándékutalvány összegét te határozod meg
  • Az utalvány 1 évig érvényes

Írj az info@szalontaikata.hu e-mail-címemre vagy a hívj a +36-20-584-9142-es telefonszámon, és hamarosan kezedben lehet a névre szóló utalvány.

Várom jelentkezésed!