Szalontai Kata lakberendezési tippjei, költséghatékony lakberendezési tippek, egyszerű lakberendezési tippek, lakberendezési tippek kezdőknek.
Lakberendezőként nagyon sokan kerestetek már meg azzal, hogy otthonotok elvesztette a varázsát, vagy nem tudjátok, hogy álljatok neki megteremteni azt. A lakberendezési tanácsadások során azonban mindig rádöbbenek, hogy valójában remek ízléssel rendelkeztek, csupán egy külső szem segítségével és pár praktikus jó tanáccsal is nagy változást érhettek el. Ezért hoztam Nektek öt könnyen megvalósítható, alacsony költségvetésű lakberendezési tippet, amelyekkel új életet lehelhettek otthonotokba.
2019 májusában minden apró részletével együtt elkészült ez az általam tervezett hálószoba.
Pár hónap alatt igen nagy változáson ment keresztül ez a tér. A korábbi sárga falakkal határolt ritkán használt dolgozószoba teljesen új funkciót és stílust kapott. A szoba ismét megtelt élettel!
A hálószoba design
A hálószoba tulajdonosai azt kérték, hogy hálószobájuk világos, lágy színű, igazán meleg kuckóvá változzon, ugyanakkor közös ötletelés nyomán úgy gondoltuk, szerencsés lenne, ha a térben valami módon helyet kapna egy nagyobb gardróbszekrény is.
A szoba adottságait figyelembe véve – mindössze 4,5m*4m a szoba, két ablakkal és két ajtóval – a gardróbszekrény funkciót csak nagyon körültekintő, pontos tervezéssel lehetett szinte belerejteni a térbe. A megoldás az ágy mögötti gardróbszekrény lett.
A megrendelő kérésének megfelelően a hangsúlyos elem a térben az ágy. E mögé felhúztunk egy gipszkarton falat, amely a szoba szélessége miatt pontos tervezéssel egyben az éjjeliszekrény funkciót is ellátja. A gipszkarton fal mögé rejtettük el a gardróbszekrényt, amelyben az egyik oldalon akasztós rész is helyet kapott, míg a szekrény nagyobb része egy kisebb mélységgel rendelkező, sok polcos, sok fiókos pakolós „szekrénykomplexum” lett. A két oldalra teljes magasságban a teret kiválóan tágító tükörajtók kerültek.
A korábbi barna ajtókat és ablakkereteket fehérre festettük, ezáltal is sokat világosodott a szoba. A falszínek melegek, a monotonitást az ággyal szemközti fal geometriai játékosságával törtük meg.
A szoba egyik ékessége a plafonon található ledpanel, melynek színei, fényerőssége számos variációban állítható – a kéktől kezdve a zöldön át a liláig. Ha szükséges azonban tökéletes megvilágítást ad az egész szobának, ugyanakkor a csillagos égbolt funkció kellemes hangulatvilágítást biztosít.
A végső simítások alkalmával az ágy fölötti gipszkarton falra felkerült egy általam festett festmény, valamint fehér, bézs, rózsaszín, menta kiegészítőkkel varázsoltuk otthonossá a teret.
Ha kedvet kaptál hálószobád átalakításához, keress bátran! Állok a rendelkezésedre!
Kétség sem fér hozzá, javában zajlik a XXI. század. Inspirációs internetes oldalak, elektronikus és kézzelfogható prospektusok, katalógusok, könyvek, csoportok, fórumok, on-line elérhető szakemberek, tudásanyagok és megannyi lehetőség áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy szeretett családi fészkünk stílusosan berendezett otthonná váljon. Virágkorát éli a lakberendezői és design szakma.
Lakberendezési ötletek és inspiráció
És a fentieken túl van még egy fantasztikus opció az inspirálódásra: a lakberendezési kiállítások.
Construma
Konyha Kiállítás
OTTHONDesign kiállítás
GardenExpo
A hazai lakberendezői élet ezekkel a kiállításokkal együtt válik teljessé. 1 jegyárért cserébe rengeteg ötlettel, személyre kapott tanáccsal, brosúrával és szakmai névjeggyel térhetsz haza!
Ezek a rangos események általában az aktuális piaci trendeket szem előtt tartva állítják össze a forgatókönyvüket, kiállítói listájukat.
Sok-sok kiállító, lakberendező, szakember, akik mind-mind azért vannak ott, hogy bemutassák neked színvonalas termékeiket, szolgáltatásaikat. Ezen felül a lakberendezési kiállítások pozitívuma, hogy csak megbízható, hozzáértő kiállítókat engednek szerepelni, ezzel szűrőt és rangot adva az eseménynek.
Hazai lakberendezés kiállítás és design
A hazai lakberendezés fejlődésével egyre szélesebb kör ismerheti meg a hazai (és sokszor külföldi) designereket, design ipari újdonságokat. Látogatóként könnyen szerezhetsz inspirációt, valamint egyszerűen teremthetsz kapcsolatot a kivitelezőkkel.
Nem kell hosszas e-mail váltásokba bonyolódnod a kiszemelt burkoló céggel, nem kell hetekig tartó internet búvárkodásba merülnöd, hogy megtaláld a számodra legszimpatikusabb meleg/hideg burkolatot, vagy asztalos céget. Csupán annyi a teendőd, hogy kiválasztod az érdeklődési körödnek, projektednek megfelelő lakberendezési kiállítást, elmész és átadod magad a hangulatnak. Közvetlenül cseveghetsz a számodra szimpatikus szakemberekkel, sőt… ha valaki oly annyira belopja magát a szívedbe, hogy hosszú távon is megbíznál benne, akkor a számodra legkedvesebb kivitelezőkkel azonnal üzletet is köthetsz.
Sok esetben akár kedvezményesebben is hozzájuthatsz bizonyos termékekhez, szolgáltatásokhoz, mert bizony a lakberendezési kiállítások sok esetben akciókkal, kuponokkal és árengedményekkel várják a látogatóikat.
Persze ne legyünk naivak, vannak erősebb és gyengébb kiállítások, ezért javaslom, hogy tájékozódj előre, hogy hány kiállító lesz, és kik lesznek azok. Vajon találsz-e közöttük legalább 4-5 olyan céget, amely valóban érdekel, hiszen csak akkor éri meg elmenned egy ilyen eseményre, ha legalább ennyi szereplővel egy helyen tudsz egyeztetni, ezeknek megnézni a termékeit a helyszínen. Persze érhet kellemes meglepetés, olyan cégek személyében, akiket nem ismersz, és mégis pont rájuk van szükséged. Ilyen is előfordul, velem is.
A nagyobb eseményeken hangulat fantasztikus, a levegő pezseg, a kiállítók kedvesek, a szakemberek pedig profizmussal állnak minden eseményhez. A kiállítókrutinnal, komplett megoldáscsomagokkalés inspirációs katalógusokkal felvértezve várják a látogatókat és segítik őket a legjobb megoldások megtalálásában.
Ha nem veszel el a kiállítói rengetegben – ami gyakran nehéz – kezedbe kapod azokat a lehetőségeket, praktikákat, amelyek segítenek neked abban, hogy a fejedben lévő homályos lakberendezési ötletek, éles, gyakorlati példákká váljanak.
Ahhoz, hogy tudd mit keresel a rengetegben segíthet, ha előzetesen egyeztetsz a saját lakásodban egy lakberendezővel, akinek a tanácsai, iránymutatásai alapján még céltudatosabban mész el egy ilyen eseményre.
Gép előtt ülve nehezen tapasztalhatod meg a lakberendezés e fajta széles spektrumát. Új technikák, technológiák, aktuális trendek, ámulatba ejtő kivitelezési praktikák egy helyen az otthonteremtésre fókuszálva.
A konyhádat újítanád fel? Ráférne már a nappalidra egy kis ráncfelvarrás? A kert válik aktuálissá az idén? Válaszd ki a számodra legrelevánsabb lakberendezési kiállítást és találkozzunk!
Mit csinál az ember lánya, ha megérzi a tavasz illatát? Rögtön előkapja a szekrény mélyéről a virágos, a tavasz színeit idéző lakásdekorációs kellékeit, és buzgó dekorálásba kezd! A sárga, a rózsaszín és a zöld színek minden otthonban színpadra kerülnek, az évszak pedig visszavonhatatlanul megveti a lábát minden tavasz-szerető fészekben.
A március beköszöntével a jégbefagyott szívek is kinyílnak. A hópihés, a jegesmedvés és a rénszarvasos minták is „nyári álomba” merülve a dobozba kerülnek, hogy helyüket átvegyék a virágos, madaras, vidám szín-, és mintavilágú lakásdekorációs elemek.
Tudod, hogy a bevált és felhalmozott díszeid mellett, hogy lehet idén trendi tavaszi otthonod?
Tavaszi lakásdekorációs ötletek és lakástrendek
Javaslom, hogy…
Rengeteg természetes díszítőelemet használj!
Alkalmazd a 2019-es év trendszíneit! *
Bátran kombináld a különféle mintákat!
Szerezz be néhány réz kiegészítőt!
Lakásdekorációs ötletek, színek és tippek
*Színek, melyekkel idén tavasszal nem lőhetsz mellé: királykék, érett kapribogyó árnyalat, meleg mangó sárga, perzselő piros, a kelet egzotikus narancssárgája, élénk fukszia, valamint a pasztell rózsaszín. (Az aktuális év trendszíneit egyébként a Pantone weboldalán mindig megtalálod!)
Ha ezeken felül látványos átváltozásra vágysz idén tavasszal, akkor egy izgalmas tippem számodra: FESTŐHENGERT ELŐ!
Néhány évente egyébként is ajánlatos egy tisztasági festés, azonban mikor lenne erre az embernek nagyobb kedve, mint tavasszal? Ha semmi egyéb dekorációs újítást nem tervezel az évszak tiszteletére, a fal színének felfrissítésével már teljesen más hatást fog kelteni a szoba. Nem pont erre vágysz?
TIPP: Csemegézz a Pantone 2019-es színei közül
Csempéssz virágokat, zöldeket a szobákba!
Tulipán, aranyeső, nárcisz, jácint, krókusz – a tavasz tele van szebbnél szebb virágokkal, hát használd őket! Mesés az illatuk, dekoratívak, és 100%-ig passzolnak az évszakhoz!
TIPP: A virágokat tedd vidám színű, vagy fehér kaspókba és helyezd őket a középpontba! Ott a helyük az étkezőasztalon, az ablakpárkányban, a konyhapulton – így ha császkálsz a lakásban, lépten-nyomon beléjük fogsz botlani, állandóan tavaszba ütközöl, ami garantáltan megmelengeti a szívedet!
Hódíts eklektikával! Az eklektika nem csak a váratlan módon történő díszítésről szól: ez a kultúra és a személyiség ünnepe is. A stílus hagyja, hogy a bútorok és a díszítés történetét egyedi sziluettek, színek és minták inspirálják! Ezen a csapásvonalon tehát lehetőséged van arra, hogy bátran kombináld a csíkosat a kockással, a kéket a zölddel vagy akár az organzát a csipkével!
Egészítsd ki a természetes vonalakat feketével!
Idén tavasszal a „földhöz kapcsolódó árnyalatokat” és textúrákat érdemes feketével hangsúlyozni! Naturális árnyalatok, bársony, bőr – ha természetre fókuszáló otthon dekort álmodtál meg magadnak, akkor 1-2 fekete, vagy sötétkék, esetleg smaragdzöld kiegészítővel bátran feldobhatod otthonod!
Rosegold helyett réz!
Évekig töretlen sikere volt a rózsaarany árnyalatnak, 2019-ben azonban határozottan úgy néz ki, hogy új uralkodót avathatunk! A réz színű árnyalat szinte bárhol visszaköszönhet a tavaszi lakásdekorálás során! Képkeret, óra, váza – ha bármilyen réz színű dekorációs tárgyba bukkansz bevásárló körútjaid alkalmával, akkor bátran tedd a kosaradba, ugyanis garantáltan nem lősz vele mellé!
Hangolódj a Húsvétra!
Tojások, nyuszik, csibék – ébresztőőőő! Hamarosan itt a tavasz egyik legjobban várt ünnepe! Az évszak nem lehet teljes ezek nélkül az ikonikus húsvéti szereplők nélkül, úgyhogy ásd elő a szekrényeid mélyéről a húsvéti dekorációidat – március végén, április elején már bátran elkezdhetsz hangolódni a locsolkodásra!
Boldog tavaszi készülődést kívánok! Korábbi lakásdekorációs tippekről ITTolvashatsz!
Tanácsadásra vagy lakberendezésre lenne szükséged, keress bizalommal!
Két csodálatos kisfiúnak terveztem ezt az egyedi, minden apró helyet maximálisan kihasználó egyedi gyermekbútort. A gyerekbútor tulajdonosai egy 4 éves és egy újszülött fiúcska. Mivel a két fiú egy szobában lakik és szobájuk mindössze 14 nm, ezért mindenképpen emeletes ágyban kellett gondolkodni.
Ruháiknak és játékaiknak szintén a tervezett bútorban kellett helyet kapniuk, ezért az ágy mellé a gardróbszekrényt és a játéktároló-szekrényt is ebbe a térbe kellett beleterveznem. Így lett a végeredmény egy igazi bútorkomplexum. Az alsó kiságy egy beépített leesésgátló segítségével később könnyedén átalakítható lesz gyermek kisággyá.
A nagyobb fiúcska imádja az autókat, ezért több helyen belecsempésztem a bútorba ezt a motívumot: autó formájú kivágást terveztem az emeletes ágy felső részére és autós fogantyúkat a játéktároló és az akasztós tároló ajtajaira.
A belső kialakítások során figyelembe vettem a lehetséges (tervezett) tárolódobozok méreteit, a gyerekruhák méreteit (0-tól 14 éves korig), a meglévő játékok típusait és méreteit. Mindezek által a bútor a lehető legjobb helykihasználást biztosítja.
A bútor frontokat illetően a fehér mellé a barna színt társítottam, ezáltal harmonizál a bútor a szoba többi bútorával és a szoba falakkal.
Ha kedvet kaptál gyerkőcöd szobájának felújítására, keress bátran!
Had mutassak be Neked valakit, aki ennek a szemléletnek a jegyében éli mindennapjait.
Réti Éva a Réthy Fashion megálmodója, alapítója és designere. A vállalkozás 2012-ben alakult és a környezetvédelem és a divat kapcsolatát gondolta újra elsősorban a farmer újrahasznosításával. Legfőbb tevékenységük új, innovatív termék létrehozása – farmerbegyűjtéssel és farmerfeldolgozással –, valamint a környezettudatos szemléletformálás. Hozzám hasonlóan Éva és csapata fontosnak tartja, hogy a régi elhasználódott bútorokat, ha még meg lehet menteni, ne dobják ki, hanem újragondolva inkább újítsák fel. Éva ehhez elsősorban persze a farmert ajánlja, hiszen így két, funkciójában teljesen különböző anyagot is meg tudnak menteni egyszerre.
Éva és immár cége hitvallása:
„Célunk az újrahasznosítás tényleges megvalósulása, az újrahasznosítás minőségét egy magasabb szintre felemelni. Termékeinknél alapvető cél, hogy nem látszódhat rajta, hogy újrafelhasznált anyagból készült, új hatását kell keltenie.” Globális céljuk: „Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése újrahasznosítással, a körkörös gazdaság kialakításával – melynek lényege, hogy semmilyen alapanyag ne vesszen kárba.”
Mindezen elvek szem előtt tartásával született újjá Éva kezei között egy forgószék, egy régi, teljesen szétment fotel és jó pár ikeás kanapé is. Íme:
Újrahasznosított bútorok és kiegészítők
Ezen felül Éváéknak vannak olyan további apróbb bútordarabjaink, lakberendezési tárgyaik, amelyek újrahasznosított farmerból készülnek. Ilyenek a babzsák fotelek, az olvasópárnák,a fetrengő, és a farmer címkékből készített szőnyeg. Pár kép kedvcsinálónak:
Ha tetszenek Éváék termékei és szemlélete, a Réthy Fashion-ről ITTolvashatsz még többet!
A környezettudatos, fenntartható vagy az újrahasznosítást előtérbe helyező lakberendezési csomagjaim kapcsán.
Éváékkal sok kapcsolódási pontunk van, így bízom benne, hogy a jövőben sokszor fogunk még együtt dolgozni.
Elkészült egy újabb általam tervezett, egyedi konyha. Az ügyfelemnek konkrét elképzelései voltak a konyhát illetően, ezért a tervezés során sokat egyeztettünk, folyamatosan kapcsolatban voltunk, hogy mindent az elképzeléseknek megfelelően tudjak megtervezni.
Egy praktikus, kézreálló, jól működő U alakú konyha kialakítása nem kis kihívás volt ebben a pici térben. A víz-, gáz- és villanykiállásokat a megrendelők nem szerettek volna áthelyezni, így azokhoz is alkalmazkodni kellett.
U alakú konyha elrendezése
Mivel ez esetben a konyha a lakás egyetlen ételek és konyhai eszközök tárolására szolgáló helyisége, ezért plafonig érő konyhabútort javasoltam, annak érdekében hogy minden kényelmesen elférjen és praktikusan hozzáférhető is legyen a konyhabútor minden szeglete. Az U alakot a tulajdonos hölgy álmodta meg, az én feladatom az volt, hogy minden centi tökéletesen, kényelmesen használható legyen. Ez végül maradéktalanul megvalósult, a kis helyiség ellenére sok mindent elnyelő, praktikus konyhabútort sikerült tervezni. A kíváncsi szemek elől a hűtő a konyha melletti előszoba sarkába került.
A bútor szilva frontjai a bézs csempékkel és a zöld kiegészítőkkel igazán kellemes, fiatalos teret hozott létre.
Olvasd el korábbi cikkemet, amiben a konyha elrendezésről írok részletesebben!
Konyhafelújításra készülsz és segítségre van szükséged? Keress bátran!
Ez alkalommal szeretnék nektek bemutatni egy különleges szállást, amelynek térszervezésével és berendezésével való találkozás számomra katartikus élményt volt.
A helyszín Lovas, a szállás pedig a Levendula vendégház. Vendéglátónk a szállás tulajdonosa, Hajdú-Briant Ágnes volt. Ágnes egy kellemes beszélgetés alkalmával mesélt nekem a ház történetéről, a berendezés kialakításának folyamatáról.
A vendégház épülete egy tipikus Balaton-felvidéki tornácos ház, kívülről szépen bepucolva, fehérre meszelve. A háznak már a kertje is hívogató, tele apró ötlettel, sok-sok levendulabokorral, szépen nevelgetett virágokkal, hatalmas gránátalmákat termő fával, roskadásig telt fügefával, kellemesen berendezett szaletlivel, és a gyerekekre is gondolva pár hintával, apró mászókával.
Balatoni autentikus lakberendezés
A házba belépve már az előszobában elakadt a szavam. Ízlésesen elrendezett levendulás sarok köszönt minket fonott kosarakkal, különleges tükörrel, szépen festett székekkel, kovácsoltvas kiegészítőkkel. Oldalra tekintve egy csodásan ívelt, lila kovácsoltvas korláttal díszített, fehér, antikolt lépcső vezet az emeletre. A lépcsővel szemben az emeleten kellemes látkép tárul elénk. A fa mintázatú és a konyhai fűszereket ábrázoló tapéták kedvesen fogadnak minket odafönt. Szuperül illenek a térbe, és a ház hangulatába.
Balatoni lakásdekoráció
Ezt követően benyitunk az első szobába, ahol ismét nem jutok szóhoz a gyönyörtől.
A csodásan faragott, népi motívumokkal festett bútorokon akad meg a szemem. Az ágyak, a ruhásszekrény, az asztalok, a székek, mind-mind harmóniában. Ettől alig tudok szabadulni, de továbblépve a barna-zöld kiegészítőket, az ízlésesen kiválasztott zöld falat csodálom, majd a természetet a fürdőbe is becsempésző zöld színek harmóniája ragad magával.
Bútortervezés balatoni vendégházban
De nincs megállás.
Tovább megyünk a következő szobába, ahol az egyedi bútorokat kelta motívumokat ábrázoló kovácsoltvas elemek díszítik. A motívumok nem véletlenek, Ágnes férje breton, innen a kapcsolódás, és a három szoba elnevezése is férjét dicséri: Bretagne (Ágnes férjének szülőhelye, Bakony: Ágnes szülőhelye, és a Balaton, amely karnyújtásnyira van a szállástól). A szállásadónk családi fényképei a falon, a családi ereklyék a szobában természetesen simulnak bele a helyiség hangulatába.
Ezt követi a közös tér, amelyben már-már egy lakberendezési orgazmus kerülget 🙂 a csodásan faragott, különleges festéssel ellátott, egyedi megrendelésre készített asztalokat, székeket, tálalókat és az azokhoz passzoló konyhai kiegészítőket szemlélve.
És még mindig van tovább…
Az emeleten az utolsó szobába lépünk. Itt egyértelműen a csodás bútorokat készítő, bakonynánai asztalosé és magyar népművész, bútorfestő feleségéé a legfőbb érdem, hiszen itt is kiváló munkát végeztek. A fehér-kék bútorokon megjelenő egyedi festések különleges hangulatot árasztanak. Az embernek nincs is kedve továbbmenni, leheveredne inkább a kihúzható, csodaszép szófán.
Azonban még mindig megyünk tovább, mert a ház másik részében van még két helyiség, amely vendégül látja csapatunkat a hétvégére. Ez a konyha ismét katartikus élmény a maga különleges paraszti hangulatával. Ágnes elmondása szerint a legtöbb bútorra, kiegészítőre a környező piacokon talált rá, amelyeket az utóbbi időben már saját kezével újított fel és tett egyedivé.
A vendéglátás szuper, a szállás kiváló, meleg szívvel ajánlom mindenkinek, aki Balaton-felvidéken keres szállást!
Fenntarthatóság a design-ban? Igen, fenntarthatóság a design-ban! …éés a lakberendezésben!
Nézzük csak elölről.
Régóta érdekel a környezetvédelem, foglalkoztat, hogyan is tudnék a természettel összhangban élni. Bár ezidáig nem aktívan, de mindig kerestem a megoldást arra, hogy a városi lét mellett hogyan tudom ezt a szemléletet a saját életem szegleteiben alkalmazni.
Úgy látom, hogy erre napjainkban egyre több a lehetőség, egyre többen gondolkozunk, keresünk és találunk a környezetvédelem kihívásaira megoldásokat saját életünkben.
Fenntartható lakberendezés fontossága
A hulladékmentes (zerowaste) életforma, a slowfashion, az öko-, a bio-irányzatok az elmúlt fél évben robbantak be az életembe és kezdtem el mélyebben foglalkozni azzal, hogyan élhetném kevesebb hulladékkal, fenntarthatóbban, környezet-barátabb módon az életemet.
Ezen személyes érdeklődésemtől vezérelten, és mert nem titkoltan szeretném ezt a szemléletet lakberendezési munkáimban is alkalmazni látogattam el a Design hét keretében lebonyolított kerekasztal beszélgetésekre.
AMission: Design előadássorozat októberben került megrendezésre. A múlt hétfői előadás témája a Fenntarthatóság kérdésköre volt a Design-ban.
A kerekasztal beszélgetés előtt bemutatkozott a Printa, amely egy környezettudatos márka, elvei között szerepel az öko-divat népszerűsítése, ruhakollekciói felhívják a figyelmet az egyre jobban teret nyerő slowfashion-re, és hazánkban úttörők a kiselejtezett ruhák újrahasznosítását illetően is.
A kerekasztal beszélgetés résztvevője volt:
Volom András, a V4SDGalapítója; Nagy Richárd, formatervező, fenntarthatósági szakértő, a Co&Co Design Communications tagja; Majoros Zita, a Printatulajdonosa, Magyar Gergő, a Medence Csoporttulajdonosa.
A beszélgetés rendkívül izgalmas volt, és bővelkedett a gondolatébresztő felvetésekben. Vajon lehet-e az újrahasznosítást (recycling, upcycling) tömeggyártásban is alkalmazni? Lehet-e az egyediséget nagy szériaszámnál is megtartani? Meddig folytathatja még az ember a pazarlást, a túltermelést a ruhák, a design világában (is)?
A pozitív és negatív forgatókönyvek hullámvasútján ültünk, és egy-egy borúsabb szcenáriót követően mindig gyúlt fénysugár, hogy érdemes változtatni és igenis környezetkímélőbben, fenntartható módon élni. Ez a jövő!
A beszélgetés megerősített abban az elképzelésemben, hogy a környezetvédelmet a lakberendezésben is lehet és kell is alkalmazni. Minden szakmában van létjogosultsága a fenntartható eszközöknek/módszereknek, csak meg kell találni a módját az alkalmazhatóságnak.
Mivel a felújított bútorokkal történő lakberendezés terén hazánkban úttörő vagyok, és a környezetbarát lakberendezés terén sem elterjedt még idehaza , ezért a csomagok továbbfejlesztésén, a szolgáltatásaim tökéletesítésén folyamatosan dolgozom.
Ha érdekel az előttem álló út, tarts velem, kövesd a blogom! 🙂
Nézzük tovább a lakberendezés aranyszabályait. Az első négy aranyszabályról ITT írtam…
aranyszabály: #Külön darabokkal harmonikusan!
Mint, ahogyan az ember sem komplett „ruhaszettekbe” öltözteti magát nap, mint nap, úgy a lakberendezésben sem jó választás az, ha az egész lakás komplett szettekben pompázik. Mire is gondolok?
Fontos a vizuális keveredés, azaz lényeges, hogy az egy térben, és az egy lakásban elhelyezett elemek, színek, formák és stílusok harmóniában és egymás kiegészítőjeként alkossanak egységet. A túlzott egyformaság unalmas, hosszú távon kellemetlen atmoszférát ad a helyiségnek. Így, azt tanácsolom, hogy szánj időt arra, hogy megtaláld azokat az összepasszoló ám mégis különböző darabokat, amelyek illenek hozzád és olyannyira illenek az adott térbe is , mintha alapból odateremtették volna őket.
aranyszabály: #3/3-as vertikális szabály!
Ez a felsoroltak közül, úgy gondolom, a legfontosabb szabály, és pofon egyszerű! Mindennek a kiindulópontja a természet adta harmónia: a talaj sötét, a növények színvilága világosabb, az ég pedig a legvilágosabb. Ez a szabály persze manapság már egy-egy fal, vagy térrészlet kapcsán módosul, de azért a legfőbb vezérfonal mégiscsak ez. Ha ezt az elvet megjegyezed, és később a lakberendezésben is ügyesen alkalmazod, akkor már nagyon mellé nem lőhetsz! A fenti szabályt a gyakorlatban így tudod megvalósítani: padlóburkolatként inkább sötétebb árnyalatokat válassz, falra mehetnek a középárnyalatok, illetve a padlóburkolathoz viszonyított világosabb színek, a plafonra pedig a fehér vagy a nagyon pasztell árnyalatok! A 3/3 vertikális szabály ennyire egyszerű: sötét, átmenet, világos…
aranyszabály: #60-30-10 – újabb szabály a harmóniáért!
A lényeg itt is rendkívül egyszerű: a kivitelezéshez – általában – 3 színnel kell játszadoznod! A 60% a domináns szín, a 30% a kiegészítő szín, és 10% pedig egy feltűnő szín. A kiválasztott 3 színt körülbelül ilyen arányban kell alkalmaznod ahhoz, hogy valóban harmonikus és kellemes legyen a végeredmény!
Nézzünk egy példát: a domináns árnyalat a bézs, kiegészítő szín a sötétbarna, a feltűnő szín pedig a türkiz (vagy ha vagány vagy, akkor a narancssárga)! Neked is bevillant a lelki szemeid előtt egy ilyen nappali? Ha ezt a szabályt alkalmazod, a színek tekintetében már nyert ügyed van!
Ha kíváncsi lennél még több lakberendezési aranyszabályra, és arra, hogy mi mindent kéne még figyelembe venned, ahhoz, hogy harmonikus legyen az otthonod, akkor kapcsolati oldalamon kérj egy személyes konzultációt, és segítek megoldani bármilyen lakberendezési dilemma, vagy feladattal állsz is szembe!
Álmodjunk közösen tökéletes tereket, valósítsuk meg együtt álomotthonodat!
A lakberendezés olyan, akár a festészet. A lakás, a rendelkezésre álló tér a festővászon, a jól megválasztott, térbe illő bútorok, a színek, a kiegészítők, textúrák pedig a vászonra kerülő festéket, színeket szimbolizálják, amit a művész, az alkotó szakszerűen, de könnyed ecsetvonásokkal használ és kombinál.
Az ecset és a festővászon mindenki eszköztárában megtalálható, azonban csak kevesen tudnak valóban úgy bánni vele, hogy a végeredmény harmonikus, stílusos és egyedi legyen!
És mint minden művészetben a lakberendezésben is vannak aranyszabályok, amelyeket a jó művész figyelembe vesz, szem előtt tart. Olyan örök érvényű igazságok, tippek és tanácsok ezek, amelyek követése hozzásegít ahhoz, hogy Te is képes legyél lakásból otthont, egyszerűből megismételhetetlent varázsolni.
Lakberendezőként az egyik legszuperebb dolog végigkövetni, és minden ponton segíteni ezt az átalakulási folyamatot. Megálmodni, megtervezni és jelen lenni egy régi konyha újjászületésénél, vagy egy gyerekszoba megszületésénél, látni az elégedett arcokat, azt, ahogy a részletekből egész kovácsolódik, a tervekből kézzelfogható otthon lesz, ez adja a motivációm legnagyobb részét.
Ez alkalommal összefoglaltam azokat az arányszabályokat, amelyek mankóként szolgálhatnak Neked a lakberendezés izgalmas, ám olykor nehéz világában.
Hadd adjak egy kis segítséget, hogy könnyebben tervezd át Te is az otthonod. Gyere, tarts velem!
1. aranyszabály: #Fontosak az alapok!
Mire is gondolok?
A megfelelő falszínre, és a színben és anyagban megfelelően kiválasztott és lerakott burkolatokra! Az otthon összképét rendkívül fel tudja dobni egy egységes, hiba nélkül elkészített fal, ahol nincsenek hepehupás glettelési „félrelépések” vagy maszatos, csíkos festési hibák. Ehhez nyilván elsősorban egy jó szakemberre lesz szükséged, aki az elképzeléseidet precízen megvalósítja. Az alapok megteremtését mindig sasszemmel és extra kritikusan figyeld! Ne elégedj meg a közepes minőséggel, ne fogadd el a munkások minőségre vonatkozó kifogásait! A komfortérzeteden sokat fog javítani, ha tökéletes kivitelezésű a glettelés, a falak, a csempék, a járólapok, a tapétázás. Szánj időt a megfelelő szakember felderítésére, hidd el, megéri!
2. aranyszabály: #Emeld ki az otthonod előnyeit!
Mindenkinek vannak kedvenc helyei, részletei az otthonában.
A keleti tájolású hálószoba, az óriási amerikai konyhás nappali, egy hangulatos olvasósarok, az erkély, ahonnan nagyszerű kilátás tárul eléd a nap minden szakában. Kezdj kutakodni, hogy nálad mi az a részlet, momentum, BÁRMI, amit kifejezetten imádsz az otthonodban! Ha rátaláltál erre az 1, vagy akár több dologra, akkor EMELD KI! Tereld oda a tekintetet különféle kiegészítőkkel! Függöny, szobanövény, szőnyeg, világítás, derítsd fel, hogy nálad melyek azok az eszközök, amelyek nagyszerűen működhetnek párban a büszkeséged tárgyával!
Ha nehezen látod meg az otthonodban rejlő lehetőségeket, szívesen segítek a feltérképezésben!
Érthető, hogy lakás átalakításnál nehezen tud lehorgonyozni az ember egy-egy stílus vagy kiegészítő mellett, azonban ne feledd: „A kevesebb, több!”.
A tematikus nappalik, hálószobák és gyerekszobák csak ideig-óráig jelentenek stabil kikötőt, hiszen a vitorlás mániánk elmúlhat, a gyerekünk kinőheti a pókember-rajongását, a vadnyugati stílusban berendezett hálószoba pedig előbb-utóbb inkább idegesítő lesz, mintsem otthonunk kedvenc helye.
Természetesen van lehetőség arra, hogy tematikus elemekkel erősítsd a szobákat, de ne ess túlzásba! Ha a tengerész tematika rajongója vagy akkor se ess abba a hibába, hogy hajókötelek, vasmacskák, matrózminták, kagylók, hajók és ehhez hasonló minták túlzsúfoltan tolonganak a szobáidban! Egy-egy kiegészítő, egy tengerészkék falszín vagy egy vidám, tengerész mintás takaró a kanapén elég ahhoz, hogy hódolj a szenvedélyednek, ám ugyanakkor stílusos maradj!
4. aranyszabály: #A tökéletes falszín!
Nem is gondolnád, de képzeld: a tökéletes fehér szín megtalálása igen nehéz feladat, főleg, ha falszínről van szó. A „fehér” sokszor rózsaszínes, sárgás, kékes, zöldes színekben játszadozik, és erre rendszerint csak akkor derül fény, ha a falaink 80%-át már lefestettük.
A vödörben, az ecseten egyértelműen 100%-ig beazonosítható a tökéletes fehér árnyalat, azonban élesben már teljesen másképp mutat. További probléma a színes falak megfelelő árnyalatának kiválasztása. Hátha még kombinálni és kéne különböző színeket egy térben!
Ha szeretnéd megóvni magad a bosszankodástól, akkor végezz próbafestést! A szoba egy eldugottabb sarkába fess a kiválasztott színnel egy csíkot és várj, amíg a száradási idő után elnyeri végleges színét! A fehér festékek kis százalékban maradnak csak teljesen fehérek! A színt száradást követően ellenőrizd le nappal, este és világítás mellett is, és ha minden napszakban meg vagy vele elégedve, akkor indulhat a munka!
Legközelebb jövök az utolsó három szabállyal, a 7 aranyszabály legfontosabbjaival!
Szeretnéd megkönnyíteni párod, barátod életét? Felújítás vagy építkezés előtt álltok? Szeretnél szakmai segítséget az előttetek tornyosuló feladatokhoz?
Akkor jó helyen jársz!
Lepd meg párodat, rokonodat, barátodat egy egyedi lakberendezési csomaggal karácsonyra!
A lakberendezési csomagot egyedi elképzelésekhez alakíthatod