stílusos erkélylakás kialakítása

Stílusos erkélykialakítás – Akár panelban is

Panel erkély mérettől függetlenül

Panel erkély. Reggelente kiülni a panel erkélyre, és figyelni az ébredező várost felemelő érzés. Az első kávé elfogyasztása ebben a nyugodt környezetben alapvetően meghatározza az egész napunkat. Nem mindegy hát, milyen miliő vesz körbe minket – még ha parányi is az erkélyünk.

Panel erkély berendezés és ötletek

Panel erkély ötletek

Az első, ami beugrik egy icipici erkély berendezésével kapcsolatban, hogy ha mindent szeretnénk megvalósítani, amit elképzeltünk, akkor zsúfolt és kusza lesz a piciny helyiség. Ügyes elrendezéssel és pár okos ötlettel, azonban az eklektika adhatja akár a balkonunk báját is.
Ma már egy lakberendezőnek olyan fortélyok vannak a tarsolyában, amellyel pár négyzetméteren is kialakíthatjuk a saját külső terünket. Nézzünk pár gondolatot és pár kreativitásunkat beindító képet ezzel kapcsolatban.

Kreatív és trendi panel erkély

Erkélyünknek első körben a funkcióját érdemes meghatároznunk. Mit is szeretnénk ott létrehozni…
Egy olvasósarkot, egy összebújós zugot vagy inkább egy otthoni munkaállomást? Esetleg szívesen vacsoráznánk vagy sütögetnénk kint esténként? Vagy talán egy mini party helyszínt szeretnénk kialakítani? Ha ezt kitaláltuk, akkor következhet a funkciót támogató és nekünk leginkább tetsző stílus kiválasztása.

Panel erkély dekoráció

Ha szeretjük a növényeket, akkor ezeket az erkélyen se nélkülözzük! Ha szeretjük a színeket otthonunkban, akkor használjuk azokat bátran a kültéren is! Az anyagválasztásnál legyünk tekintettel a kültér kitettségére, benapozottságára vagy éppen ellenkezőleg a zártságára! 

A következő erkélyek közül melyik áll hozzád a legközelebb? Írd meg nekem akár a Facebookon  vagy emailben is szívesen veszem!

Tekintsd meg referenciáimat!

megosztás

Egy felújítás története 6. – Befejező rész

Felújításunk második szakaszát ebben a blog-cikkben egyben írtam meg, fogadjátok szeretettel. Falvágás A felújításunk második üteme is falvágással indult. (Az előző részeket itt találod.) Ezúttal

Miért hasznos egy okos otthon?

A technológiai fejlődés megállíthatatlanul halad előre. Néhány éve még luxusnak számított az okos funkciók beépítése az otthonunkba. Napjainkra azonban tömegek számára válik egyre elérhetőbbé az

Blog írás

Egy felújítás története 5. rész

Ebben a blog-sorozatban a március közepén indult felújításunk történetét olvashatjátok. Az előző részt itt találod.  Az elmúlt másfél hónapban sokat haladtunk, erről írtam most, illetve

Egy felújítás története 4. rész

Egy felújítás története 4. Picit eltűntem, de itt vagyok, nem felejtettelek el Titeket, kedves olvasóim! Március közepén elindult felújításunk történetét követhetitek nyomon ebben a blog-sorozatban.

Építészeti tervezés

Egy felújítás története 3. rész

Egy felújítás története 3. Március végén induló felújításunk történetét követhetitek nyomon ebben a blog-sorozatban. Az előző részt itt találod. Most nézzük tovább, hogy hogyan haladnak

panel lakás felújítás történtete

Egy felújítás története 2. rész

Március végén induló felújításunk történetét követhetitek nyomon ebben a blog-sorozatban. Az első részt itt találod: https://szalontaikata.hu/2022/01/07/egy-felujitas-tortenete/  Most nézzük tovább. Az elmúlt másfél hetünk történései Statikus