Kategóriák
Lakberendezés

Egy felújítás története 6. – Befejező rész

Felújításunk második szakaszát ebben a blog-cikkben egyben írtam meg, fogadjátok szeretettel.

Falvágás

A felújításunk második üteme is falvágással indult. (Az előző részeket itt találod.)

Ezúttal nem akármilyen falakból vágtunk: (panel beton) főfalakból. Természetesen előzetes statikai vélemény mellett történt mindez, annak megfelelően, ahogyan a statikusunk engedélyezte. A falvágó cég korrekt és gyors volt, jó és pontos munkát végzett.

Érdekesség: A falvágás halkabb volt, mint a villanyszerelési bemarásokkal járó zajok. A hatalmas betontömböket gumikerekekre döntötték.

Öröm, a hatalmas kupleráj és por közepette, hogy a cég minden kisebb-nagyobb betontömböt, darabkát összeszedett elvitt és az egész munka megvolt fél nap alatt.

Bár tudjuk, hogy rombolni mindig könnyebb, mint építeni. 😀

Falkivágás

Villanyszerelés

Ezt követte a villanyszerelés, ami ezen a részen már kisebb léptékű volt, de azért a munkálatok így is igénybe vettek egy hetet. Ez volt a legzajosabb munka mind közül. Szerencsénkre a nyár már kitört, így több lakótárs nyaralhatott, aki pedig itthon volt, annak utólag is nagy köszönet jár, hogy elviselte azt a hetet (meg persze az előzőket és következőket is). Szerencsére senki nem jelent meg morcosan kopogva az ajtónk előtt, hogy panaszkodjon a hangzavarra. A lakás ezen részén csak pár lámpakiállást kellett arrébb tenni, illetve a korábbi erkélyre kellett kivinni a vezetéket.

Tipp: A helyiségek funkcióit, pontos bútorozását mindenképpen érdemes villanyszerelés előtt kitalálni, és annak megfelelően elhelyezni a lámpa és konnektor kiállásokat. Így elkerülhetjük, hogy a vadiúj konnektoraink kényelmetlen, netán elérhetetlen helyen legyenek, hogy kevés konnektorunk legyen, melyeket hosszabbítókkal kell pótolnunk valamint, hogy a lámpák nem megfelelő helyen legyenek.

Burkolás, parkettázás

A lakásunk egy körülbelül 3 nm-es részén az addigi parketta helyett hidegburkolatot terveztünk, mivel a nappalink egy részéből „lecsípve” az előszobánkat bővítettük. A parketta alatt párnafák, lécek voltak, ezért ahhoz, hogy a hidegburkolat egy szintbe kerüljön a parkettával a szintkülönbséget betonozással egyenlítettük ki. A betonozást és a hidegburkolást végző szakemberrel akadt némi gondunk. Az előre leegyeztetett időpontot el akarta tolni egy héttel. Ez eleve problémát okozott volna nálunk, mivel a többi szakemberrel már minden munka be volt egymás után ütemezve a következő hetekre, így lavinát indított volna el. A másik gond az volt, hogy tervezetten a betonozás és a ráburkolás között lett volna 3-4 nap, hogy a beton tudjon száradni, azonban szakemberünk más munkái miatt nem akart száradási időt hagyni, hanem a friss betonra szeretett volna burkolni. Jeleztük, hogy számunkra ez nem elfogadható. Rugalmasság hiányában igyekeztünk keresni mást. Persze a rövid határidő miatt vagy visszautasításokat, vagy horribilis árajánlatokat kaptunk. Végül saját magunk megoldottuk a betonozást és egy régi szaki ismerős elvállalta a burkolást, végül apukám segítségével fugáztunk.

Tipp: Olyan szakembert érdemes választani, aki a közelünkben él és dolgozik. Amennyiben távolabbi szakembert választunk (ahogy ez esetben tettük mi is), a szaki igyekszik tömbösíteni a munkákat, ami a megbízás rovására mehet. Ha közel van, egy napra is hajlandó lesz elugrani a kisebb munkarészek elvégzéséért.

Mindeközben már javában dúlt a nyár, 40 fok, két gyerkőc itthon (ovi és bölcsi szünet), én pedig 7 hónapos terhesen, porallergiásan igyekeztem túlélni a felújítás remélten utolsó heteit.

Nyaralásunk ideje alatt a parkettás kiszintezte és lerakta új rétegrenddel a parkettát (ahogy a másik részen is: OSB lappal, ragasztva a recsegés ellen). Immár több mint 2 hónapja volt, de tisztán emlékszem a pillanatra, mikor hazaérkeztünk és beléptünk a lakásba. Egy „tiszta”, rendezett parkettás lakás vártam… Ehelyett több köbméter poros, szeges 1-3 méteres faléc halom várt a lakás közepén. Majdnem sírva fakadtam. Ez egy újabb nagy megoldandó feladatot jelentett. Én ekkor éreztem azt, hogy sosem leszünk kész…

Parkettázás

Festés

Végre jött a kedvenc részem: a festés és tapétázás. Imádom, amikor végre megjelennek a színek és formák a falakon. A nappalit illetően én is a most divatos szürkét választottam.

Sokan szidják ezt a színt. Én úgy vélem, nincs semmi gond ezzel a színnel. Könnyen kombinálható más erősebb színekkel, szinte minden színt megtűr maga mellett, önmagában pedig letisztult hatást kelt, ugyanakkor mégsem csak egy „szimpla” fehér. Az egyik falszakaszt szerettem volna megbolondítani kicsit, fehér „maszatokkal”. Próbáltam elmagyarázni, mire is vágyom, megmutatni képekkel, de végül úgy döntöttem, inkább én csinálom, mert ha nem olyan lenne, mint, amilyet elképzelek, akkor inkább magamra legyek mérges, mint másra, akinek ráadásul fizetek. 😀

Ilyen lett, nekem tetszik.  Nektek?

A kiválasztott tapéták szuperül mutatnak a falakon, imádom őket. A kedvencem mégis a gyerekszobai, annyira csodásan részletgazdag, igényesen kidolgozott. Se nem sok, se nem kevés, gyönyörű. (FB oldalomon megmutatom hamarosan.)

Tipp: A tapétáknak nem kell egy-egy teljes falat (saroktól sarokig) befedniük. Nyugodtan gondolkozhatunk falszakaszok tapétázásában.

Tipp2: Manapság joggal népszerűek a posztertapéták. Ne keverjük össze a 80-as évek posztereivel! Ezek már sokkal igényesebben elkészített termékek és szinte minden témában, rengeteg méretben elérhetőek.

Tipp3: Ha nem találunk számunkra megfelelő tapétát, azonban nem szeretnénk egyszínű falat sem, nyissunk az egyedi falfestések felé! Napjainkban sok különböző stílusban alkot számos szakember/művész. Ezen a területen is meg lehet találni az elképzeléseinknek legmegfelelőbb embert, aki egyedivé tudja varázsolni otthonunkat.

Ha érzed, hogy valami különlegesre vágysz, de nem tudod pontosan mire, keress meg, segítek kitalálni az otthonodhoz illő falat!

Bútorozás

Ez már aztán valóban a felújítás legjobb része! Végre a helyére kerültek a korábban rendelt, valamint az egyedileg általam tervezett és asztalos által készített bútorok. Itt nagy köszönet jár a barátainknak, mivel többször segítetek a nagyobb bútorok összerakásában. <3

Az egyedi bútorok véglegesítése még mindig folyamatban van, asztalosunk szép munkát végzett, azonban némileg megcsúszott – úgy két hónappal.

Rendszerezés, pakolás

Az elkészült bútorokban a korábbiakhoz képest némileg más rendszerben kell bepakolni. Szelektálni, majd minden maradónak megtalálni a megfelelő helyet hatalmas munka. 3. babánk érkezéséig a legtöbb dolgot sikerült elpakolni, de még a mai napig van 2-3 doboznyi cuccunk, ami keresi a helyét. Marie Kondo és a hazai rendszerezők nagy inspirációt adnak nekem.

Tipp: Pepcoban sok fajta jó minőségű – fonott, rattan, újrahasznosított műanyag – doboz elérhető megfelelő áron.

Szépítgetés

Az ördög a részletekben rejlik. A magazinokban szereplő álomotthonokról készült fotók egyik erőssége, hogy minden részlet kidolgozott és a „helyén van”. Ezen a téren még van pár teendőm itthon. Keresem az álom képet a nappali falunkra, valamint az álom szőnyeget a kanapénk elé. Ez utóbbi megvolt, azonban mire megrendeltem volna, már nem kapható, így újabb keresésben vagyok.

Tipp: A „nagyon tetszik” és a „nagyon illik oda” két igen különböző dolog. Látom, hogy sokszor vásárolnak úgy az emberek, hogy a boltban nagyon tetszik, szuperül mutat, azonban azt nehéz végiggondolni, hogy vajon a saját lakásunkban ugyanolyan jól megy-e majd a jelenlegi bútorainkhoz és kiegészítőinkhez a termék. Javaslom, hogy készítsünk képet a termékről a boltban, és otthon „nézzük hozzá” az enteriőrhoz a kiszemelt terméket. Rá fogunk jönni, valóban odavaló-e az adott kiegészítő.

Hatalmas munka volt az összesen 5 hónapnyi felújítás, de megérte. Fantasztikus, hogy nem recseg a parkettánk, hogy biztonságosak a villanyvezetékeink, hogy jól záródó, új ablakaink vannak, hogy funkcionálisan jól kialakított, igényes, otthonos, frissen bútorozott otthonban élhetünk.

Kitartást kívánok minden felújítónak, építkezőnek, ha kell segítség, keressetek bizalommal!

tárolás_szalontai_kata_lakberendező
Kategóriák
Lakberendezés

Miért hasznos egy okos otthon?

A technológiai fejlődés megállíthatatlanul halad előre. Néhány éve még luxusnak számított az
okos funkciók beépítése az otthonunkba. Napjainkra azonban tömegek számára válik egyre
elérhetőbbé az otthonunkat okossá tevő eszközök.
Az automatizált eszközök és beépített okosotthon funkciók növelik a kényelemérzetünket és
környezetvédelmi szempontból is előnyösek tudnak lenni. Az okosotthonná alakítással
jelentősen növelhetjük az ingatlanunk értékét is.
Építkezésnél érdemes ezeket eleve betervezni a házba, ha felújítást tervezünk akkor is jó, ha
előre kikérjük szakember ezzel kapcsolatos tanácsait.

Az okosotthon nyújtotta előnyök

Az okosotthon eszközök Wi-Fi-n keresztül kommunikálnak, így internet segítségével az okos telefonunkkal közvetlenül irányíthatjuk az otthonunkban található okos eszközöket.

Az okos otthonok népszerűsége napjainkban egyre növekszik és lassanként bizonyos funkciók elvárássá válnak az ingatlan vásárlást tervezők vagy a lakást bérelni kívánók körében. Nézzük a felépítését és a lehetőségeket.

Okos hubok (vezérlőközpontok)

Az okos otthonnak szüksége van egy okos agyra. Az okos hub vagy vezérlőközpont biztosítja, hogy több egymástól különböző automatizált okosítás összekapcsolódhasson és egymással összhangban működhessen. A rendszer eszközei egymásra is hatással lehetnek, illetve kiegészíthetik egymás funkcióit. Egyszerű példa erre a mozgásérzékelő és az okosvilágítás kombinációja. Például a lámpa magától felkapcsol, ha éjjel a mosdóba indulunk, vagy ha csöpög a mosógépből a víz, a beépített nedvességérzékelő jelez a főcsapnak, ami lezár, ezzel megelőzve a kellemetlenséget, amit a kifolyó víz okozhatna.

Okostermoszok

A lakásfelújítás remek alkalom arra, hogy az otthonunk hűtés-fűtés kérdését újra gondoljuk. Az okostermoszok szenzorok és algoritmusok használatával szabályozzák a lakás hőmérsékletét az időjárás változásainak követésével a lakás kialakítását és a benne lakók szokásait figyelembe véve. A fűtés és a hűtés optimális szabályozásával hosszú távon jelentős megtakarítást is elérhetünk.

Okos világítás

A világítás meghatározza az otthonunk hangulatát és a milyensége nagyban tudja befolyásolni a komfortérzetünket. Az okos kapcsolók, a falakba és a bútokba épített okosvilágítás kellemesebbé és praktikusabbá tehetik a helyiségeket. Mindezt gazdaságos működéssel, ami a mai energia árak mellett még indokoltabbá teszik a használatukat.

Az okos világítást akár biztonsági célokra is lehet használni. Amikor nem tartózkodunk otthon beállíthatjuk, hogy véletlenszerűen felkapcsolódjon néhány lámpa a lakásban, ezzel keltve azt a látszatot, hogy otthon tartózkodunk. így távol tarthatók a hívatlan betolakodók.

Okos biztonság

Az okos biztonsági felszerelések széles kínálatából egy felújítás során is mazsolázhatunk. Az okos beltéri és kültéri kamerák lehetővé teszik, hogy mindent lássunk és halljunk, mindenről értesüljünk akkor is, amikor nem vagyunk személyesen jelen. Napközben akár a háziállatainkra is ránézhetünk mit csinálnak éppen. A biztonsági rendszer telepről is működik, így műszaki hiba vagy a vezeték szándékos megrongálása esetén is zavartalan marad a működése.

Okos dugalj és okos konnektor

Mit tesz okossá egy fali áramforrást? A vezeték nélküli technológia lehetővé teszi, hogy az okostelefonunkon keresztül utasításokat küldjünk az okos dugaljnak, amire bármilyen nem okos eszközt is csatlakoztathatunk. A telepítése nagyon egyszerű és igen hasznos. Az okos dugalj kötelező tartozéka minden okos otthonnak.

Szórakoztatás

A filmeket szeretjük a lehető legkiválóbb minőségben megnézni otthoni kényelmes körülmények között is? A zenei élmény sem mindegy, hogy dobozhangon vagy tökéletes hangzással szólal meg legyen szó komolyzenéről vagy dübörgő rockról? A teljességhez az okos otthon remek szórakoztató rendszereit is igénybe vehetjük. Ehhez használhatjuk a legmodernebb okosításokat, de ha csak kisebb költségvetés áll a rendelkezésünkre akkor egyszerűbb módon is megoldhatjuk a kényelmes szórakozást. Telepíthetünk testre szabható audió-vizuális rendszert, ami kiváló megoldása az efféle automatizációnak és nem kell rá vagyonokat költeni.

Hangvezérléssel elindíthatjuk a kedvenc válogatásunkat majd jelezhetjük az okos asszisztensünknek, hogy kapcsolja be a hangulatvilágítást és a diszkó fényeket, és már indulhat is a buli.

Álmaink okosotthona karnyújtásnyira van tőlünk és ma már nem igényel óriási befektetést néhány okos funkció beépítése lakásunkba. Felújításkor mindenképpen érdemes végiggondolni hogyan varázsolhatjuk okos(abb)sá az otthonunkat. Legegyszerűbb módja, hogy csak kiválasztjuk hozzá a vezérlőt és csatlakoztatjuk hozzá a kívánt eszközöket és már élvezhetjük is a kényelmét. Ez növeli ingatlanunk értékét is és némi megtakarítást is elérhetünk, valamint környezetvédelmi szempontoknak is eleget tehetünk.

Kategóriák
Lakberendezés

Egy felújítás története 5. rész

Ebben a blog-sorozatban a március közepén indult felújításunk történetét olvashatjátok.

Az előző részt itt találod. 

Az elmúlt másfél hónapban sokat haladtunk, erről írtam most, illetve több tippet is adok a cikken belül, hogy mire érdemes odafigyelnie annak, aki szintén mostanság újít fel.

  • Legelső lépésként pár válaszfalat kivágattunk. Cél volt, hogy az amúgy kicsi terek nagyobbnak hassanak és jobban átjárható, praktikusabban berendezhető legyen a lakás. 
  • Ezután következett a villanyszerelés – A ház, amelyben lakunk a 70-es években épült. A villanyvezetékeket akkor, az akkori minimum elvárásoknak megfelelően építették be a falakba, illetve esetenként a falakon kívül helyezték el a vezetékeket. A mai kor követelményeinek már közel sem felelnek meg ezek a vezetékek, és azok állapota is sok helyen már életveszélyes volt. A legrosszabb, amelyet a villanyszerelőnk talált, hogy a vezetékeket a fürdőszobában falon kívül vitték szigetelés nélkül a vakolatban. Ezek a vezetékek már szét voltak égve. Igazán kedves, megbízható, szakmailag alapos villanyszerelővel dolgoztunk. Nagy munka volt. A látható helyeken mindenhol bevésettük a falakba vezetékeket, azonban ahol lehetett a parkettaszegély vagy a díszléc mögött vitettük őket. Ez a beton esetében bevett gyakorlat, hisz irdatlan munka hornyokat vésni a betonfalakban, a födémekben pedig nem is lehetséges, hisz gyengítheti azt.

Tipp: Szakemberünket a Jószaki-n találtuk. Több pozitív visszajelzése volt. Minden esetben javaslom, hogy személyesen is találkozzunk a szakemberekkel mielőtt rábólintanánk az emberre. Ezen túl minden egyes munkára érdemes több szakembert is kihívni. Hallgassunk a megérzéseinkre. Azzal, akivel eleinte is nehézkes a kommunikáció később sem valószínű, hogy gördülékenyen menne a közös munka.  Fontos, hogy jól értse az elképzeléseinket, nyitott legyen és segítsen bennünket a szakmai tapasztalatával, ötleteivel. Javaslom, kerüljük azokat, akik már az első alkalommal a problémákkal foglalkoznak és a megoldások helyett azt hangsúlyozzák, hogy mi mindent és mit hogyan nem lehet majd itt megvalósítani.

  • Vízszerelés – Mióta megépült a ház a lakásban a vízvezetékek sem voltak kicserélve. (Sajnos a ház nagyobb strangjai sem, amik szintén megértek már a cserére, de ez a ház feladata lenne.) A hely igen kicsi, mindössze 1,4*1,6m-es a fürdő, így okosan kellett tervezni a berendezési tárgyakkal. Bekerült egy új, aszimmetrikus kád, amelynek lábrésze vékonyabb a szokásosnál, így mellette a mosdó kényelmesebben elfér, és még egy saját tervezésű egyedi szekrény is elfér majd a mosdó mellett. A wc-tartály lehetőségeket többször körbejártuk. Alapvetően falba építhető tartályt szerettem volna, azonban ebben az esetben a mosógép és a wc szennyvízelvezetőjét az alsó szomszédnál kellett volna szerelni, aki – teljesen érthető módon – nem engedte, hogy a fürdőjében megbontsuk a falat emiatt. Így maradt a falon kívüli tartály, és hely szűkében felsőtartály került fel. A mosógépet kitettük a folyosóra, szembe a fürdővel, így egy egész nagy helyet nyertünk bent, míg ugyanúgy karnyújtásnyira van a fürdőtől a mosási lehetőség.
  • Cseréltettük a régi radiátorokat is. Ennek kapcsán a közösképviseletnél, majd a Főtávnál is volt egy-egy körünk, hogy arra az egy napra leürítsék a vizet az adott strangból, hogy az adott szakasz szerelhető legyen.

Tipp: Ha valamit nem értünk, merjünk kérdezni. Ha sikerült jó szakembert választanunk, nem lesz kényelmetlen, hogy egy témát több oldalról is körbejárjunk és a szakemberrel együtt megtaláljuk azt a megoldást, amely nekünk is tetszik és szakmailag is kivitelezhető. Ha úgy érzed, ez számodra nem megy, érdemes segítséget kérni, akár egy baráttól, vagy tervezés mellett én is örömmel segítek neked egyeztetni a szakemberekkel. Az a cél, hogy a végeredmény olyan otthon legyen, amelyben szívesen töltődsz, ahova jó hazaérkezni.

  • Burkolás – Ez volt az első látványosabb munkafolyamat. Felkerültek a csodás csempék a megtervezett módon. Sajnos itt akadt hiba, de a burkoló javította, így most már rendben vagyunk.

Tipp: Ne féljünk javítást kérni. Kellemetlen, de muszáj. Ne hagyjuk, hogy az aktuális konfliktuskerülésünk miatt a következő 10 évben azon bosszankodjunk, hogy miért nem kértük meg az adott szakembert, hogy javítsa ki a hibákat. Fontos, hogy mielőtt átvennénk és kifizetnénk egy munkafolyamatot mindent nézzünk át. Ha találtunk hibát, vegyünk egy nagy levegőt és kedvesen, de határozottan beszéljük meg a problémáinkat és egyeztessünk időpontot a javításra. Tartozzon hozzá egy visszatartott összeg is, így biztosabb, hogy meg is fog történni a javítás.

Felújítási munka
  • Faljavítások, glettelés, festés – a festésnek sajnos nem értünk a végére. Az ok, hogy nyílászárókat is cseréltetnünk kell, mert azok is még az eredetiek, és sajnos igen rossz állapotban vannak. A nyílászárók külföldről érkeznek és a beszállítás csúszik, így sajnos két hete már állunk és várunk. A festő a végső 4-5 napos munkarészt mindenképpen az ablakcsere után tervezi elvégezni, így várjuk az ablakost, mint a Messiást.
  • Parkettázás – Férj nagy vágya volt, hogy újrarakassuk a parkettánkat annak érdekében, hogy ne recsegjen. Jelentem, ez sikerrel megtörtént. 🙂 Felszedték a parkettát, az alsó párnafákat lefúrták a betonba, a következő sort rögzítették az alsóhoz, rácsavarozták az OSB lapokat, majd szép sorban leragasztották rá a parkettát. A csiszolás és lakkozás lesz a legutolsó munkafolyamat, így sajnos ez is parkolópályán van egy ideje.

A berendezési tárgyak többségét megrendeltem. Körülbelül a fele meg is jött. Több olyan volt, aminek a kiszállítását hely szűkében későbbre kértem.

Két fontos dolgot említenék itt meg. Az egyik az áremelkedések. Mindenki tisztában van vele, hogy az elmúlt 1,5 évben mekkora áremelkedések voltak az építőipar területén, és ez sajnos napjainkban is tovább folytatódik. Fontos látni, hogy sajnos sok mindennek napi vagy heti ára van, és ez értendő a berendezési tárgyakra is. Így, ha valamit kinéztünk, munkafolyamatot eldöntöttünk, érdemes lépni és rendelni, mert egy hét múlva már lehetséges, hogy tízezrekkel többe fog kerülni ugyanaz a termék. A másik a szállítási idők. Vannak termékek, amelyek nincsen Magyarországon. Ezeket külföldi raktárból szállítják ide. Ezen felül vannak termékek, amelyeket néha csak megrendelésre gyártanak le külföldön, majd szállítanak hozzánk. Míg az előbbinél 1-2, az utóbbinál akár 3-4 hónapos szállítási idővel is számolnunk kell. Ezekkel kalkuláljuk előre, tehát már a felújítás első felében érdemes a berendezési tárgyakat is megrendelni.

További tipp: A vásárolt termékeket érdemes összeggel, várható szállítási időponttal, fizetési lehetőséggel (előre utalás vagy utánvét – készpénz vagy kártya) táblázatban vezetni. Én a 30. tételnél már rég elvesztettem a fonalat, így a táblázat minden alkalommal jó mankó volt, hogy mi is érkezik a napokban, és mennyit, hogyan kell kifizetnem.

Blog írás

A leendő egyedi bútorok kapcsán asztalosokkal is többször egyeztettem.

A konyha és az előszobabútort sikerült is pontosan átbeszélni és megrendelni. Az első asztalos, akivel találkoztam, habár szimpatikus volt, a megbeszélést követően egy jóval magasabb árat küldött, mint a terveimre a találkozás előtt. Az árnövekedés bizonyos részei magyarázhatóak voltak, azonban egyes részei nem, így hívtam másik két asztalost is személyes egyeztetésre. A szimpátia és a gördülékeny kommunikáció úgy vélem, hogy ez esetben is nagyon fontos, így az ár mellett ez volt nálam a döntő szempont a választásban. A lakberendezéshez hasonlóan az asztalos szakmában is fontos, hogy empátiával, odafigyeléssel megértsék és megérezzék milyen is az ügyfél, akinek a bútort készítik. Mire van szüksége pontosan, úgy a design, mint a technikai lehetőségek terén.

Ha minden igaz, két hét múlva végzünk a felújítás első szakaszával és jöhet a második ütem, a másik lakásrész. A leendő konyha 3 hét múlva érkezik. Már alig várom!

A történetünk tehát még tovább folytatódik, így érkezem majd még a továbbiakkal is.

Ha tetszett a cikkem, és lenne kérdésed, keress bátran! Tervezési szolgáltatásaimról részletesebb infókat itt találsz.

Mindenkinek szép tavaszi napokat kívánok! 

Képek: Unsplash.com

Blog írás
Kategóriák
Lakberendezés

Egy felújítás története 4. rész

Egy felújítás története 4.

Picit eltűntem, de itt vagyok, nem felejtettelek el Titeket, kedves olvasóim!

Március közepén elindult felújításunk történetét követhetitek nyomon ebben a blog-sorozatban.

Az előző részt itt találod. Most nézzük tovább, hogy hogyan haladtak az előkészületek az elmúlt időszakban.

Az elmúlt hónap

volt a saját felújításunk tervezése szempontjából a legterheltebb és még nem vagyunk teljesen a végén. A műszaki tervezésekkel megvagyok, a szakemberekkel leegyeztettük a lehetséges és kívánt megoldásokat.

Az ismert szakembereim sajnos annyira leterheltek, hogy nekem sem vállaltak most munkát, így nagy szakember vadászatban voltunk az elmúlt másfél hónapban. Azt mondhatom, hogy ez a része a dolgoknak igen jól sikerült. Sok szakemberrel beszéltünk, többükkel találkoztunk is személyesen, így ebből a szempontból is igen intenzív volt az elmúlt egy hónapunk. Úgy alakult, hogy egészen töredezetten találtunk szakembereket, ami alatt azt értem, hogy külön jön: villanyszerelő, külön burkoló, külön vizes, külön festő, külön parkettás… Magától is így alakult a dolog, illetve az árak és a szimpátiák miatt mi magunk is így alakítottuk. Végül minden területre találtunk olyan szakembert, akivel „működik a kémia”, számunkra megfelelő az ára, és eddig tapasztalatok szerint megfelelően is dolgoznak.

Ütemezés

Ami pluszban csodás, hogy az időpontokat is holt időszak nélkül össze tudtuk passzintani, ami várakozáson fölüli volt. Nem szerettem volna generálkivitelezővel dolgozni, jobb szeretem, ha az irányítás inkább nálunk van, és mi egyeztetünk az egyes emberekkel. Ez persze számunkra több munka, több idő, de mivel a szomszédban van a lakás, mi meg itthon dolgozunk, ez megoldható.  🙂

Tervezés

A lakás(ok) design terveivel 70%-os vagyok. Magamnak végülis nem készítek látványterveket, „látom” térben anélkül is, hogy miken gondolkozom, dilemmázok. Persze férjnek jobb lenne, ha lenne, de számára igyekszem megfelelően megszűrt alternatívákkal előállni. 😀

Egy nagyobb excelben vezetem a lehetséges berendezési tárgyakat, gépeket, design elemeket lakásonként és helyiségenként. A számomra szükséges infókat az egyes tárgyak linkjei mellé beírom, időnként vissza-vissza térek egy-egy még le nem zárt helyiségre és szépen lassan szűrök, ahogy érik belül a dolog. Egyik este éjjelbe menően dolgoztam ezen. Mókás lehetett volna kívülről nézni, ahogy a munkaidő kb. felét magam elé meredve tölthettem, ahogy éppen fejben rendereltem (3D látványtervezés) és rendeztem be a szobákat a különböző bútorokkal, variációkkal. 🙂

Új ablakok

Amire sajnos nem számítottunk elegendő időt, az a leendő ablakok gyártási ideje. Úgy voltam vele, hogy mivel standard méretű panel ablakokról van szó, biztosan nem kell 4-6-8 hetet várnunk az ablakokra, de sajnos tévedtem. Úgy tűnik, hogy emiatt (remélem csak) egy hetet csúszni fogunk, mivel az ablakok beszereléséig sem a festő, sem a parkettás nem tudja befejezni majd a  munkáját. De ha csak ennyi csúszás lesz a végén, annak végülis örülni fogok. 😛

 

Jelenleg asztalosokkal egyeztetek nagy erőkkel. Több nap intenzív munka után elkészültem a három nagyobb bútortervvel, ezeket egyeztetem most a szakemberekkel és kérek rájuk árakat. Ez az egyik kedvenc részem amúgy. A sok szám, a sok centi, a logika, a fejben számolások, a precizitás szükségessége, a variációk-kombinációk lehetőségei… szeretem. 🙂 Alig várom, hogy személyesen is átbeszélhessem a terveket a választott szakemberrel és frontokat, színeket, formákat választhassak. 🙂

Keressetek bátran bármely elérhetőségemen, ha nektek is tudok bármilyen lakberendezési kérdésben segíteni!

Legközelebb jövök a már elvégzett munkákkal, szép tavaszt kívánok Nektek!

Kategóriák
Lakberendezés

Egy felújítás története 3. rész

Egy felújítás története 3.

Március végén induló felújításunk történetét követhetitek nyomon ebben a blog-sorozatban.

Az előző részt itt találod. Most nézzük tovább, hogy hogyan haladnak az előkészületek.

Az elmúlt három hetünk történései

Az elmúlt három hétben kevesebbet tudtam foglalkozni a saját felújításunk tervezgetésével, mert másnak terveztem. 🙂 Erről és egyéb tervezéseimről is láthatsz képeket a FB-oldalamon.

Mesélem azért, hogy mikkel haladtunk.

Parketta

Kértünk árajánlatokat a parkettánk felújítására. A parkettánk jelenleg sok helyen recseg, és az új lakásrészen a felülete is meglehetősen kopott. Mi viszont szeretjük a fát, a parkettát. Ezért úgy tervezzük, hogy ha csak lehet, inkább megmentjük a jelenlegi burkolatot, minthogy másra cseréljük. Ez technikailag azt jelenteni, hogy fel kell szedni az egészet, cserélni a párnafákat és/vagy deszkákat OSB-lapra (esetleg álpadló szerkezettel), megfelelően pótolni a szintcsökkenést, ha lenne, majd vissza kell tenni a parkettákat a megfelelő sorrendben. Ha a parketta OSB-lapra kerülne, akkor ragasztva lenne és nem szegelve, akkor a recsegés teljes mértékben megszüntethető volna. Az OSB-lapok ára az elmúlt évben háromszorosára nőtt, a szegecselésnek meg a munkadíja nagyobb, így gondolkozunk még más technikai megoldásokon is.

A kapott árajánlatok igen széles skálán mozognak. Két ismert szakemberünk a következő napokban fog kijönni, tőlük is kérünk még árajánlatot, azt követően fogunk dönteni, kivel is csináltatnánk és pontosan melyik variációt. Mivel ez az egyik legnagyobb különálló tétel, igyekszünk kellően körbejárni a témát.

Egyéb területek

 

Minden munkát részmunkákra bontottam és a pontos árajánlatkérésekhez folyómétereket és négyzetmétereket rendeltem hozzájuk. Készítettem pontos alaprajzokat, így a szakemberek is könnyebben átlátják, milyen munkálatokról is van pontosan szó.

Ez már természetesen feltételezi azt is, hogy el kellett döntenünk hova kerül a mosógép, a sütő, hogyan alakítjuk ki a piciny fürdőt, hiszen a tervek alapján tudom meghatározni, hogy pontosan mit is szeretnék kérni a szakemberektől.

A villanyos, vizes, gázos, burkolási munkálatok kapcsán is első körben ismerős szakembereink helyszíni látogatására és árajánlataira várunk, így azt követően leszünk okosabbak.

Falvágás

Falvágás kapcsán kis férjem akkurátusan berajzolt mindent fényképekre és azokat szétküldve kértünk árajánlatokat. Mivel ezen a területen nincs annyi megoldási lehetőség (mint pl. a parkettánál), így könnyebb lesz dönteni.

Tárolások, méretek, stílusok

Az esztétikumon felül nagyon-nagyon fontosnak tartom az élhető, praktikus, jól szervezett tereket és tárolóbútorokat. Jelenleg mindennek megvan a helye, a mindennapi tárgyaink elérhető közelségben, praktikusan vannak elhelyezve.

A felújítás több jelenlegi bútorunkat is érinteni fogja. Soktól el kell búcsúznunk, amit amúgy nem bánok. Viszont mindenképpen gondolni kell rá, és előre tervezni kell, hogy hova és mi módon tudom hasonlóan praktikusan elhelyezni az ezekben jelenleg tárolt rengeteg holminkat. Tárolás tekintetében nem ismerek viccet, minden centi számít. 😀 Ilyenkor számolok űrtartalmat – mennyi a cucc összesen, és mérem a belső tárolódobozainkat, hogy ezeknek megfelelően tudjam centire pontosan megtervezni a leendő egyedi bútorainkat.

Mégis mikor majd odajutunk, hogy szétbombázzuk az érintett helyiségeket az első a szelektálás lesz. Évek óta foglalkoztat a téma, biztosan sokan ismeritek Marie Kondot (aki még nem, javaslom, nézzetek utána, szerintem fantasztikus hölgy, szuper gondolatokkal). A mi kislakásos életünkhöz, a hulladékmentesség, egyszerűbb gyermekkor, montessori pedagógia, stb. szemléletkörökbe abszolút beleillik. Munka és két gyerkőc mellett sajnos kevés időm marad ezeken a területeken fejlődni, de ez a felújítás is lehetőséget ad arra, hogy jobban megvalósítsam ezeket az elveket itthon. De erről még majd írok szerintem később, mert egy egész cikket érdemel a téma. <3

Közben a sok száraz teendő között, hogy kicsit lelkesítsem magam a felújítás kapcsán inspirálódtam is a neten. Rácsavarodtam a tapétákra, zöld-szürke levélminta most a befutó. Ez ihletett meg elsőre, így a nappali-étkező helyiségünk valószínűleg e mentén fog kialakulni.

Lelki része

Sok-sok szép design-ötletem van, amikkel azonosulni tudok. Mégis képzeljétek, olyan nehéz elengedni azt, ahogy most kinéz a lakásunk. 8 éve, mikor felújítottunk még nem ezen a területen dolgoztam. Csináltuk a férjemmel, ahogy éreztük, megvettük, ami megtetszett, illetve sok bútort megtartottunk még régről, mert férjem nem szeret megválni a még jól működő, praktikus bútoroktól. Így nem lett kifejezetten modern az otthonunk és kicsit szedett-vedett is.

Több bútor esztétikáját nem szeretem, így ilyen szempontból könnyű lesz tőlük búcsúzni, de funkcióját, méretezését tekintve nagyon is jól használható bútorokról van szó. Így igazi kihívás ezeknél számunkra jobban használható, praktikusabb kialakítású bútorokat tervezni.

A másik a tapétánk. A mostanink halvány bézses-barnás és hullámos fényes csíkok vannak benne, amik akkor csillannak csak meg, ha rájuk esik a fény. Most, hogy lassan meg kell válni tőle, most jöttem rá, hogy mennyire szeretem. Hogy mennyire jó érzéssel tölt el ez a meleg szín, hogy szeretem, ahogy a fények játszanak a fényes hullámokon, és 8 év után sem unom.

Viszont, ha már változtatunk, akkor valami mást szeretnék. Bízom benne, hogy találok olyat, amibe a következő 10 évben újra szerelmes tudok lenni.

Ha neked is tudok segíteni felújításod kapcsán, keress bátran, bármelyik elérhetőségemen:

https://szalontaikata.hu/kapcsolat/

Kategóriák
Lakberendezés

Eklektikus stílus – légy kreatív és bevállalós!

Érezted valaha úgy, hogy a lakberendezéssel kapcsolatos ízlésvilágod egy kissé… eklektikus? Például: közel áll a szívedhez a századközepi modern stílus tisztasága, de ugyanúgy szereted a rusztikus stílus természetességét; vagy kedveled a bohém stílus lazaságát, ugyanakkor bizonyos terekben mégis inkább a minimalizmusra törekednél? Talán egyszerre szereted a csillogást és a visszafogottabb, tradicionális elemeket? Ne aggódj: ez a látszólag kaotikus ízlésvilág nem az őrület jele, csupán azé, hogy az eklektikus stílusra jellemző lakberendezési ízléssel bírsz.

Mit jelent az eklektikus belső dizájn?

Ez egy olyan stílus, amely egy téren belül ötvözi a különböző dizájnokra jellemző elemeket. Ez vonatkozik a bútorozásra és a díszítésre egyaránt; ilyen tekintetben az eklektikus stílus számos forrásból képes táplálkozni. Számos esetben például arról van szó, hogy élénk színeket, mintákat, valamint váratlan elemeket adunk hozzá egy meghatározott stílushoz.

eklektikus stílus design

Kép forrása: Pinterest

Mik az eklektikus belsőépítészeti irányzat kulcselemei?

Az eklektikus stílusra elsősorban a minták, színek, anyagok és textúrák keveredése jellemző, emellett pedig erősen támaszkodik a vintage-elemekre és a globális stílus inspirálta mintákra. Inkább a maximalizmus, mintsem a minimalizmus jellemzi. Ugyanakkor a stílusok keverése nem véletlenszerű: a berendezett térnek egységes hatást kell keltenie. Miközben nincsen egyetlen helyes út az eklektikus stílus megvalósítására nézve, a különböző variánsok közös vonása az, hogy természetesnek hatnak, valami fajta természetes időbeli fejlődés, változás érzetét keltik.

Készen állsz arra, hogy az otthonodat eklektikussá, mégis ízlésessé formáld? Olvasd el ajánlásunkat arról, hogyan tudod ötvözni a különböző stílusokat a moderntől a klasszikusig. Nézd végig a listát és inspirálódj!

eklektikus stílus

1) Modern rusztikus stílus

Ez egy olyan formája az eklektikának, ami a századközepi modern, a rusztikus és a bohém stílusokat ötvözi. Ez a stílus egy olyan teret eredményez, ami egyszerre kelt friss és tiszta hatást, miközben lehetőséget hagy az egyéni ízlés kiteljesítésének is.

Kulcselemek:

A modern rusztikus látvány eléréséhez érdemes egy századközepi modern bútorzatot rusztikus anyagok és természetes textúrák használatával ötvöznöd. Miközben a tér színek és minták egész skáláját vegyíti, vigyázni kell rá, hogy az egész egyben egy organikus összhatást keltsen. A térből hiányoznak az összhangot felborító geometriai alakzatok és éles vonalak.

Tipp: Rétegzett szövetek

Ahhoz, hogy elérhesd a kívánt hatást, érdemes rétegzett szöveteket használnod. A rétegek ugyanis kulcsfontosságúak az eklektikus stílusban: ezzel kapcsolatban alapozhatsz a számodra megfelelő párnák, takarók, vagy akár számos szőnyeg egyidejű használatára. Ezek a rétegek érdekes dimenziókat és kontrasztokat teremtenek meg, miközben életteli hatást keltenek – ami az eklektikusság másik alapvető követelménye.

2) Minimalista bohém stílus

Ahogy a neve is mutatja, ez a stílus inkább a minimalista spektrumát jeleníti meg az eklektikának. Másfelől a minimalista bohém stílus nagyszerűen kombinálja a lezserséget az emelkedettséggel – és egy olyan teret kreál, ami egyszerre érződik rendezettnek és görcsösségtől mentesnek.

Kulcselemek:

A minimalista bohém stílus egyik jellemzője a visszafogott, számos semleges, sokszor a földet vagy a sivatagot idéző színt tartalmazó színpaletta használata. Ugyanígy kulcsfontosságú a természetes anyagok használata. A mintákat nyugodtan halmozd egymásra, legyen szó a falakról, párnákról vagy a takarókról. A falakat érdemes geometrikus vagy absztrakt módon díszíteni.

Tipp: fő a lazaság!

A fő az, hogy elérd a laza összhatást! Az eklektikus stílus lényege a kiszámíthatatlanság, ami szemben áll a tér formális elrendezésével. Tehát ebben a stílusban használj puffokat székek helyett, vagy összetolt kisasztalokat a kávésasztal helyett. Mindezek kreatív megoldások arra nézve, hogy a berendezett tér laza, nyugodt hatást keltsen.

3) Glamour eklektikus stílus

A glamour eklektikus stílus sokféle bútorstílust kombinál – a hagyományosat, a modernet, a minimalistát és a glamourt. Ennek megalkotása igencsak vakmerő vállalkozás még az eklektikus stílus keretein belül is. A lényeg abban rejlik, hogy a finom túlzás járjon kéz a kézben a hagyományokkal.

Kulcselemek:

Az egyik lényegi elem a textúra. Bőr, bársony, márvány, juta… A textúrák és anyagok ilyen szintű kombinációja egy olyan kontrasztot teremt, ami ennek a stílusnak elemi része. Ugyanígy fontos a minták megfelelő kombinációja – egy ilyen módon berendezett téren belül ez leginkább a párnák és az erősen mintázott szőnyegek, netán falak révén valósulhat meg. A bútoranyagok és formák leginkább vintage hatást kell keltsenek, ugyanakkor kulcsfontosságú, hogy az összkép a frissesség érzetét adja! Ezt elérheted akár a színek, a minták, a falminták vagy a dekoratív hangsúlyok révén.

glamour eklektikus stílus

3+1) Trópusi bohém stílus

A trópusi bohém egy pulzáló, igen egyedi stílus. Leginkább a maximalista végletet jeleníti meg köszönhetően harsányságának. Mindezt a bútorstílusok, az anyagok, a színek és a minták keveréke hozza létre. 

Kulcselemek:

A trópusi bohém stílushoz leginkább a harsány színek alkalmazása szükséges – a gazdag, ékszereket idéző árnyalatok képesek ezt a stílust életre kelteni. A falak, bútorzat, párnák, szőnyegek mind ezekben a színekben pompázzanak. Nem kell megrettenni a színektől! Hasonlóképp bátran adj a térhez kis, sármos furcsaságokat – mondjuk egy függőszéket vagy egy tigrisszőnyeget. Ez teszi majd a dolgokat különlegessé!

Tipp: Hangsúly a növényeken

A növények új szintre emelhetik ezt a stílust. A különböző növényi formák, méretek, variációk a bohémság erős hatását növelik, ugyanis a természetes anyagokkal együtt ellensúlyozzák a tér glamour elemeit.

Az eklektikus stílusok megfelelő harmóniájának, elvárható egyensúlyának megteremtése igazán nagy kihívás még a leggyakorlottabb designerek számára is. Ha ilyesmi otthonra vágysz, keress meg és álmodjuk meg együtt álmaid eklektikus otthonát. 

Kategóriák
Lakberendezés

2021-es trendek: A biofil belsőépítészeti irány

Tisztázzuk az alapokat: Mi is a biofíl belsőépítészeti irány?

A biofília (a természet szeretete) az ember természethez és természetes folyamatokhoz való veleszületett vonzódására összpontosít.
Ez az irányzat azt sugallja, hogy mindannyiunknak genetikai kapcsolata van a természeti világgal, amely évszázados agrárkörnyezetben való létezésünknek köszönhető.

A Biofil belsőépítészeti irányzat ezt a genetikailag belénk kódolt természet közeliséget alkalmazza kiindulópontként, mert nézete szerint, ennek alkalmazása számos olyan teret javít, amelyben ma élünk és dolgozunk, és számos előnnyel jár egészségünk és jólétünk szempontjából.
Kutatások igazolták, hogy a természet elemeinek beépítése az épített környezetbe csökkenti a stresszt, a vérnyomást és a pulzusszámot, miközben növeli a termelékenységet, a kreativitást és az elégedettség érzésünket.

Ahhoz, hogy érzékeljük, hogy milyen hatásos ez a belsőépítészeti megközelítés, olyan nagy cégeket érdemes megnéznünk, mint az Apple, a Google vagy az Amazon. Mind három felsorolt nagyvállalat jelentős pénzösszegeket fektet munkahelyein biofil belsőépítészeti elemekbe.

A biofil elvek alapján megkomponált terek bizonyítottan javítják a dolgozók koncentrációját, elkötelezettségét és kognitív képességeit. Az elmúlt 35 év során végzett tanulmányok kimutatták a biofil tervezés előnyeit.

A szálláshelyek tekintetében például a vendégek hajlandóak 23%-kal többet fizetni a biofil elemekre néző szobákért. A kiskereskedelemben a növényzet és a környezeti tereprendezés megnövelte az üzletek átlagos bérleti díjait, míg a vásárlók hajlandóak 8-12%-kal többet fizetni ugyanazokért az árukért és szolgáltatásokért, ha biofil környezetben juthatnak hozzájuk.

 

Természetesen ez az irányzat azonban nem csak a cégeknek és vendéglátóhelyeknek kiváló választás. Otthonunk ékévé tudnak válni a megfelelően alkalmazott naturális elemek, a zöld, élő növényzet. Ezek nyugtatólag hatnak az idegrendszerünkre és segítenek abban, hogy az otthon töltött időnk előnyünkre váljon.

biofil lakberendezés

Melyek a Biofíl belsőépítészeti irányzat főbb jellemzői?

Hat fő jellemzőről beszélhetünk, amikor biofil tervezésről van szó:

  1. Természetes környezet

    A természet jellemzőit be kell építeni a terekbe, annak érdekében, hogy természetes környezetet tudjunk kialakítani. Ebben olyan alapvető dolgokról van szó, mint a földszínek, a napfény, a növények, az állatok és természet képei, stilizációi.

    2. Természetes formák

    Ez a természetben előforduló vonalak és formák előtérbe helyezését jelenti. Ilyenek a boltívek, a sziklapolcok, sziklalépcsők, a vízesések és más természetben előforduló formák.

    3. Természetes minták
    A természetes formákhoz hasonlóan a természetes minták is előtérbe kerülnek ennél a belsőépítészeti iránynál. 

    4.Természetes fény
    A napfény minden élet alapja. A biofil irányzat nagy hangsúlyt fektet a fényre, a laza terekre és a fény térben elfoglalt helyére.

    5. Növények
    Lehetnek ezek valódi növények, növények, amelyek képeken szerepelnek, vagy akár csak növényeket idéző színek. Az elgondolás itt az, hogy valami módon kapcsolatot teremtsünk a tér és a benne található természeti elemek között.

    6. Az ember és a természet kapcsolata
    A biofil tervezés lényege, hogy természetes módon újrateremtsük az ember és a természet közötti kapcsolatot, amely több ezer éve létezik és ezt a kapcsolatot megfelelő hangsúllyal megjelenítsük otthonaink tereiben.

.

Ha lakberendezési tanácsra lenne szükségetek, vagy épp felújítást terveztek, keressetek bátran!

Bővebb információt az árakról ITT találtok!

Kategóriák
Lakberendezés

3+1 fűtési megoldás, amivel garantáltan felmelegítheted az otthonod ezen a télen!

Lassan beköszönt a tél, a hideg nappalok és a még hidegebb éjszakák. Bent pedig egyre melegebb lesz… legalábbis ezt reméled.  

Otthonod fűtési lehetőségeinek megismerése fontos, legyen szó felújítás előtti vagy utáni időszakról. A megfelelő fűtési rendszer kiválasztása elengedhetetlen egy felújítás vagy építkezés során, hiszen a tereket ennek megfelelően kell kialakítani, valamint a belső tereket is ez alapján kell megtervezni.  

A fűtés (és a hűtés) általában az egyik legnagyobb állandó költsége egy épület fenntartásában. A jó rendszerbe való befektetés tehát hosszú távon pénzt takarít meg, így ezt mindenképp érdemes szem előtt tartanod mikor fűtési rendszert választasz. 

Persze ha nincs szigetelve a ház, akkor egyébként is magasabb fűtési költségekkel számolhatsz. 
Egy jól szigetelt ház akár 80 százalékos fűtési és hűtési veszteséget is megtakaríthat – derül ki egy ausztráliai kormányzati kutatásból. Ezen kívül nagyon fontos, hogy a nyílászárók megfelelően zárjanak és, hogy a tető felé se szökjön ki a meleg levegő. 

1) Kandalló – esztétikus látvány, nappaliba vagy hálószobába ideális 

Nehéz egy egész modern otthont fatüzeléssel felfűteni, de egyetlen szobában (kéményes) jól működhet, ha környezetbarát modellről van szó. Az új kandallók minimális szén-dioxid kibocsátással  működnek. Emellett pedig fontos szempont, hogy nem csak kellemes meleget, hanem valódi “kuckózós” hangulatot adnak a szobának.  

Előnye, hogy egy helyiséget tekintve valóban kiváló hőérzetet ad, hátránya pedig pont ugyanez: nem alkalmas egy egész ház fűtésére. 

lakberendezés kandalló fűtési esztétikus megoldás lakás
lakberendezés kandalló fűtési esztétikus megoldás lakás

2) Geotermikus hőszivattyú – energiahatékony fűtési rendszer, azonban drága kiépítés és telepítés 

A geotermikus fűtési rendszerek úgy működnek, hogy elnyelik a hőenergiát a levegőből vagy a talajból, és folyadékká alakítják át az otthoni elosztáshoz. A villamos energiával üzemeltetve hatékonyabban termelnek hőt, mint a földgáz vagy az elektromos áram önmagában. A hagyományos elektromos radiátor 1 kWh-t 1 egység hasznos hővé, míg a hőszivattyú 1 kWh-t 3,5 egység hasznos hővé alakít át. Kétféle hőszivattyú létezik: levegős és földi hőszivattyú.  
A levegős hőszivattyúk hőt vesznek fel a külső levegőből, hogy felmelegítsék a folyadékot, amelyet a szivattyú összenyom, hogy felmelegedjen. 
A földi hőszivattyúk a ház körüli talaj termikus tömegét használják fel arra, hogy napközben felszívják a hőt, és hőtárolóként működnek. A rendszer úgy működik, hogy a vizet a föld alá szivattyúzza, majd egy kompresszoron és hőcserélőn vezeti át, hogy megemelje a hőmérsékletét, a hő pedig ezután radiátorokhoz vagy padlófűtési rendszerbe kerül.Mindkét szivattyú alacsony szén-dioxid kibocsátású, és ideális padlófűtési rendszerekhez, mivel hatékonyan állít elő alacsony hőmérsékletű meleg vizet. Ezek telepítése azonban drága. Míg egy gáz fűtés bekötési költsége 1 millió Ft körüli összegbe kerül, addig egy hőszivattyús rendszer 4-5 millió forintnál kezdődik. 

Előnye, hogy a hőszivattyús rendszer működtetése olcsó és energiahatékony. Hátránya pedig, hogy a kiépítés és telepítés drága. 

 

kültéri fűtési berendezés lakberendezési megoldás

 

3) Split klímák – gyorsan telepíthető fűtési rendszer, rosszabb hőérzet 

A légcsatornás klímarendszerek az egész házat lefedik, a split és multi split rendszerek pedig egy vagy néhány helyiség hőmérsékletének szabályozását teszik lehetővé. A rendszer kompresszorral működik, amelynek hűvös árnyékos helyen kell lennie. A levegőnek a lehető legrövidebb úton kell a kiválasztott helyiségbe jutnia, hogy csökkentse a költségeket és lehetővé tegye a rendszer hatékonyabb működését. 
Alapvetően a klíma teljesítményétől függ, hány nm nagyságú szobát tud felmelegíteni, így amikor a megfelelő modell után kutatunk, ezt is vegyük figyelembe. 
Sokan még mindig bizalmatlanok ezzel a fűtési megoldással, mivel a telepítés és a fenntartás sem a legolcsóbb, azonban még mindig nagyságrendekkel nagyobb összeget takaríthatunk meg, mintha például hőszivattyús rendszert választanánk. 

Előnye, hogy gyorsan és egyszerűen lehet felfűteni 1-1 helyiséget. Hátránya, hogy több helyiség folyamatos fűtése hosszútávon drága lehet, valamint a kiépítés és a telepítés sem olcsó.  

 

 

lakberendezés kandalló fűtési esztétikus megoldás lakás

4) Radiátor – jó hőérzet, alacsony üzemeltetési költség, azonban a látvány és az energiahatékonyság elmarad 

A fali radiátorok hatékony módja a lakások fűtésének, már régóta használt, bevált fűtési modell. A vizet egy kazánból szivattyúzzák – ideális esetben egy átfolyós gázkazánból, amely azonnal felmelegszik –, és csövön keresztül jut el a radiátorokhoz. Telepítése nem olcsó, ugyanakkor az üzemeltetési költségek alacsonyak. 
A radiátor segítségével szabályozható, hogy mennyi hőt szeretnél bizonyos helyiségekben, mivel fel-le forgatható szabályozóval rendelkeznek. Amit érdemes tudnunk, hogy bár rengeteg dizájnos radiátoros fűtőtest kapható a piacon, hőt jól kibocsátani csak úgy tudnak hatékonyan, ha nincsenek bútorok vagy függönyök mögé rakva.  
Ezeket a szempontokat figyelembe véve, egy-egy szobában a radiátor egy egész falfelületet elfoglal, felé maximum ablakot tervezhetünk, ellenben a többi megoldásnál, ahol ezt a teret is meghagyhatjuk a bútoroknak vagy egyéb belsőépítészeti tárgyaknak. 

Előnye az alacsony üzemeltetési, karbantartási költségek. Hátránya pedig a drága telepítés, esztétikai szempontok. 

 

űtési berendezés lakberendezési megoldás

Ha lakberendezési tanácsra lenne szükségetek, vagy épp felújítást terveztek, keressetek bátran!

Bővebb információt az árakról ITT találtok!

Kategóriák
Lakberendezés

Férfias belsőépítészeti ötletek

A férfias belsőépítészet jellemzően merész, mégis a leginkább funkcionális irányzat. Ez igen közel áll az ún. „legénylakás” sztereotip ábrázolástól. Bár két férfi nagyon különböző életmódot folytathat, azonban mindannyian egyetértenek abban, hogy a belső tér funkcionális kialakítása a legfontosabb az otthonukban. Stílusosnak, ugyanakkor rendkívül praktikusnak, kényelmesnek kell lennie ahhoz, hogy harmonikusan illeszkedjen a férfiak életmódjához.

Azonban ne tévesszen meg minket a cím! Ez a fajta hangulatos belsőépítészeti stílus nemcsak a férfiak számára alkalmazható!

Mi a férfias belsőépítészet?

Színséma

Ahogy már említette, ennek a stílusnak a sajátja a mély, gazdag, sötét árnyalatok, amellyel meg tudjuk teremteni az elegáns és kifinomult teret. Az olyan színek kiválasztása, mint a kobaltkék, az erdei zöld, a fekete vagy a királykék mind segítenek létrehozni egy igazán karakteres, férfias enteriőrt. A természetes elemek is a férfias dizájn részét képezik, ezért a fa, bőr is többször megjelenik ezekben a terekben.

Bár nem érezzük férfias színeknek a következőket: fehér, narancs, rózsaszín és más élénk színek , mégis ezek beépítése a térbe hihetetlenül jól működik ebben a stílusban (is). Ezeket az árnyalatokat dekoratív kiegészítőkkel és bútorokkal jól be lehet csempészni a térbe. Ezen felül a meleg színek segítenek lágyítani is a férfias terek megjelenését.

Fa és bőr bútorok

A férfias stílus egyik fő eleme a fa beágyazása a térbe. A fából készült bútorok valódi stílus ikonokká tudnak válni egy-egy belső térben, míg a bőrbútorok nagyszerű, méltóságteljes hatást kölcsönöznek. A kézzel készített fabútorok az erőt, a robusztusságot, a méltóságteljes jelenlétet képviselik, s ez ötvözi mindazt, amit a férfias stílus közvetíteni szeretne.

Csak néhány kulcsfontosságú fa elemre kell összpontosítani. Ilyen például egy lenyűgöző étkezőasztal, egy karakteres dohányzóasztal vagy egzotikus ágykeret. Egy nappalit, konyhát vagy hálószobát fel lehet dobni egy-egy fa dekorációval is.

férfias belsőépítészeti ötletek

Kép forrása: Pinterest

Struktúra

Ebben a stílusban nagy jelentősége van a textúráknak és a mintázatoknak, amelyek valóban életre kelti ezt a férfias belső teret. Gondolj csak a kontrasztos textúrákra, csíkokra vagy akár kockás szövetekre. Ebben a stílusban nem szükséges törekedni a szimmetriára, bátran rendezkedhetünk lazán, mivel ez a stílus a saját ízlésed beépítéséről szól. Javaslom, hogy próbálj némi izgalmas textúrát és mintát bevinni a puha bútorokon, szőnyegeken és függönyön keresztül, csak figyelj az egyensúlyra!

Fókuszban a tiszta vonalak

Ennek a formatervezési trendnek a középpontjában az egyszerűség áll. A letisztult bútorok egyszerű vonalai alakítják a végső megjelenést. A letisztult végső megjelenés összképe egy dominánsan sötét, természetes elemeket tartalmazó, domináns megjelenést sugárzó, ám mégis hangulatos belső tér. Ez a fajta lakberendezési stílus valóban mindkét nem számára tökéletes választás lehet.

férfias belsőépítészeti ötletek

Kép forrása: Pinterest

Bár ezek az ötletek segítenek a férfias belső tér kialakításában, ne felejtsd el hozzáadni saját egyedi stílusod!

Ha lakberendezési tanácsra lenne szükségetek, vagy épp felújítást terveztek, keressetek bátran!

Bővebb információt az árakról ITT találtok!

Kategóriák
Lakberendezés

Lakberendezési ötletek őszre

Ismét itt az ősz. A hűvösebb idő beköszöntött, a levelek lassan mind vörös és arany árnyalatúak lesznek és közelednek a sötétebb napok. Most a friss és élénk nyári dekoráció már nem illik a hangulatunkhoz. Ebben a cikkemben megosztok veletek néhány gyors és egyszerű ötletet, hogyan alakíthatjátok át otthonotok olyanná, amely magában foglalja az ősz minden csodálatos jellemzőjét.

Lakberendezési ötletek ősz

Kép forrása: Pinterest

Csillog, mint az arany

Az ősz meleg és földes színeiről ismert. Ezeknek a melegebb tónusoknak a bevezetése az egyik legjobb módja annak, hogy az őszi érzést bevigyétek otthonotokba.

Arany a lakberendezésben

Kép forrása: Pinterest

Ahhoz, hogy adjatok egy kis arany hatást a lakóterekhez anélkül, hogy az elsöprő lenne elegendő egy kevés kiegészítés a terekben. Ha frissíteni szeretnétek a szőnyegeket, a kapcsolókat, vagy pár kiegészítőt ez most tökéletes lehetőség arra, hogy otthonotoknak finom, meleg és az őszi hangulatot adjatok!

Őszi hangulatvilágítás

Kép forrása: Pinterest

Az arany hozzáadásának egy másik módja a függő és fali lámpák cseréje. Egy pompás arany patinás lámpa éppen az, amely nem marad észrevétlen, de olyan finom is, hogy az ősz végeztével nem megy majd ki a divatból.

Őszi hangulató étkező lámpa

Kép forrása: Pinterest

A bogyó színek idén ősszel terítéken lesznek, a mélyvörösektől és a lila árnyalatoktól a zamatos szederig. Az aranyhoz hasonlóan ezt a színt is bevihetitek otthonotokba egy-két gyönyörű kézzel festett eperfa lámpával vagy ha nem szeretnétek valami tartósat, a kanapépárnák cseréje nagyszerű választás a nappaliban.

Az ebédlőasztalra mehet egy mély borvörös abrosz, amely valóban megalapozza az őszi hangulatot. Ebben bónusz az is, hogy ez a terítő sokkal jobban elrejti azokat a bor foltokat, amelyek előfordulhatnak egy baráti vacsora után! Az átalakulást befejezhetitek néhány mély őszi piros gyertyával, hogy valóban őszi hangulatot varázsol otthonotokba.

Díszítsetek a természettel

Belsőépítészeti tippek őszre

Kép forrása: Pinterest

Lehetőség van otthonunkat finom faágakkal és színes tökökkel is díszíteni, ez igazán elegáns és őszies. Az ágak finom megjelenésűek, de a rusztikusabb hatás érdekében vázákba is helyezhettek egy-egy dinamikusabb formájú ágat. Arra figyeljetek, hogy a vázákat ne pakoljátok túl, különben rendetlenül vagy túlságosan megtervezetten fog kinézni.

Őszi lakás dekoráció

Kép forrása: Pinterest

Egy másik gyors őszi trükk, hogy megtöltötök egy széles tálat fűszerekkel: szegfűszeggel, fahéjjal, csillagánizssal és aszalt gyümölccsel. Helyezzétek ezt a tálat egy dohányzó- vagy konyhaasztalra, és dőljetek hátra. Hagyjátok, hogy a finom őszi illatok gazdag földi aromákkal töltsék meg otthonotokat. Néhány gyertyával is feldobhatjátok a tálat. Ezek lágy füstös illatot keltenek.

Melegebb hangulatvilágítás

Hagyományos és eklektikus világítás

Kép forrása: Pinterest

Az izzólámpák kiválasztása, nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy otthonos és meghitt őszi hangulatot teremtsünk. A meleg hangulatú izzók kiválasztásának módja a megfelelő Kelvin (K) számú izzó választása. Minél alacsonyabb a Kelvin -szám, annál melegebb a fény, tehát az 1800K fény meleg naplemente hatást bocsát ki, míg az 5000K fény hideg és kékes árnyalatot eredményez.

A régi, vintage kinézetű izzók pihentető és hívogató érzést kölcsönöznek otthonotoknak. Ezek jól fognak jönni, azoknak a rövidebb nappaloknak a megvilágítására, amikor sokkal többet fogjátok használni a lámpáitokat.

Öltöztessétek melegebben a lakást

Őszi hálószoba trendek

Kép forrása: Pinterest

Nappal egyre hidegebb van és néha egy extra jumper este már nem is elég. Gondoskodjatok tehát arról, hogy a hálószobákat és a nappalit vaskos, gyapjú takarókkal és meleg ruhákkal ruházzátok fel. Válasszatok meleg, mély, természetes színeket, hogy megőrizzétek az őszi hangulatot. A meleg juhbőr szőnyegek és nehéz függönyök is melegséget kölcsönöznek a helyiségeknek, miközben tökéletes meghitt teret teremtenek az esti felmelegedéshez.

Nappali berendezés ősszel

Kép forrása: Pinterest

Remélem tudtam néhány lakberendezési és dekorációs ötletet adni nektek, amelyekkel az ősz minden érzésével feltölthetitek otthonotokat: a meleg, tüzes hangulattól kezdve az őszi illatokig. Miután elkészültetek a díszítéssel, élvezzétek egy forrócsokival a kezetekben otthonotok hangulatát!

Lakberendezési tanácsra lenne szükségetek, vagy épp felújítást terveztek, keressetek bátran!

Bővebb információt az árakról ITT találtok!

Ajándékozz lakberendezést karácsonyra!

Szeretnéd megkönnyíteni párod, barátod életét? Felújítás vagy építkezés előtt álltok? Szeretnél szakmai segítséget az előttetek tornyosuló feladatokhoz?

Akkor jó helyen jársz!

Lepd meg párodat, rokonodat, barátodat egy egyedi lakberendezési csomaggal karácsonyra!

  • A lakberendezési csomagot egyedi elképzelésekhez alakíthatod
  • Az ajándékutalvány összegét te határozod meg
  • Az utalvány 1 évig érvényes

Írj az info@szalontaikata.hu e-mail-címemre vagy a hívj a +36-20-584-9142-es telefonszámon, és hamarosan kezedben lehet a névre szóló utalvány.

Várom jelentkezésed!