Kategóriák
Lakberendezés

Lakberendezési trendek 2021-ben

Lakberendezési trendek alakulása 2021-ben

Az utóbbi években az öltözködés mellett egyre nagyobb figyelmet kap lakásunk, otthonunk divatja. Ahogy a ruhák esetében, úgy a lakberendezésben is évente újabb és újabb irányzatok, trendek jelennek meg.
A 2020-as lakásberendezési trendek idén is visszaköszönnek, ám az ideiben mégis található ehhez képes némi plusz.

Íme a 2021 év lakberendezési trendje:

Rusztikus és természetközeli hangulat

A tavalyi évben igazán nagy sikert arattak a rusztikus és fából készült bútordarabok és dekorációs elemek. Idén a cél a teljes rusztikusság és természetközeliség elérése. Legyen szó belvárosi lakásról vagy családi házról, egyre többen szeretnék a vidéki nyaraló és falusi porta hangulatát bevinni az otthonaikba és hétköznapjaikba.
A 2020 szélsőséges élethelyzete és bezártsága arra ösztönözte az embereket, hogy az otthonuk (legyen az bárhol) egy olyan tér legyen, ahol kicsit a természetben is érezhetik magukat. Az otthon töltött idő milyensége nagyobb értéket képvisel, mint eddig bármikor. Ennek megfelelően egyre többen odafigyelnek az anyagokra, a kiegészítők hangulatára, a színek hangulatot befolyásoló erejére.

Az anyagok által nyújtott melegség biztonságérzetet nyújt a lakás vagy ház lakójának. Az antik – provanszi hatású dekorációs elemek a falakon és a dísztárgyakban nagy hangsúlyt kapnak. A falak és nyílászárók színeire napjainkban inkább a tisztaság és letisztultság a jellemző. Javaslom, hogy a teljesen hófehér helyett merjünk piszkos fehéret, törtfehéret használni, ha igazán autentikus hatást szeretnénk elérni.

Képek forrása: Pinterest

Régi korok bútorai és falburkolatok kicsit másképp

A 2021-es bútortrend visszanyúlik a nyugati 50’-es 60’-as évek formavilágához. Azonban ezek az örökölt formák napjainkban inkább természetes anyagok formájában jelennek meg.
A falakat idén beborítják az ízléses, világos lambériák és egyéb faburkolatok, ezzel is a nyaralók hangulatát idézve. Minden egyéb beltéri falburkolat is vagy nyersen vagy fehér árnyalatokban pompázik idén.

Képek forrása: Pinterest

2021-es év színei

Ebben az évben mind a falakon, tapétákon, mind pedig a lakástextíliákon elsősorban a földszínek köszönnek vissza, az egyszerű geometrikus minták és természetes anyagok dominálnak. A gyapjú, a len és a biopamut természetes színei jól középpontba állíthatóak.
Idén különösen nagy divatja van az Aegan Teal türkiz árnyalatnak, melyet a lakberendezésben sokszor a tengerparti hangulat elérésére szoktak használni. Ezt a színt bátran kombinálhatjuk fehér, halvány bézs bútorokkal és textíliákkal.

Képek forrása: Pinterest

2021 és világítás trendjei

Ebben az évben a világítás terén is a minimalizmus dominál, és ennek jegyében igyekszünk megteremteni a harmóniát. Itt is visszatértek a természetes anyagok, mint például a fa, a háncs, a fém és letisztult formák. A lámpabúrák és testek színeiben még mindig a fémes színek, a fekete és fehér, illetve a natúr dominál.Az utóbbi egy évben a multifunkcionális terek kerültek előtérbe, hiszen sokan home officeban töltöttük a tavalyi évet és dolgozó szoba hiányában sokan a nappaliban vagy konyhában dolgoztak. Ez napjaikban is hatással van még a lámpa választásunkra.

Nagy divatja van és fénykorát éli a LED-es és okos világítás, előtérbe helyezve ezáltal a környezettudatosságot.

Olvasd el egy korábbi cikkemet, amiben bővebben mesélek a beltéri hangulatvilágításról!

Képek forrása: Pinterest

Összességében idén tovább erősödik a tavalyi lakberendezési trend, míg a központban a természettel való szoros összekapcsolódás áll.

Ha bizonytalan vagy lakberendezési tanácsra lenne szükséged, vagy szeretnél előtte egy 3D látványtervet készíttetni, keress bizalommal!

Kategóriák
Lakberendezés

Home staging célja és jelentősége

Home staging és a gyorsabb ingatlaneladás

 

Ha Magyarországon 10 éve megkérdeztük volna egy ingatlaneladótól vagy lakberendezőtől, hogy tudja-e mi az a home staging, valószínűleg furcsán nézett volna ránk. Azonban 2015 után hazánkban is bekúszott szépen lassan a köztudatba ez a fogalom és azóta itthon is egyre nagyobb szerepet kap az ingatlaneladások során.

Mostani cikkemben szeretném Neked bemutatni,  mi fán terem a home staging, miért is olyan nagyszerű ez!

Honnan ered a home staging fogalma?

 

Mint megannyi dolog a home staging is az Egyesült Államokban kelt életre. A fogalom Barb Schwartz-tól származik. Már az 1970-es években feltalálta a home stage koncepciót és ipart, ekkor lépett be ügynökként az ingatlaneladás világába.
A home staging koncepció felismerésében nagy szerepe volt színházi hátterének, tervezői tudásának. Egy színházi előadás során a díszlettervező segít a közönségnek díszletével közelebb kerülni a színdarabhoz és azt érzi a néző, hogy Ő is a része a történetnek. Egy üres színpadot látva nehezebb elképzelni, hogy éppen egy hotelszobában vagy kastélyban játszódik a történet.
Ennek mentén gyorsan megszületett benne a felfedezés, hogy egy ingatlant sokkal gyorsabban és könnyebben el lehet adni, ha az elő van készítve és be van rendezve, akár egy „otthoni színpad”.
Küldetésének célja az volt, hogy egy megteremtett és megtervezett otthon hangulatán keresztül, segítse a vásárlót magáénak érezni a környezetet és elképzelni benne a jövőt.

Saját munka:
Fotó: Ferenczi Beáta

A home staging célja

 

A home staging magyar fordítása az ingatlan előkészítése és felkészítése eladásra. A szolgáltatás több esetben is hozzáadott értéket képvisel:

  • Amikor a tulajdonos saját otthonát eladásra szánja.
  • Amikor az ingatlan tulajdonosa lakását vagy házát bérbe kívánja adni.
  • Amikor a befektetési célra vett ingatlant a befektető értékesíteni akarja.

Mind a három esetben a home staging a leggyorsabb és legtökéletesebb eszköz arra, hogy az ingatlant el lehessen adni vagy bérbe lehessen adni az adott pillanatban elérhető, adott ingatlantípusra vonatkozó legmagasabb áron.

Lényege nem más, mint, hogy hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet az ingatlanunkból.

Home staging folyamata és eszközei

 

Lássuk miből is áll a home staging:

  1. Alapok: Hibák kijavítása:
    Az ingatlanban található alapvető hibák, mit a kiégett égők cseréje vagy a nyikorgó ajtók beolajozása. Ha az ajtók és ablakok nem nyílnak és záródnak rendesen, akkor azok megjavíttatása. Egy csöpögő fürdőszobai csap szintén feladat. Ha régi típusú radiátor van és az alja már rozsdásodik, szintén érdemes a felújítás. És még sorolhatnánk az apróbb hibákat…
    Soknak tűnhet, de ezek az apróbb javítások máris azt az eredményt hozzák, hogy máris jobb a helyezésünk az eladásra váró ingatlanok listáján.
    A legfontosabb, hogy az ingatlanban minden rendeltetésszerűen működjön. Megéri a befektetés!
  2. Tisztasági festés:
    A hibák kijavítása után a következő lépés az ingatlan kifestése. A festés támogatja az ingatlanunk tisztaságát és rendezettségét és tovább növeli a pénzbeli értékét.
    A világosra (fehérre vagy bézsre) festett falak növelik az ingatlan látszólagos méretét, tágasabbá teszik a legkisebb tereket is. Azt az érzetet keltik, hogy márcsak a bútorok hiányoznak, így a vevők azt érzik, hogy csak a költözés van hátra.
  3. Lakberendezés:
    Az ingatlan (adott esetben ideiglenes) berendezése előtt érdemes a személyes tárgyainkat, családi fotóinkat vagy festményeket eltenni. Csak a legszükségesebb bútordarabokat és lakberendezési tárgyakat hagyjuk a lakásban, vagy tegyünk bele (amennyiben azt már kiürítettük). Ha a vevő egy semleges (személyhez nem köthető) környezetet lát, könnyebben el tudja magát és életét képzelni benne. A színek és formák finomhangolásával segíthetünk potenciális vevőinknek a döntés meghozatalában.
    A lakás vagy ház egész területén a rendezettségre és funkcionalitásra érdemes törekedni. Egy zsúfolt és rendetlen ingatlan hátránnyal fog indulni a versenyben. A verseny pedig nagy!
  4. A funkció:
    Minden helyiségnek legyen tiszta és értelmezhető funkciója. Otthonunkban az idő múlásával sokszor keverjük az adott helyiség funkcióját más helyiségekével (pl. hálószobába helyezett iroda.)
    Az eladásra vagy bérlésre kínált ingatlanban ezeknek a funkcióknak egyértelműnek kell lennie a vásárló számára, illetve javaslom, hogy minél kevesebb funkciót jelenítsünk meg az eladandó ingatlanban, ellenkező esetben megzavarhatja potenciális vásárlónkat és zsúfolt érzést kelthet.

Saját munka
Fotó: Ferenczi Beáta

Képek forrása: Pinterest

Összefoglalva: a hatékony, gyors és minél magasabb áron történő lakás- vagy házeladás érdekében, elengedhetetlen az ingatlan felkészítése az eladásra. Ebben segít a home staging.

A home stagingnek sok szintje van, az egyszerűtől, a nagyobb volumenű felújításig, rendbetételig. Az alapokat minden esetben meg kell csinálni, de azon felül mindenki maga dönthet az anyagi és az energiaráfordítás mértékéről. Ezektől függetlenül az eredmény garantált.

Amennyiben Te is lakáseladás vagy bérbeadás előtt állsz, keress bátran! Leveszem a válladról a felújítás terheit, a segítségedre leszek mindenben, amiben szükségét érzed és mielőbb eladhatod ingatlanodat!  Keress bizalommal!

Home staging árakról ITT tájékozódhatsz bővebben!

Legutóbbi home-staging munkámat itt nézheted meg.

Kategóriák
Lakberendezés

Gyerekszoba ötletek és berendezés

Gyerekszoba ötletek és életkorokra való berendezése

A gyerekszoba megtervezése nagy kihívás lakberendezési szempontból. Összetett feladat, hiszen ahogy a kis lakója növekszik, úgy változnak az igényei is, amelyhez illeszteni kell a tér adta lehetőségeket is.
A gyerekszoba tervezésénél fontos előre gondolkodnunk.
Az idő előrehaladtával rengeteg funkció ellátására alkalmasnak kell lennie. A gyerkőc ebben a térben fog játszani, aludni majd később tanulni és a tanuláshoz szükséges tárgyait tárolni.

Legutóbbi cikkemben a babaszoba kialakításáról írtam, most ugrunk pár évet, nézzük a gyerekszoba kialakítását.

Mielőtt kicsit mélyebbre ásnánk magunkat az életkoronkénti elemzésbe, hadd említsek meg néhány biztonsági követelményt, melyeket kortól függetlenül érdemes szem előtt tartani:

  • a bútorok stabilitása minden életkorban fontos
  • 3 évesnél kisebb gyermek lehetőség szerint ne aludjon emeletes ágy felső szintjén
  • a magasabb polcokat és állványokat gondosan a falhoz kell rögzíteni
  • nagy felületű üveges vagy tükrös ajtó veszélyforrás (szekrény, ajtó) lehet
  • forró, régebbi típusú radiátor elé rácsot kell helyezni
  • a konnektorokat az egész lakásban (még a magasabb területeken is) biztonsági zárral kell ellátni

És most kukkantsunk be egy tipegő és egy kis iskolás gyerekszobájába

Gyerekszoba tipegőkortól óvodáskorig

Elkezdődik az igazi kalandtúra gyermekünk számára. Elkezdett járni, öntudata egyre erősebb ezzel önbizalma is nő. Óriási vágy és kíváncsiság hajtja a környezete megismerésére, felfedezésére.

Azt a szabadságot, amit babakori szobájában megadtunk számára bővítenünk kell ebben az életkorban.
Biztosítsunk számára olyan bútorokat, melyek használatakor azt érezheti, a bútor kiszolgálja az ő fantáziavilágát és igényeit. A babakori játékokat felváltják olyan készségfejlesztő tevékenységek, mint a rajzolás, a gyurmázás és ezek eszközei. Egy saját méretének megfelelő asztalka és szék tudja biztosítani számára az alkotás kényelmes és szabad örömét.
Ahogy nő gyermekünk egyre több és másfajta játékra van szüksége. Érdemes ebben az életszakaszban is megtartani az egyszerűséget és letisztultságot.
Minden játék könnyedén elérhető és értelmezhető helyen legyen a számára. Egy játékokkal túlzsúfolt polc elbizonytalaníthatja, gátolhatja a kreatív játékban.
Ebben a korban már nemcsak saját szobáját szeretné felfedezni, hanem a lakás minden pontja egy kis kaland a számára. Megnyugtató érzés a gyerekek számára, ha van egy saját kis birodalmuk, ahova bármikor elvonulhatnak.

Képek forrása: Pinterest

Gyerekszoba berendezés egy kis iskolás számára

Az iskola elkezdése előtt már időben érdemes a szobát felkészíteni, hiszen teljesen más funkciókat is el kell látnia. Az iskola gyermekünk számára nagyon új helyzet, mely akár félelmet is kelthet benne. Megélheti az ismeretlentől való félelmet, szorongást okozhat benne a sok új, idegen ember és a mindennapi környezetének megváltozása. Ezt a frusztrációt oldhatjuk benne, ha megteremtjük számára azt az ölelő, biztonságos birodalmat, ahol Ő nagylányosnak vagy nagyfiúsnak érezheti magát.

Ebben az életkorban már meg is lehet vele beszélni mit is szeretne, be lehet vonni a szobája megtervezésébe, ezzel igazán az ő igényeinek megfelelően tudjuk kialakítani szobája új elrendezését. A bútorok ebben a korban már-már felnőtt méretűek.
Új használati tárgyak kerülnek a szobába, melyeknek a tanuláshoz és korának igényeihez kell igazodniuk. Egy íróasztal a hozzátartozó kényelmes székkel, esetleg számítógéppel. A ruhásszekrény mérete is változhat. A tankönyveknek és írószernek is helyet kell találni, érdemes rendszerezve tárolni őket a megfelelő tárolódobozokkal. Ha egyszerű és letisztult formákkal tervezünk, gyermekünkben is nő az igény a rend megtartására. A körülöttük tartott rend és egyszerű, de nagyszerű környezet biztonságot nyújt számukra, segíti a koncentrációjukat a tanulást illetően.

Mindkét életkorban hangulatos és igényes gyerekszobát lehet kialakítani a természetes anyagokkal és fények játékával. Ezek segítik a gyermekek fejlődését az észlelés, érzékelés, kognitív kompetenciák terén.
A pasztellszínek, finom árnyalatok a gyerekek idegrendszerére is jó hatással vannak, és a színek harmóniája fejleszti az esztétikai érzéküket is.
A fenntarthatóság érdekében a bútorok, használati tárgyak, játékok kiválasztásánál érdemes a természetes anyagokból készülteket választani. Mindezzel erősíthetjük benne a természet tiszteletét és a környezetvédelem fontosságát.

Képek forrása: Pinterest

Ha lakberendezési tanácsra vagy egyedi bútortervezésre lenne szükségetek, keressetek bátran.

Kalandra fel!

Kategóriák
Lakberendezés

Babaszoba ötletek: berendezés és dekoráció

Jön a baba? Nem szeretnétek az utolsó pillanatra hagyni a kicsi szobájának berendezését?

Minden szülő izgatottan várja gyermeke megszületését. A nagy boldogságban sokszor azonban ott a dilemma és a feladat, hogy milyen is legyen a babaszoba, hogy alakítsuk azt ki. A babaszoba megtervezése és kialakítása nagy lakberendezési odafigyelést igényel.

A tervezéskor figyelembe kell venni néhány igazán fontos szempontot. A kicsi személyiség fejlődésére nagy hatással lesz az a vizuális élmény és környezet, ami őt körül veszi az első időkben. Az ő kis birodalma kényelmes, élhető és hozzáférhető kell, hogy legyen. A szoba színei, a falakon elhelyezett dekorációk, a textíliák mintázata és a bútorok anyaga hat a mindennapi közérzetére és későbbi esztétikai érzékére is.

Ügyelni kell a kontrasztokra, a színekre és anyagokra. Mindezeket összhangban kell tartani, hisz a babának egy megnyugtató, otthonos, kényelmes környezetre van szüksége. A természetes színek, anyagok segítenek megteremteni számunkra ezt az összhangot, ezt mindjárt részletesen be is mutatom.
A kényelemre az édesanyának is nagy szüksége lesz, hogy a várandósság, majd a szülés fáradalmait ki tudja pihenni, és át tudja magát adni a szoptatás és altatás intim pillanatainak.

A babaszoba bútorok

A bútorok kiválasztásánál érdemes a praktikum mellett a természetességet, a biztonságot és az esztétikát is figyelembe venni. Javaslom, hogy annak ellenére, hogy mindent szeretnénk megadni gyermekünknek, törekedjünk rá, hogy a „kevesebb több elv” mentén válasszuk a szebbnél szebb berendezési tárgyak között és ne engedjünk a csábításnak, hogy mindent is szeretnénk betenni a pici szobájába. A legszükségesebb bútorok:  a baba fekhelye, a pelenkázóasztal, egy fotel, néhány polc és egy nagyobb szekrény a ruháknak és játékoknak.

A polcokon a játékok levegősen helyezkedjenek el, a rendre és az egyszerűségre érdemes törekedni a kicsi születésétől kezdve. A bútorok színe legyen megnyugtató, kerüljük a harsány színeket.

Talán sokan ismerik Maria Montessori elveit, az ún. Montessori-módszert. Maria szerint a natúr fa (vagy esetleg még a fehér) szín által a picúr szobájába behozzuk a természetet, és ez segít számára hamarabb felfedezni bútoron elhelyezett tárgyakat, formákat, játékokat.


Vegyük sorra a legfontosabb bútordarabokat.

1. Fekhely – lehetőségek:

     – Szintén a Montessori módszer keretében javasolja Maria az ún „floor bed”-et, azaz egy matracot a földön. Ez segít a picinek, hogy szabadon ki-be mászhasson belőle és felfedezhesse a környezetét. Manapság nagyon divatos a házikó formájú ágykeret a földre (földön helyezett ágyrácsra) tett matrachoz.

     – Bölcső, amit a csöppségek nagyon kedvelnek, ám ezt annak mérete és a baba mozgásfejlődése miatt, csak 4-6 hónapos korig tudjuk használni.
     – Rácsos ágy, ami a kicsi 2-3 éves koráig használható.

A fekhely helyének kiválasztásánál ügyeljetek, hogy ne hideg, külső fal mellé helyezzétek, inkább egy szomszédos szoba belső falához. Ha ez nem megoldható, akkor egy modern 3D-s, vagy egy egyedileg varratott vagy akár egy természetes anyagból készült falvédő segít a hideg visszatartásában.

Fontos még figyelembe venni, hogy az alvó kicsit ne zavarja meg az utcáról beszűrődő világítás és az utcai zajok se.

A későbbi ágytípusokat következő, a gyerekszobáról készülő blog-cikkemben fogom bemutatni.

2. Pelenkázó asztal vagy komód
    – A kicsi szobatisztaságáig (ami úgy 2-3 év), jól jön egy biztonságos és praktikus hely a pelenkázásra. Érdemes annak magasságát az édesanya magasságához – vagy a babát legtöbbet pelenkázó személy magasságához kiválasztani.

3. Szoptatós fotel vagy hintaszék
   – A bútorüzletekben számtalan típus közül lehet választani, érdemes ezeket mind kipróbálni és az édesanya számára legmegfelelőbbet választani.

  1. Öltözködős szekrény:
    – Fontos, hogy elég nagy legyen. A picik hamar nőnek és igen hamar sok-sok ruhájuk tud lenni. Főként igaz ez, ha nem csak egy gyerek van a családban, így a kinőtt ruhákat félre kell tenni 1-2-3 évre.

Maria Montessori szerint érdemes már egészen pici kortól elérhetővé tenni a baba számára saját ruháit. Így meg tudja ismerni a ruhadarabokat, érezheti azok anyagát, később már tud választani, így hamarabb megtanulhat önállóan öltözködni.

  1. Játékpolc és könyvespolc

  – Javaslom, hogy a babaszobában a polcokat a kicsi szemmagasságában helyezzétek el. Tegyétek elérhetővé számára a rajtuk elhelyezett tárgyakat. Ha mesekönyvek borítója kifele néz, az 1-2 éves babóca már tud választani és azok visszahelyezése is könnyebb a számára. A legszükségesebb játékokat érdemes levegősen kitenni, törekedjük az egyszerűségre.

Érdemes olyan bútorokat választani, melyek szélei és sarkai lekerekítettek. Ha ilyet nem találnátok, javaslom,hogy vegyétek igénybe asztalos segítségét. A babaszobában a bútorokat érdemes már az elején megfelelően rögzíteni, így ha a kicsi járni kezd és mindenhova felszeretne kapaszkodni is stabilan állnak a bútoraink (a rögzítést érdemes a többi szobában is megtenni).

Babaszoba dekoráció

A szoba faldekorációját úgy érdemes kiválasztani, hogy az a gyerkőc legalább 5-6 éves koráig megállják a helyüket. A szoba falfestésénél javaslom, hogy antiallergén, környezetbarát fajtát válasszatok. A színek legyenek vidámak, de ne túl harsányak.

Montessori szerint ha falak színei fehérek vagy naturálisabb árnyalatúak a kicsi figyelmét nem vonják úgy el játéka és a világ felfedezése közben. Maria javasolja, hogy falon egyszerűbb mintákat helyezzünk el, így ezek segítik a picik idegrendszeri fejlődését.
Ha nem szeretnétek állandó, sok évre szóló faldekort, akkor a falmatrica egy költséghatékony és könnyebben cserélhető megoldás.

A textilek esetében -értem ezalatt a függönyöket, a szőnyegeket és az ágyneműt, – szintén az egyszerűségre és a harmóniára kell törekedni. Amennyiben a Montessori módszert vesszük alapul a berendezéshez, akkor figyeljünk az anyagok természetességére: így azok lehetnek gyapjúból, nemezből vagy éppen lenvászonból. Összesen 2-3 szín és az egyszerűbb mintázatok használatára törekedjünk.  A túl sok vizuális inger is ronthatja a kicsi nyugalmát és a koncentrációját.

Tükör: Maria szerint érdemes elhelyezni egy tükröt a kicsi szemmagasságában a falra, ezzel segítve önmaga megismerését, a szemmel követés illetve a testtudat fejlődését.

Babaszoba világítás

A legideálisabb, ha a babaszobába sok természetes fény érkezik. Ha ez nem megoldható, vagy csak részben adott, akkor a szoba tájolásától függetlenül két fajta világítást érdemes kialakítani. Egyik egy erősebb világítás az ébrenléti időszakra, játékhoz, meseolvasáshoz. A másik egy gyengébb, finomabb világítás szoptatás idejére, esti elcsendesüléshez. Ha szükséges ki lehet alakítani éjszakai világítás is a pici alvásához, de ezt akár egy kis plüssös játékfénnyel, csillagos égbolt fénnyel is meg lehet oldani.

Időtálló babaszoba kialakítás

Általánosságban fontos, hogy ha belépünk a szobába, azt érezzük, hogy nyugodt, békés és természetes atmoszférája van. A csecsemőből pillanatok alatt tipegő lesz, aki nap, mint nap vágyik felfedezni a környezetét és önmaga képességeit. Engedjük hát ezt neki, és teremtsünk hozzá megfelelő és biztonságos környezetet számára!

A szoba megtervezésekor azt is számításban kell venni, hogy a babaszobából egyszer csak gyerekszoba lesz. Ez magával vonja azt is, hogy a bútorok akár alakíthatóak is legyenek. A gyerekszobáról bővebben egy következő cikkemben olvashattok majd.😊

Végül pedig egy jó tanács:

Álljatok neki időben a babaszoba kialakításnak, hogy mindenre legyen kellő időtök és a kialakítás ne kényszerű kapkodás legyen, hanem boldog fészekrakás! <3

Mindenki számára az a legjobb, ha az utolsó heteket, pihenéssel és békés várakozással, ráhangolódással tudjátok tölteni.

Ha elakadtok és nem tudjátok merre induljatok a szoba kialakítása, a bútortervezés vagy a stílus kiválasztásánál, írjatok bármelyik elérhetőségemen, állok rendelkezésetekre!

Kategóriák
munkáim

Kis lakás berendezése modern és keleti ízekkel

Új építésű lakás berendezése Budapest 13. kerületében

Új építésű kis lakás berendezése. Budapest 13. kerületében egy csendes, kellemes utcában megépült új lakás fiatalos, ugyanakkor dizájnos, vidám, nem minimalista berendezésének megtervezésére és a berendezés kivitelezésének segítésére kért fel ügyfelem. Cél volt a lakás apróbb tereinek maximális kihasználása amellett, hogy a lakás dizájnos legyen.

A lakás egy hálószobából, egy amerikai konyhás nappaliból egy fürdőszobából és előtérből, valamint egy kellemes, napsütéses teraszból áll.

Megrendelőim otthonukat fiatalos stílusban képzelték el, domináns színként a barnát, a bézst és a fehéret szerették volna viszontlátni otthonukban. Ezek mellé a színek mellé a türkizt választottuk kiegészítő színnek. 

A modern hangulat mellé kérték, hogy a nappali valamilyen módon csempésszünk bele egy kis keleti stílust. Ezt a falra tervezett több részes mandala képpel, egy a keleties, mégis modern stílusú szőnyeggel, valamint ezekhez illő csillárral és állólámpákkal varázsoltuk bele a nappaliba.

A hálószoba igen pici, és minél nagyobb tároló helyre volt szüksége a fiatal párnak. Annak érdekében, hogy ne veszítsünk a már amúgy is kicsiny alapterületből további területet, valamint, hogy ne nyomja össze a teret semmilyen magasra tervezett nagyobb bútor, így az ágyat terveztem egy dobogóra, amelynek alsó rakodó felülete így elegendő helyet biztosít a pár használati tárgyainak. 

A kis lakásban hangulatosan került kialakításra az amerikai konyhás légtér, az előszoba és az erkély is.

Ha TE is új lakásba vagy házba költözöl és szükséged lenne valakire, aki fogja a kezed a lakberendezés útvesztőiben, keress bármely elérhetőségemen!

Itt találod egy másik munkám, amelyben lakberendezési szolgáltatást nyújtottam: Konyhatervezés Hálószobatervezés

Kategóriák
Lakberendezés

Gamer szoba ötletek és dekoráció

Gamer szoba? Mutasd milyen a tiéd!

Gamer szoba!

Ha te videojáték rajongó vagy, akkor biztosan kialakítottál már egy gamer zugot a szobádban, hogy a játék élménye magával ragadhasson.
Egy gamer szoba kialakítása igazán kreatív és izgalmas kihívás, mivel sok egyedi design ötlet közül lehet választani.

Ebben a cikkemben összeszedtem neked mik azok a legfőbb szempontok, amelyekre fontos odafigyelned egy ilyen szoba kialakításánál. Ez a felsorolás remélem, segít neked megtalálni a költségvetés-tervezés mellé is a megfelelő dizájnt.
Érdemes szem előtt tartani, hogy minden ötlethez különféle költségvetéssel kell számolni, a szoba méretétől, kiegészítőktől és természetesen a felszereléstől függően.

Gamer szoba ötletek és tervezés:

1.      Vedd figyelembe a leendő gamer szoba méretét!

Nem mindegy milyen típusú szobát szánsz játékra. Alagsorit esetleg tetőtérit?
A szoba mérete ez esetben kardinális kérdés. Nem szerencsés, ha a szoba nagyon nagy méretű de az sem, ha túl kicsi. Végig kell gondolnod minden felszerelésed és kiegészítőd méretének helyigényét.
Egy túl pici szobába nem szerencsés mindent bezsúfolni. Három monitorral és egy óriás asztallal egy picinyke szobában nem tudsz igazi a játékhoz megfelelő atmoszférát kialakítani.
Ugyanez a helyzet a nagy alapterületű szobával is. Túl nagy méretű szoba esetén a szoba mérete elnyeli a játék számára kialakított berendezést és nem tudsz azonosulni a játékkal.
A közepes méretű (10-20 nm) szoba lesz a megfelelő, amelyben el tudod helyezni a szükséges felszereléseidet: egy megfelelő méretű asztalon: nagyméretű Tv, monitorok, hangfalak, konzolok, gamer szék(ek), a falon hangtompítófal.

Ezeken kívül esetleg fekvőfotel vagy kanapé, amelyek lehetőséget teremtenek családtagjaidnak és barátaidnak is, ha csatlakozni szeretnének hozzád a játék során!

A gamer szoba alapvetően egy rekreációs szoba, ami a szórakozást illeti! Ezért a szoba ne legyen rendetlen! A rendetlensége elkerülése érdekében használj korszerű polcokat, fiókokat a kiegészítők és kellékek számára.

1.      Gamer szoba dekoráció és design

A videójáték típusa határozza majd meg a szoba teljes dizájnját.
Ha a tér engedi, akkor a falak energikus dekorációja, falfestménnyel vagy falmatricával egyedivé tehetők. Érdemes törekedni rá, hogy a szoba hasonlítson a legfőbb játékaid szelleméhez.
Azonban fontos, hogy a faldekornak nem szabad hangsúlyosabbnak lennie, mint a monitorod, amire fókuszálsz majd! A bútorok elhelyezésekor és a világítások kialakításakor fontos ügyelni az árnyékok vetülésére is.

Gamer szoba kellékek

3.      Gamer szoba világítása

A fények beállítása és finomhangolása nagyon fontos feladat. Nem számít hány monitorod és kijelződ van, a szemednek nagyon ártalmas, ha csak ezekre a fényekre hagyatkozol. Kell egy finom háttér világítás a szoba ellenkező pontjain, ami egyensúlyban tartja a kijelzőkből érkező fényeket.
Használhatsz színes LED vagy neon világítást, beépített mennyezeti vagy egyéb stílusos finom világítást is.

4. Gamer szoba kellékek és kiegészítők

A fentieken túl a legfontosabb kiegészítőd a gamer szék lesz, aminek igazán ergonomikusnak, nagyon kényelmesnek kell lennie! Ha igazi fanatikus vagy ebben a székben sok időt töltesz majd, ezért biztosítsd gerinced számára a megfelelő kialakítású széket! A tökéletes hanghatás érdekében a hangfalakat úgy kell elhelyezned, hogy tényleg azt érezhesd, benne vagy a játékban. Teheted őket az asztalodra, de akár fel a falra is vagy egyedileg a hangfalaknak felhelyezett polcokra is rakhatod őket.

Az asztal választásnál, a szoba adottságai a döntőek. Látnod kell, hogy az asztal csak a sarokban fér majd el, vagy ablak alá esetleg éppen a szoba közepére kerül? Minden esetben más-más méretre és alakra lesz szükséged.

Dizájn szempontból a lehetőségek tárháza végtelen. A játék tematikájától függően kialakíthatsz katonai, építkező vagy akár futurisztikus hangulatot. Minden esetben a játékok és ahhoz tartozó kiegészítők és relikviák adják az alapötletet.

Egy ilyen szoba kialakításánál is sok apró részletet érdemes figyelembe venni, amit, ha megteszünk, végül egy igazán tökéletes és vagány gamer szobát kapunk vagy adunk ajándékba.

Ha segítségre lenne szükséged a megfelelő bútor vagy szoba megtervezéséhez, keress bizalommal, együtt megálmodjuk a tökéletes gamer szobád!

Kategóriák
Lakberendezés

Lakásfelújítási támogatás 2021

Lakásfelújítási támogatás, vágjatok bele!

Hatalmas az érdeklődés a gyermekeket nevelők számára 2021. január elsejétől bevezetett otthonfelújítási támogatás iránt. Népszerűségét csak növeli, hogy a felújítási költségek egy részét, ideális esetben akár a felét a magyar állam állja.
Ebben a cikkemben nem szeretnélek a támogatás részleteivel fárasztani, arról már sok helyen olvashattál. Facebook oldalamon több részben is bemutatom a legfontosabb elemeit ennek a támogatásnak.

Lakásfelújítási támogatás okosan!

Ha úgy döntötök, hogy éltek ezzel a lehetőséggel, mindenképpen üljetek le és írjátok össze melyek a legfontosabb helyiségei az otthonotoknak, amire a leginkább ráférne a ráncfelvarrás.
Fontos pont a tervezésben, hogy gondoljátok végig szokásaitokat és úgy határozzátok meg az egyes helyiségek funkcióit, kialakítását, ahogy a család igényei megkívánják.
Ne essetek abba a hibába, hogy csak csinosítani szeretnétek és csak a látvány a fontos!
Az lebegjen a lelki szemeitek előtt, hogy 20-30 év múlva is, egy jó használható, kényelmes és fenntartható otthona lehessen a családnak.

Lakásfelújítási támogatás okosan

Hogyan kezdjetek neki a lakásfelújításnak?

Kérjetek több szakembertől árajánlatot, hogy lássátok melyik a számotokra a legkedvezőbb, legszimpatikusabb. Ugyanez vonatkozik az építőanyagokra is, több telephelyen is érdemes az árakat végignézni.
Sajnos az építőiparban is nagyon felszöktek az árak, ezért tájékozódjatok, osszátok be okosan saját megtakarított pénzeteket és a támogatás összegét.

Lakásfelújítási támogatás megvalósítása szakmai segítséggel

Egy lakásfelújítás megtervezése, menete önmagában is egy nagy feladat. A felújítás, nemcsak a korszerűsítésről szól! Egy felújtás megtervezése során a praktikumra és a látványra egyszerre kell tervezni.
Sok olyan példát láttam, ahol már a felújítás megtörtént egy bizonyos összegből és ránézésre tudtam, hogy ugyanennyi pénzből az elkészültnél jobb végeredményt lehetett volna csinálni.

Ha már belevágtatok, de úgy érzitek, hogy a tervezés kiveszi minden energiátokat vagy kifogytatok az ötletekből, netán szakmailag nem értetek hozzá, akkor érdemes segítséget keresni.
Ilyenkor jöhet a lakberendező. Segítséget nyújthat akár csak egy pár órás tanácsadással, de ugyanígy a pontos tervek elkészítésében és a kivitelezés menedzsmentjében is.

Korábbi blog cikkeimben bemutatom nektek mit is csinál és hogyan tud a segítségetekre lenni egy lakberendező.

 A lakásfelújítási támogatás segítségével úgy gondolom, most erre is van lehetőségetek, érdemes ebbe is belefektetni, hogy a felújított otthonotok maga legyen a paradicsom!

Lakásfelújítási támogatás szakértővel

Ha semmi ötletetek, de belevágnátok a felújításba, akkor is, ha úgy érzitek tele vagytok ötlettel, a  felújítás kapcsán, de a végső döntések meghozatalához segítségre van szükségetek, keressetek bátran, szívesen segítek, hogy könnyebben induljon vagy haladjon a felújítási folyamat!

Egy lakásfelújítás nagy feladat, rengeteg megválaszolandó kérdéssel, gyors döntéshozatallal, hirtelen felmerülő problémával. Tervezzetek előre!

Áraimról és a csomagokról ITT olvashattok bővebben.

Vágjatok bele a lakásfelújításba, használjatok ki ezt az „ajándék” összeget!

Kategóriák
Lakberendezés

Vidám farsangi lakásdekoráció az otthonunkban

Farsangi lakásdekoráció és lakberendezés a Koronavírus idején

Farsangi lakásdekoráció

Köszöntelek ismét a blogomon! Egy hosszabb kihagyás után ismét itt vagyok, és bízom benne, hogy most is hasznos tartalmakkal és inspirációkkal tudok Nektek szolgálni! Tartsatok Velem!

Hátunk mögött hagyva ezt a furcsa évet és lassan a telet is, töltődjünk fel egy kicsit ezzel a vidám ünneppel! Azonban idén ezt kicsit másképp kell megtennünk.

Már több hete tart a farsangi időszak, azonban idén ezek a hetek is furcsára sikeredtek, a koronavírus most is átírta a programot. Erre az esztendőre megváltoztatta ezt az évszázados hagyományt is.
Ez persze nem azt jelenti, hogy felednünk kellene a szokásokat, csak kicsit óvatosabban és találékonyabban kell megélnünk ezt az ünnepet.

Farsangi karnevál otthon!

Itt a farsang, áll a bál! Otthon is!
Kicsit szomorkodhatunk, hogy idén elmaradnak a nagyszabású farsangi bulik, a karneválok és összejövetelek, azonban de nem szabad elkeserednünk, itt az ideje, hogy ezt a legvidámabb ünnepet beköltöztessük az otthonunkba és szűk családi körben tartsuk meg!

Szenteste előtt már hetekkel otthonunkba varázsoljuk a karácsonyi hangulatot, lakásunkat is felöltöztetjük ünnepi ruhába. Ugyanezt megtehetjük idén most a farsang alkalmából is.

Farsangkor a telet, a sötét, szomorkás időszakot búcsúztatjuk bálokkal, karnevállal és vidám jelmezes összejövetelekkel.

Íme néhány tipp, hogyan is öltöztetheted fel lakásodat farsangi jelmezbe az otthon tartott karneváli hangulat eléréséhez:

Farsangi lakásdekoráció ötletek:

Dekoráld a ház vagy lakás azon helyiségeit, ahol a legtöbb időt töltitek, hogy a vidám, ünnepi hangulatot egy percre se veszíthessétek szem elől.
A központi terek, mint a nappali, hálószoba vagy konyha sok lehetőséget nyújtanak. Szerezz be új függönyöket és lakástextileket, ezeket könnyedén tudod cserélni. Egy vidám mintázatú díszpárna vagy futószőnyeg máris feldobja a hangulatot.
Közeledik a tavasz is, ami a megújulás időszaka és még dönthetsz úgy is, hogy megtartod ezt a vidám farsangi hangulatot az otthonodban a következő évszakra.

 

Online farsang és party dekoráció:

Ha a családdal terveztek otthon farsangi bulit és szeretnéd, hogy a barátok is jelen lehessenek, akkor csatlakozhatnak ők is az online térben. Ne hagyd, hogy a Covid távol tartson a barátaidtól! 🙂
A tökéletes hangulat érdekében egy ilyen bulira pedig sokféle party dekoráció közül válogathatsz. A legegyszerűbbeket magad is eltudod készíteni papírból, a gyerekeket is bevonhatod a folyamatba, imádni fogják!

Ne felejtsd a lampionokat, lufikat, égősorokat, asztaldíszeket és a maszkokat!

Egy otthon rendezett farsang élménye az egész családot összehozza és örök emlék lesz mindannyiótok számára!

Ha kíváncsi vagy a tavalyi farsangi cikkemre, akkor ITT elolvashatod!
Tekintsd meg referenciáimat!

Ha lakberendezési vagy stílustanácsadásra lenne szükséged ünnepektől függetlenül is, keress bátran! 🙂

Kategóriák
Lakberendezés

Lakberendezés a nyár színeivel

Lakberendezés trendi nyári hangulatú otthonhoz

Nyári trendi színek az otthonodba!

Helló, július!
Az idei nyári szezon olyan kurtán-furcsán köszöntött be idén. De Én nagyon vártam. Imádom a napsütést és mindent ami ehhez az évszakhoz kapcsolódik, így én idén is úgy készültem mint eddig minden tavasz végén. Jöhetnek a színek, formák és tengerparti hangulat az otthonomba is. Ebben a cikkemben szeretném Neked megmutatni, hogy hogyan tudod az otthonodba is becsempészni a nyarat a nyári trendi színekkel.

A nyári hónapok idejére pakoljuk el a meleg, télies anyagokat, próbáljuk mellőzni a sötét színárnyalatokat és a robosztus, túlzsúfolt térhatást, legyen minden könnyed, légies és szellős. Ha teheted gyakran húzd el a függönyöket, nyisd ki az ablakokat – engedj be minél több fényt és levegőt.

Lakberendezési ötletek a nyári hangulathoz

Világos, nyitott terek az otthonodban

Lakberendezés és nyári trendi dekoráció otthonodba:

Csempéssz be minél több természetes elemet a lakásba. Az organikus hatás eléréséhez dekorálhatod az otthonod, nád, gyékény vagy vessző dekorációs elemekkel és itt az ideje (ha eddig nem tetted) a növények ültetésének, beszerzésének is.

Dohányzóasztal helyett vessző bútor és dekoráció

Jöhetnek a nyári trendi színek a minták!

Szerezz be néhány harsányabb tányért és tedd színesebbé az ebédlőasztal terítékét. Keverd egymással a világos, virágmintás vagy a tenger(part)i témájú elemeket. A nyári hangulat megteremtésében az apró részletek is sokat jelenthetnek!

Nyári trendi lakásfestés egyszerűen:

Fess most! A nyári szabadságok ideje alatt sokunkban azért buzog a tettvágy. Fess Te magad, akár már egyetlen falfelület átszínezése is sokat dobhat egy helyiség hangulatán, de ha végképp nem tudsz az energiáidnak parancsolni akkor akár egy-egy régi bútordarab is kaphat új köntöst!


Ha szeretnél nagyon trendi lenni, akkor vesd be az idei nyár sláger színét a klasszikus kéket. Ez a szín szerintem szemet gyönyörködtető. Kicsit visszacsöppenhetünk vele a régi görög hangulatos utcákra és a görög lakásokba, amely miatt mindenképp az otthonosság és a barátságos hangulat érződik. Régi és új találkozása, élénk színben megtestesülve.


Még most sem késő a nyári hangulat kialakítása, vágj bele most és élvezd ezt a csodás évszakot.

Ha elakadnál segítségre vagy stílustanácsra van szükséged, akkor keress az elérhetőségeim valamelyikén!

Kategóriák
munkáim

3D-s látványtervezés ingatlaneladáshoz

A 3D látványterv készítés elengedhetetlen eleme az ingatlaneladásnak.


Egy eladásra kínált ingatlan tulajdonosa keresett meg azzal a kéréssel, hogy készítsem el a lakása stílusosan berendezett 3D-s látványtervét.

Sok érdeklődő volt a lakásra, azonban a felújítás alatt álló ingatlant senki nem tudta elképzelni otthonának. Egy félkész konyha, az üres fehér falak, a kiálló elektromos csonkok sajnos nem tették eladhatóvá az amúgy megfelelő elosztású, kiváló elhelyezkedésű, világos, tágas lakást.

Részletes egyeztetés után a megrendelő elképzelései alapján elkészítettem a legfontosabb terek látványterveit.

Az igényesen elkészített 3D-s látványtervek rengeteget segítenek egy ingatlan eladásánál. Az érdeklődők a képek segítségével el tudják képzelni az ingatlant leendő otthonukként, beindul fantáziájuk, hogy ők hogyan is rendeznék be azt.

Ha hasonlóban tudok a segítségedre lenni, keress bármely elérhetőségemen.

Itt láthatod egy másik 3D látványtervemet, melyet ingatlaneladáshoz készítettem. 

További információkat, képeket és inspirációkat itt találsz még tőlem: Start Home by Szalontai Kata 

Ajándékozz lakberendezést karácsonyra!

Szeretnéd megkönnyíteni párod, barátod életét? Felújítás vagy építkezés előtt álltok? Szeretnél szakmai segítséget az előttetek tornyosuló feladatokhoz?

Akkor jó helyen jársz!

Lepd meg párodat, rokonodat, barátodat egy egyedi lakberendezési csomaggal karácsonyra!

  • A lakberendezési csomagot egyedi elképzelésekhez alakíthatod
  • Az ajándékutalvány összegét te határozod meg
  • Az utalvány 1 évig érvényes

Írj az info@szalontaikata.hu e-mail-címemre vagy a hívj a +36-20-584-9142-es telefonszámon, és hamarosan kezedben lehet a névre szóló utalvány.

Várom jelentkezésed!