Kategóriák
Lakberendezés

Egy felújítás története 4. rész

Egy felújítás története 4.

Picit eltűntem, de itt vagyok, nem felejtettelek el Titeket, kedves olvasóim!

Március közepén elindult felújításunk történetét követhetitek nyomon ebben a blog-sorozatban.

Az előző részt itt találod. Most nézzük tovább, hogy hogyan haladtak az előkészületek az elmúlt időszakban.

Az elmúlt hónap

volt a saját felújításunk tervezése szempontjából a legterheltebb és még nem vagyunk teljesen a végén. A műszaki tervezésekkel megvagyok, a szakemberekkel leegyeztettük a lehetséges és kívánt megoldásokat.

Az ismert szakembereim sajnos annyira leterheltek, hogy nekem sem vállaltak most munkát, így nagy szakember vadászatban voltunk az elmúlt másfél hónapban. Azt mondhatom, hogy ez a része a dolgoknak igen jól sikerült. Sok szakemberrel beszéltünk, többükkel találkoztunk is személyesen, így ebből a szempontból is igen intenzív volt az elmúlt egy hónapunk. Úgy alakult, hogy egészen töredezetten találtunk szakembereket, ami alatt azt értem, hogy külön jön: villanyszerelő, külön burkoló, külön vizes, külön festő, külön parkettás… Magától is így alakult a dolog, illetve az árak és a szimpátiák miatt mi magunk is így alakítottuk. Végül minden területre találtunk olyan szakembert, akivel „működik a kémia”, számunkra megfelelő az ára, és eddig tapasztalatok szerint megfelelően is dolgoznak.

Ütemezés

Ami pluszban csodás, hogy az időpontokat is holt időszak nélkül össze tudtuk passzintani, ami várakozáson fölüli volt. Nem szerettem volna generálkivitelezővel dolgozni, jobb szeretem, ha az irányítás inkább nálunk van, és mi egyeztetünk az egyes emberekkel. Ez persze számunkra több munka, több idő, de mivel a szomszédban van a lakás, mi meg itthon dolgozunk, ez megoldható.  🙂

Tervezés

A lakás(ok) design terveivel 70%-os vagyok. Magamnak végülis nem készítek látványterveket, „látom” térben anélkül is, hogy miken gondolkozom, dilemmázok. Persze férjnek jobb lenne, ha lenne, de számára igyekszem megfelelően megszűrt alternatívákkal előállni. 😀

Egy nagyobb excelben vezetem a lehetséges berendezési tárgyakat, gépeket, design elemeket lakásonként és helyiségenként. A számomra szükséges infókat az egyes tárgyak linkjei mellé beírom, időnként vissza-vissza térek egy-egy még le nem zárt helyiségre és szépen lassan szűrök, ahogy érik belül a dolog. Egyik este éjjelbe menően dolgoztam ezen. Mókás lehetett volna kívülről nézni, ahogy a munkaidő kb. felét magam elé meredve tölthettem, ahogy éppen fejben rendereltem (3D látványtervezés) és rendeztem be a szobákat a különböző bútorokkal, variációkkal. 🙂

Új ablakok

Amire sajnos nem számítottunk elegendő időt, az a leendő ablakok gyártási ideje. Úgy voltam vele, hogy mivel standard méretű panel ablakokról van szó, biztosan nem kell 4-6-8 hetet várnunk az ablakokra, de sajnos tévedtem. Úgy tűnik, hogy emiatt (remélem csak) egy hetet csúszni fogunk, mivel az ablakok beszereléséig sem a festő, sem a parkettás nem tudja befejezni majd a  munkáját. De ha csak ennyi csúszás lesz a végén, annak végülis örülni fogok. 😛

 

Jelenleg asztalosokkal egyeztetek nagy erőkkel. Több nap intenzív munka után elkészültem a három nagyobb bútortervvel, ezeket egyeztetem most a szakemberekkel és kérek rájuk árakat. Ez az egyik kedvenc részem amúgy. A sok szám, a sok centi, a logika, a fejben számolások, a precizitás szükségessége, a variációk-kombinációk lehetőségei… szeretem. 🙂 Alig várom, hogy személyesen is átbeszélhessem a terveket a választott szakemberrel és frontokat, színeket, formákat választhassak. 🙂

Keressetek bátran bármely elérhetőségemen, ha nektek is tudok bármilyen lakberendezési kérdésben segíteni!

Legközelebb jövök a már elvégzett munkákkal, szép tavaszt kívánok Nektek!

Kategóriák
Lakberendezés

Egy felújítás története 3. rész

Egy felújítás története 3.

Március végén induló felújításunk történetét követhetitek nyomon ebben a blog-sorozatban.

Az előző részt itt találod. Most nézzük tovább, hogy hogyan haladnak az előkészületek.

Az elmúlt három hetünk történései

Az elmúlt három hétben kevesebbet tudtam foglalkozni a saját felújításunk tervezgetésével, mert másnak terveztem. 🙂 Erről és egyéb tervezéseimről is láthatsz képeket a FB-oldalamon.

Mesélem azért, hogy mikkel haladtunk.

Parketta

Kértünk árajánlatokat a parkettánk felújítására. A parkettánk jelenleg sok helyen recseg, és az új lakásrészen a felülete is meglehetősen kopott. Mi viszont szeretjük a fát, a parkettát. Ezért úgy tervezzük, hogy ha csak lehet, inkább megmentjük a jelenlegi burkolatot, minthogy másra cseréljük. Ez technikailag azt jelenteni, hogy fel kell szedni az egészet, cserélni a párnafákat és/vagy deszkákat OSB-lapra (esetleg álpadló szerkezettel), megfelelően pótolni a szintcsökkenést, ha lenne, majd vissza kell tenni a parkettákat a megfelelő sorrendben. Ha a parketta OSB-lapra kerülne, akkor ragasztva lenne és nem szegelve, akkor a recsegés teljes mértékben megszüntethető volna. Az OSB-lapok ára az elmúlt évben háromszorosára nőtt, a szegecselésnek meg a munkadíja nagyobb, így gondolkozunk még más technikai megoldásokon is.

A kapott árajánlatok igen széles skálán mozognak. Két ismert szakemberünk a következő napokban fog kijönni, tőlük is kérünk még árajánlatot, azt követően fogunk dönteni, kivel is csináltatnánk és pontosan melyik variációt. Mivel ez az egyik legnagyobb különálló tétel, igyekszünk kellően körbejárni a témát.

Egyéb területek

 

Minden munkát részmunkákra bontottam és a pontos árajánlatkérésekhez folyómétereket és négyzetmétereket rendeltem hozzájuk. Készítettem pontos alaprajzokat, így a szakemberek is könnyebben átlátják, milyen munkálatokról is van pontosan szó.

Ez már természetesen feltételezi azt is, hogy el kellett döntenünk hova kerül a mosógép, a sütő, hogyan alakítjuk ki a piciny fürdőt, hiszen a tervek alapján tudom meghatározni, hogy pontosan mit is szeretnék kérni a szakemberektől.

A villanyos, vizes, gázos, burkolási munkálatok kapcsán is első körben ismerős szakembereink helyszíni látogatására és árajánlataira várunk, így azt követően leszünk okosabbak.

Falvágás

Falvágás kapcsán kis férjem akkurátusan berajzolt mindent fényképekre és azokat szétküldve kértünk árajánlatokat. Mivel ezen a területen nincs annyi megoldási lehetőség (mint pl. a parkettánál), így könnyebb lesz dönteni.

Tárolások, méretek, stílusok

Az esztétikumon felül nagyon-nagyon fontosnak tartom az élhető, praktikus, jól szervezett tereket és tárolóbútorokat. Jelenleg mindennek megvan a helye, a mindennapi tárgyaink elérhető közelségben, praktikusan vannak elhelyezve.

A felújítás több jelenlegi bútorunkat is érinteni fogja. Soktól el kell búcsúznunk, amit amúgy nem bánok. Viszont mindenképpen gondolni kell rá, és előre tervezni kell, hogy hova és mi módon tudom hasonlóan praktikusan elhelyezni az ezekben jelenleg tárolt rengeteg holminkat. Tárolás tekintetében nem ismerek viccet, minden centi számít. 😀 Ilyenkor számolok űrtartalmat – mennyi a cucc összesen, és mérem a belső tárolódobozainkat, hogy ezeknek megfelelően tudjam centire pontosan megtervezni a leendő egyedi bútorainkat.

Mégis mikor majd odajutunk, hogy szétbombázzuk az érintett helyiségeket az első a szelektálás lesz. Évek óta foglalkoztat a téma, biztosan sokan ismeritek Marie Kondot (aki még nem, javaslom, nézzetek utána, szerintem fantasztikus hölgy, szuper gondolatokkal). A mi kislakásos életünkhöz, a hulladékmentesség, egyszerűbb gyermekkor, montessori pedagógia, stb. szemléletkörökbe abszolút beleillik. Munka és két gyerkőc mellett sajnos kevés időm marad ezeken a területeken fejlődni, de ez a felújítás is lehetőséget ad arra, hogy jobban megvalósítsam ezeket az elveket itthon. De erről még majd írok szerintem később, mert egy egész cikket érdemel a téma. <3

Közben a sok száraz teendő között, hogy kicsit lelkesítsem magam a felújítás kapcsán inspirálódtam is a neten. Rácsavarodtam a tapétákra, zöld-szürke levélminta most a befutó. Ez ihletett meg elsőre, így a nappali-étkező helyiségünk valószínűleg e mentén fog kialakulni.

Lelki része

Sok-sok szép design-ötletem van, amikkel azonosulni tudok. Mégis képzeljétek, olyan nehéz elengedni azt, ahogy most kinéz a lakásunk. 8 éve, mikor felújítottunk még nem ezen a területen dolgoztam. Csináltuk a férjemmel, ahogy éreztük, megvettük, ami megtetszett, illetve sok bútort megtartottunk még régről, mert férjem nem szeret megválni a még jól működő, praktikus bútoroktól. Így nem lett kifejezetten modern az otthonunk és kicsit szedett-vedett is.

Több bútor esztétikáját nem szeretem, így ilyen szempontból könnyű lesz tőlük búcsúzni, de funkcióját, méretezését tekintve nagyon is jól használható bútorokról van szó. Így igazi kihívás ezeknél számunkra jobban használható, praktikusabb kialakítású bútorokat tervezni.

A másik a tapétánk. A mostanink halvány bézses-barnás és hullámos fényes csíkok vannak benne, amik akkor csillannak csak meg, ha rájuk esik a fény. Most, hogy lassan meg kell válni tőle, most jöttem rá, hogy mennyire szeretem. Hogy mennyire jó érzéssel tölt el ez a meleg szín, hogy szeretem, ahogy a fények játszanak a fényes hullámokon, és 8 év után sem unom.

Viszont, ha már változtatunk, akkor valami mást szeretnék. Bízom benne, hogy találok olyat, amibe a következő 10 évben újra szerelmes tudok lenni.

Ha neked is tudok segíteni felújításod kapcsán, keress bátran, bármelyik elérhetőségemen:

https://szalontaikata.hu/kapcsolat/

Kategóriák
Lakberendezés

3+1 fűtési megoldás, amivel garantáltan felmelegítheted az otthonod ezen a télen!

Lassan beköszönt a tél, a hideg nappalok és a még hidegebb éjszakák. Bent pedig egyre melegebb lesz… legalábbis ezt reméled.  

Otthonod fűtési lehetőségeinek megismerése fontos, legyen szó felújítás előtti vagy utáni időszakról. A megfelelő fűtési rendszer kiválasztása elengedhetetlen egy felújítás vagy építkezés során, hiszen a tereket ennek megfelelően kell kialakítani, valamint a belső tereket is ez alapján kell megtervezni.  

A fűtés (és a hűtés) általában az egyik legnagyobb állandó költsége egy épület fenntartásában. A jó rendszerbe való befektetés tehát hosszú távon pénzt takarít meg, így ezt mindenképp érdemes szem előtt tartanod mikor fűtési rendszert választasz. 

Persze ha nincs szigetelve a ház, akkor egyébként is magasabb fűtési költségekkel számolhatsz. 
Egy jól szigetelt ház akár 80 százalékos fűtési és hűtési veszteséget is megtakaríthat – derül ki egy ausztráliai kormányzati kutatásból. Ezen kívül nagyon fontos, hogy a nyílászárók megfelelően zárjanak és, hogy a tető felé se szökjön ki a meleg levegő. 

1) Kandalló – esztétikus látvány, nappaliba vagy hálószobába ideális 

Nehéz egy egész modern otthont fatüzeléssel felfűteni, de egyetlen szobában (kéményes) jól működhet, ha környezetbarát modellről van szó. Az új kandallók minimális szén-dioxid kibocsátással  működnek. Emellett pedig fontos szempont, hogy nem csak kellemes meleget, hanem valódi “kuckózós” hangulatot adnak a szobának.  

Előnye, hogy egy helyiséget tekintve valóban kiváló hőérzetet ad, hátránya pedig pont ugyanez: nem alkalmas egy egész ház fűtésére. 

lakberendezés kandalló fűtési esztétikus megoldás lakás
lakberendezés kandalló fűtési esztétikus megoldás lakás

2) Geotermikus hőszivattyú – energiahatékony fűtési rendszer, azonban drága kiépítés és telepítés 

A geotermikus fűtési rendszerek úgy működnek, hogy elnyelik a hőenergiát a levegőből vagy a talajból, és folyadékká alakítják át az otthoni elosztáshoz. A villamos energiával üzemeltetve hatékonyabban termelnek hőt, mint a földgáz vagy az elektromos áram önmagában. A hagyományos elektromos radiátor 1 kWh-t 1 egység hasznos hővé, míg a hőszivattyú 1 kWh-t 3,5 egység hasznos hővé alakít át. Kétféle hőszivattyú létezik: levegős és földi hőszivattyú.  
A levegős hőszivattyúk hőt vesznek fel a külső levegőből, hogy felmelegítsék a folyadékot, amelyet a szivattyú összenyom, hogy felmelegedjen. 
A földi hőszivattyúk a ház körüli talaj termikus tömegét használják fel arra, hogy napközben felszívják a hőt, és hőtárolóként működnek. A rendszer úgy működik, hogy a vizet a föld alá szivattyúzza, majd egy kompresszoron és hőcserélőn vezeti át, hogy megemelje a hőmérsékletét, a hő pedig ezután radiátorokhoz vagy padlófűtési rendszerbe kerül.Mindkét szivattyú alacsony szén-dioxid kibocsátású, és ideális padlófűtési rendszerekhez, mivel hatékonyan állít elő alacsony hőmérsékletű meleg vizet. Ezek telepítése azonban drága. Míg egy gáz fűtés bekötési költsége 1 millió Ft körüli összegbe kerül, addig egy hőszivattyús rendszer 4-5 millió forintnál kezdődik. 

Előnye, hogy a hőszivattyús rendszer működtetése olcsó és energiahatékony. Hátránya pedig, hogy a kiépítés és telepítés drága. 

 

kültéri fűtési berendezés lakberendezési megoldás

 

3) Split klímák – gyorsan telepíthető fűtési rendszer, rosszabb hőérzet 

A légcsatornás klímarendszerek az egész házat lefedik, a split és multi split rendszerek pedig egy vagy néhány helyiség hőmérsékletének szabályozását teszik lehetővé. A rendszer kompresszorral működik, amelynek hűvös árnyékos helyen kell lennie. A levegőnek a lehető legrövidebb úton kell a kiválasztott helyiségbe jutnia, hogy csökkentse a költségeket és lehetővé tegye a rendszer hatékonyabb működését. 
Alapvetően a klíma teljesítményétől függ, hány nm nagyságú szobát tud felmelegíteni, így amikor a megfelelő modell után kutatunk, ezt is vegyük figyelembe. 
Sokan még mindig bizalmatlanok ezzel a fűtési megoldással, mivel a telepítés és a fenntartás sem a legolcsóbb, azonban még mindig nagyságrendekkel nagyobb összeget takaríthatunk meg, mintha például hőszivattyús rendszert választanánk. 

Előnye, hogy gyorsan és egyszerűen lehet felfűteni 1-1 helyiséget. Hátránya, hogy több helyiség folyamatos fűtése hosszútávon drága lehet, valamint a kiépítés és a telepítés sem olcsó.  

 

 

lakberendezés kandalló fűtési esztétikus megoldás lakás

4) Radiátor – jó hőérzet, alacsony üzemeltetési költség, azonban a látvány és az energiahatékonyság elmarad 

A fali radiátorok hatékony módja a lakások fűtésének, már régóta használt, bevált fűtési modell. A vizet egy kazánból szivattyúzzák – ideális esetben egy átfolyós gázkazánból, amely azonnal felmelegszik –, és csövön keresztül jut el a radiátorokhoz. Telepítése nem olcsó, ugyanakkor az üzemeltetési költségek alacsonyak. 
A radiátor segítségével szabályozható, hogy mennyi hőt szeretnél bizonyos helyiségekben, mivel fel-le forgatható szabályozóval rendelkeznek. Amit érdemes tudnunk, hogy bár rengeteg dizájnos radiátoros fűtőtest kapható a piacon, hőt jól kibocsátani csak úgy tudnak hatékonyan, ha nincsenek bútorok vagy függönyök mögé rakva.  
Ezeket a szempontokat figyelembe véve, egy-egy szobában a radiátor egy egész falfelületet elfoglal, felé maximum ablakot tervezhetünk, ellenben a többi megoldásnál, ahol ezt a teret is meghagyhatjuk a bútoroknak vagy egyéb belsőépítészeti tárgyaknak. 

Előnye az alacsony üzemeltetési, karbantartási költségek. Hátránya pedig a drága telepítés, esztétikai szempontok. 

 

űtési berendezés lakberendezési megoldás

Ha lakberendezési tanácsra lenne szükségetek, vagy épp felújítást terveztek, keressetek bátran!

Bővebb információt az árakról ITT találtok!

Kategóriák
Lakberendezés

Férfias belsőépítészeti ötletek

A férfias belsőépítészet jellemzően merész, mégis a leginkább funkcionális irányzat. Ez igen közel áll az ún. „legénylakás” sztereotip ábrázolástól. Bár két férfi nagyon különböző életmódot folytathat, azonban mindannyian egyetértenek abban, hogy a belső tér funkcionális kialakítása a legfontosabb az otthonukban. Stílusosnak, ugyanakkor rendkívül praktikusnak, kényelmesnek kell lennie ahhoz, hogy harmonikusan illeszkedjen a férfiak életmódjához.

Azonban ne tévesszen meg minket a cím! Ez a fajta hangulatos belsőépítészeti stílus nemcsak a férfiak számára alkalmazható!

Mi a férfias belsőépítészet?

Színséma

Ahogy már említette, ennek a stílusnak a sajátja a mély, gazdag, sötét árnyalatok, amellyel meg tudjuk teremteni az elegáns és kifinomult teret. Az olyan színek kiválasztása, mint a kobaltkék, az erdei zöld, a fekete vagy a királykék mind segítenek létrehozni egy igazán karakteres, férfias enteriőrt. A természetes elemek is a férfias dizájn részét képezik, ezért a fa, bőr is többször megjelenik ezekben a terekben.

Bár nem érezzük férfias színeknek a következőket: fehér, narancs, rózsaszín és más élénk színek , mégis ezek beépítése a térbe hihetetlenül jól működik ebben a stílusban (is). Ezeket az árnyalatokat dekoratív kiegészítőkkel és bútorokkal jól be lehet csempészni a térbe. Ezen felül a meleg színek segítenek lágyítani is a férfias terek megjelenését.

Fa és bőr bútorok

A férfias stílus egyik fő eleme a fa beágyazása a térbe. A fából készült bútorok valódi stílus ikonokká tudnak válni egy-egy belső térben, míg a bőrbútorok nagyszerű, méltóságteljes hatást kölcsönöznek. A kézzel készített fabútorok az erőt, a robusztusságot, a méltóságteljes jelenlétet képviselik, s ez ötvözi mindazt, amit a férfias stílus közvetíteni szeretne.

Csak néhány kulcsfontosságú fa elemre kell összpontosítani. Ilyen például egy lenyűgöző étkezőasztal, egy karakteres dohányzóasztal vagy egzotikus ágykeret. Egy nappalit, konyhát vagy hálószobát fel lehet dobni egy-egy fa dekorációval is.

férfias belsőépítészeti ötletek

Kép forrása: Pinterest

Struktúra

Ebben a stílusban nagy jelentősége van a textúráknak és a mintázatoknak, amelyek valóban életre kelti ezt a férfias belső teret. Gondolj csak a kontrasztos textúrákra, csíkokra vagy akár kockás szövetekre. Ebben a stílusban nem szükséges törekedni a szimmetriára, bátran rendezkedhetünk lazán, mivel ez a stílus a saját ízlésed beépítéséről szól. Javaslom, hogy próbálj némi izgalmas textúrát és mintát bevinni a puha bútorokon, szőnyegeken és függönyön keresztül, csak figyelj az egyensúlyra!

Fókuszban a tiszta vonalak

Ennek a formatervezési trendnek a középpontjában az egyszerűség áll. A letisztult bútorok egyszerű vonalai alakítják a végső megjelenést. A letisztult végső megjelenés összképe egy dominánsan sötét, természetes elemeket tartalmazó, domináns megjelenést sugárzó, ám mégis hangulatos belső tér. Ez a fajta lakberendezési stílus valóban mindkét nem számára tökéletes választás lehet.

férfias belsőépítészeti ötletek

Kép forrása: Pinterest

Bár ezek az ötletek segítenek a férfias belső tér kialakításában, ne felejtsd el hozzáadni saját egyedi stílusod!

Ha lakberendezési tanácsra lenne szükségetek, vagy épp felújítást terveztek, keressetek bátran!

Bővebb információt az árakról ITT találtok!

Kategóriák
Lakberendezés

Lakberendezési ötletek őszre

Ismét itt az ősz. A hűvösebb idő beköszöntött, a levelek lassan mind vörös és arany árnyalatúak lesznek és közelednek a sötétebb napok. Most a friss és élénk nyári dekoráció már nem illik a hangulatunkhoz. Ebben a cikkemben megosztok veletek néhány gyors és egyszerű ötletet, hogyan alakíthatjátok át otthonotok olyanná, amely magában foglalja az ősz minden csodálatos jellemzőjét.

Lakberendezési ötletek ősz

Kép forrása: Pinterest

Csillog, mint az arany

Az ősz meleg és földes színeiről ismert. Ezeknek a melegebb tónusoknak a bevezetése az egyik legjobb módja annak, hogy az őszi érzést bevigyétek otthonotokba.

Arany a lakberendezésben

Kép forrása: Pinterest

Ahhoz, hogy adjatok egy kis arany hatást a lakóterekhez anélkül, hogy az elsöprő lenne elegendő egy kevés kiegészítés a terekben. Ha frissíteni szeretnétek a szőnyegeket, a kapcsolókat, vagy pár kiegészítőt ez most tökéletes lehetőség arra, hogy otthonotoknak finom, meleg és az őszi hangulatot adjatok!

Őszi hangulatvilágítás

Kép forrása: Pinterest

Az arany hozzáadásának egy másik módja a függő és fali lámpák cseréje. Egy pompás arany patinás lámpa éppen az, amely nem marad észrevétlen, de olyan finom is, hogy az ősz végeztével nem megy majd ki a divatból.

Őszi hangulató étkező lámpa

Kép forrása: Pinterest

A bogyó színek idén ősszel terítéken lesznek, a mélyvörösektől és a lila árnyalatoktól a zamatos szederig. Az aranyhoz hasonlóan ezt a színt is bevihetitek otthonotokba egy-két gyönyörű kézzel festett eperfa lámpával vagy ha nem szeretnétek valami tartósat, a kanapépárnák cseréje nagyszerű választás a nappaliban.

Az ebédlőasztalra mehet egy mély borvörös abrosz, amely valóban megalapozza az őszi hangulatot. Ebben bónusz az is, hogy ez a terítő sokkal jobban elrejti azokat a bor foltokat, amelyek előfordulhatnak egy baráti vacsora után! Az átalakulást befejezhetitek néhány mély őszi piros gyertyával, hogy valóban őszi hangulatot varázsol otthonotokba.

Díszítsetek a természettel

Belsőépítészeti tippek őszre

Kép forrása: Pinterest

Lehetőség van otthonunkat finom faágakkal és színes tökökkel is díszíteni, ez igazán elegáns és őszies. Az ágak finom megjelenésűek, de a rusztikusabb hatás érdekében vázákba is helyezhettek egy-egy dinamikusabb formájú ágat. Arra figyeljetek, hogy a vázákat ne pakoljátok túl, különben rendetlenül vagy túlságosan megtervezetten fog kinézni.

Őszi lakás dekoráció

Kép forrása: Pinterest

Egy másik gyors őszi trükk, hogy megtöltötök egy széles tálat fűszerekkel: szegfűszeggel, fahéjjal, csillagánizssal és aszalt gyümölccsel. Helyezzétek ezt a tálat egy dohányzó- vagy konyhaasztalra, és dőljetek hátra. Hagyjátok, hogy a finom őszi illatok gazdag földi aromákkal töltsék meg otthonotokat. Néhány gyertyával is feldobhatjátok a tálat. Ezek lágy füstös illatot keltenek.

Melegebb hangulatvilágítás

Hagyományos és eklektikus világítás

Kép forrása: Pinterest

Az izzólámpák kiválasztása, nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy otthonos és meghitt őszi hangulatot teremtsünk. A meleg hangulatú izzók kiválasztásának módja a megfelelő Kelvin (K) számú izzó választása. Minél alacsonyabb a Kelvin -szám, annál melegebb a fény, tehát az 1800K fény meleg naplemente hatást bocsát ki, míg az 5000K fény hideg és kékes árnyalatot eredményez.

A régi, vintage kinézetű izzók pihentető és hívogató érzést kölcsönöznek otthonotoknak. Ezek jól fognak jönni, azoknak a rövidebb nappaloknak a megvilágítására, amikor sokkal többet fogjátok használni a lámpáitokat.

Öltöztessétek melegebben a lakást

Őszi hálószoba trendek

Kép forrása: Pinterest

Nappal egyre hidegebb van és néha egy extra jumper este már nem is elég. Gondoskodjatok tehát arról, hogy a hálószobákat és a nappalit vaskos, gyapjú takarókkal és meleg ruhákkal ruházzátok fel. Válasszatok meleg, mély, természetes színeket, hogy megőrizzétek az őszi hangulatot. A meleg juhbőr szőnyegek és nehéz függönyök is melegséget kölcsönöznek a helyiségeknek, miközben tökéletes meghitt teret teremtenek az esti felmelegedéshez.

Nappali berendezés ősszel

Kép forrása: Pinterest

Remélem tudtam néhány lakberendezési és dekorációs ötletet adni nektek, amelyekkel az ősz minden érzésével feltölthetitek otthonotokat: a meleg, tüzes hangulattól kezdve az őszi illatokig. Miután elkészültetek a díszítéssel, élvezzétek egy forrócsokival a kezetekben otthonotok hangulatát!

Lakberendezési tanácsra lenne szükségetek, vagy épp felújítást terveztek, keressetek bátran!

Bővebb információt az árakról ITT találtok!

Kategóriák
Lakberendezés

Télikert minden évszakban

Egy télikert bármilyen családi ház kiváló kiegészítője lehet, főként a sokoldalú felhasználása miatt. A régebbi télikertek feladata kizárólag az időjárásra érzékeny növények védelmére és tárolására szolgált, ezt a luxust pedig csak a tehetősebbek engedhették meg maguknak. A mai modern télikertek ezzel szemben számos funkció ellátására alkalmasak, akár külön épületként, akár otthonunk kibővítéseként. Elkészítésük a megszokott fa mellett műanyagból, valamint alumíniumból is lehetséges.

Képek forrása: Pinterest

Télikert típusok:

A télikerteknek több típusa létezik, így kialakítása során több lehetőségünk van megtalálni a számunkra, valamint az ingatlanunk számára legmegfelelőbbet. A modern télikertek a legnagyobb számban közvetlenül az épület mellé kerülnek elhelyezésre, sok esetben egy ajtó vezet a nappaliból a télikertbe. Ezek általában egy meglévő terasz átalakításával, beépítésével készülnek, így méretben is ahhoz igazodnak. Amennyiben a meglévő terasz fekvése vagy mérete nem ideális, abban az esetben külön alap építésével nagyobb méretű télikert is építhető a ház ideális pontján. A télikertek egyik falát ezekben az esetekben az épület biztosítja, vagy akár nappalival közös légterű télikert is kialakítható.

Léteznek különálló télikertek is, melyek önálló épületként látják el feladatukat. Ezeknél az épületeknél mind a négy oldalt a télikert anyaga alkotja, mivel nincs hozzáépítve egy másik épülethez. A különálló télikertek egyik előnye, hogy szinte bármilyen méretű, formájú vagy tájolású szerkezetet építhetünk, nem kell igazodni a lakóépülethez. Kiváló választás lehet például az udvaron elhelyezett jacuzzink vagy medencék köré építve, melyek használatára így kevésbé lenne hatással az időjárás.

Képek forrása: Pinterest

Télikert üvegezése:

A télikertek egyedi hangulatát a nagyméretű üvegtáblák adják, amelyek egyszerre engedik látni a környezetet, és védik a bent tartózkodókat. A télikertek esetében a hőszigetelés kiemelt fontosságú, ezért általában a rossz időjárás ellenére is kellemes idő van odabent. A hatékony hőszigetelésnek köszönhetően egy télikertben akár fűtést is kialakíthatunk, amely így gazdaságosan használható.

Egy időjárástól védett, megfelelő hőszigetelésű és fűtött helység, amelyet nagyméretű üvegtáblák határolnak, kiváló helyet biztosít szinte bármilyen tevékenységhez. A télikertek üvegezéséhez fontos tehát, hogy hőszigetelt üvegtáblákat használjunk. A kétrétegű, gázzal töltött üvegezés hatékony hő és hangszigetelést biztosít egy amúgy fa szerkezetű télikert számára.

A hőszigetelt üvegezés feladata, hogy lecsökkentse a helyiségben az üvegfelületeken elveszített hő mennyiségét, viszont a napsugarak jelentős részét átengedje. Ez a hideg évszakokban nagyon előnyös, nyáron viszont válaszlépésekre van szükség annak érdekében, hogy ne legyünk rosszul a hőségben. Az üvegházhatás miatt az üvegen átjutó fény felmelegíti a helyet, így a megfelelő árnyékoló eszközök használata mellett nagyon gyakran kell szellőztetni a télikertünket.

Képek forrása: Pinterest

A nyílászárók kialakítása:

A télikertek esetében a lakóépülethez hasonlóan szükség van megfelelően elhelyezett nyílászárókra a hatékony működéshez. A jó szellőztethetőséghez legalább két nyílászáró szükséges, amelyekből az egyik lehet a télikert bejárati ajtaja. A télikert építése során lehetőségünk van akár az összes üvegfelület nyitható kialakítására is, amennyiben igény van rá, ám általában két-három nyitható ablak vagy ajtó elengedő szellőzést biztosít a helyiség számára.

A szellőztetés fontossága:

A friss levegő fontos szerepet játszik életünkben, akárhol is tartózkodunk éppen. A télikert a pihenés és a nyugalom szigetét tölti be otthonunkban, ezt a feladatot nehéz lenne úgy ellátni, ha odabent dohos, állott levegő lenne. Ilyen környezetben nem csak rosszul éreznénk magunkat rövid időn belül, de nem is egészséges a bent tartózkodás.

A modern télikertek, készüljenek azok fából, műanyagból, vagy akár fémből, amint írtam, jó hőszigetelő képességgel kerülnek megépítésre. Az építés során az összes alapanyag, a nyílászárók, a külső szerkezeti elemek, illetve a tető is jól szigetelő anyagokból készül, annak érdekében, hogy akár télen is használható legyen a helység.

A régebbi nyílászárók nem zártak tökéletesen, az apró hézagokon keresztül a levegő gond nélkül áramlott ki és be, kellemetlen huzatot okozva, ám emellett folyamatos szellőzést is biztosított az adott helyiség számára. Ennek köszönhetően ezekben az épületekben ritkábban is elegendő volt szellőztetni. Amikor a régi nyílászárókat jól szigetelő és záródó ablakokra és ajtókra cserélték, gyakran elkezdtek penészedni a falak, valamint a levegő is hamar elhasználódott. A télikertek esetében ugyanez a helyzet áll fent, így a modern nyílászárókkal felszerelt helységekhez hasonlóan itt is szükséges a rendszeres és kiadós szellőztetés.

A télikert hangszigetelő képessége:

A télikert hangszigetelő képessége a szerkezeti kialakításának köszönhető. A jó hangszigetelés a zárt télikertek esetében távol tartja, valamint nagymértékben lecsökkenti a kívülről érkező zavaró hangokat. A műanyag, fa, valamint alumínium télikertek alapanyaga más és más módon szigeteli a helyiséget, ám a hatékony eredményhez mindenképpen többrétegű hőszigetelt üvegezésre is szükség van.

A télikert fűtése:

A télikert kellemes klímáját a sokszor emlegetett üvegházhatásnak köszönhetjük. Ebben az esetben a rövidhullámú napsugárzás akadálytalanul átjut az üvegen az üvegház belsejébe. Ezt a belső felületek és tárgyak magukba szívják, és jelentős részben hosszúhullámú hősugárzás formájában ismét leadják. Ezt a sugárzást azonban az üveg visszatartja, így a belső tér felmelegszik. Amennyiben télen is a lakótér részeként szeretnénk használni, akkor nagyjából 18 °C-ot kell tartanunk benne. Ez egy beépített teraszon – melyet akár több oldalról fűt a ház – külön fűtés nélkül is tartható.

A télikertet határoló üvegek kiválasztásakor az anyag számos fizikai tulajdonságát kell mérlegelnünk. Az optimális hőátbocsátáshoz nem megfelelő a víztiszta üveg, ehelyett különböző fémbevonatos anyagokat szoktak használni. E fémbevonatoknak köszönhetően ezek az anyagok jobban tartják a meleget, kisebb a hőkisugárzásuk. Vannak kékes-zöldes bevonatú üvegek, bár a gyártók törekvése, hogy ez a tónus minél halványabb legyen, az áteresztett fény színe a természeteshez közelítsen. Amikor az üvegezés dőlésszöge 45°-nál kisebb, akkor az üveget edzett formában kell alkalmazni, hogy kibírja a terheléseket, például télen a hó nyomását.

A télikertek általában fűtés nélkül is készülhetnek, de kiegészítő fűtéssel is felszerelhetőek. A padlóradiátor (padlókonvektor), vagy esetleg ismertebb nevén padlócsatorna, lehetővé teszi a nagyméretű üvegfelületek előtti terek esztétikus, gazdaságos és egészséges fűtését. Biztosítja a szükséges klímát, illetve a páramentes üvegfelületeket. Éppen ezért tökéletes fűtésrendszere a télikerteknek. A padlóradiátorból feláramló meleg légfüggöny a nyílászárók használatakor meggátolja a helyiség gyors lehűlését, ezért a padlóradiátor légzsilipként is használható. További előnye, hogy a padlóradiátor fedőrácsát egyszerűen csak fel kell tekercselni, így takaríthatóvá válik a csatorna.

Képek forrása: Pinterest

Nincs még télikerted? Nem tudod milyen típus lenne a megfelelő a számodra?

Hívj bátran és segítek a döntésben!

Még csak a kertet rendezgeted? Olvass bele egy korábbi cikkembe!

Kategóriák
Lakberendezés

Hálószoba ötletek és dekoráció

Napjainkat általában a hálószobánkban indítjuk és zárjuk. Este itt hajtjuk álomra a fejünket és engedjük ki a napi stresszt a fejünkből és testünkből. Reggel pedig itt kezdjük a napot, hálószobánk enteriőrje az első, amely hatással van ránk reggel.  Tehát nagyon nem mindegy milyen térben történnek ezek az igen meghatározó pillanatok.

Az, hogy milyen a hálószoba kialakítása, nagymértékben meghatározza a közérzetünket, akár egész napos hangulatunkat. Most mutatok nektek olyan modern hálószoba ötleteket, amiknek a segítségével akár Ti is saját igényeitekre szabva kialakíthatjátok kedvenc hálószobátokat.

Képek forrása: Pinterest

Milyen egy 2021-es modern hálószoba?

A hálószoba stílusát elsősorban az összkép határozza meg. Az összképet pedig a bútorok, a hálószoba színei, a fali dekoráció, a világítás és a padló burkolata határozza meg. A mai modern lakberendezési stílust körbe lengi egyfajta letisztult elegancia. Sok esetben a hűvösebb színek dominálnak, például a fehér, a törtfehér, a hamuszürke, illetve a kék.

A mai stílus egyik legfontosabb jellemzője, hogy a tárgyak egyszerűek, letisztultak és mentesek minden “felesleges” díszítéstől. Ami a modern formatervezést illeti, az is az egyszerűséget képviseli, de a modern design-ban megjelenik egyfajta harmonikus játékosság is, ami a különböző formák közötti reflexióból születik meg.

Mindemellett a fénytechnika is szerves része a térnek, ami remekül ki tudja hangsúlyozni a különböző térelemeket. Mivel a modern hálószobák “tiszta”, egyszerű összképet eredményeznek, ezért jól kombinálhatók más lakberendezési stílussal, mint például a bohém dizájn színességével.

Képek forrása: Pinterest

Összefoglalva tehát a modern lakberendezési stílus jellemzői:

  • Az összkép letisztult eleganciát sugároz.
  • Inkább a hűvösebb színek dominálnak.
  • Egyszerű, „tiszta”, díszítés nélküli.
  • Játékos, harmóniát sugalló formavilág.
  • A térelemeket, formákat kihangsúlyozó fénytechnika.

Jól kombinálható más lakberendezési stílussal.

Hálószoba színek – melyiket válaszd?

Mielőtt kiválasztod a szoba színeit, fontos, hogy tudd: minden árnyalatnak megvan a maga hatása. Ezzel kapcsolatban érdemes a megérzéseidre hagyatkozni és figyelembe venni a saját és párod jellemvonásait is.

Harsány vagy visszafogott szoba színek?

Ha például egy kifejezetten nyugis személyiség vagy, aki szereti a természetes, visszafogott árnyalatokat, akkor érdemes a pasztellszínek között keresgélned. Ezek ugyanis nyugtató hatással bírnak és ha ezek kerülnek túlsúlyba, akkor a hálószoba igazi kis nyugalom sziget lesz a lakásban.

Ha viszont igazi pörgős egyéniség vagy, akinek szüksége van az impulzív hatásokra, akkor könnyen megeshet, hogy a pasztell árnyalatokat unalmasnak találod. Ez esetben választhatsz kicsit feltűnőbb árnyalatokat, amik igazán inspirálóan, vibrálóan hatnak együtt, de mégsem érződnek “soknak”.

A lényeg, hogy olyan hálószoba színeket válassz, amik között jól érzed magad.

Néhány színárnyalat, amik remekül passzolnak egymáshoz:

  • Napsárga, hamuszürke, fehér
  • Málna, türkiz, amazonas-zöld
  • Adria-kék, türkiz, fehér, dióbarna
  • Fekete, dióbarna, földbarna, avarszín
  • Indigó-lila, citromzöld, eperszín

A szoba színeket érdemes körültekintően megtervezni, egy-egy rosszul megválasztott árnyalat ugyanis nagyon zavaró lehet. Érdemes belemélyedni a színelmélet tudományába, de az is szuper megoldás, ha egy neten található színpalettát vagy színkombinációs alkalmazást hívsz segítségül. Bárhogy is teszel, a végleges döntés előtt mindenképp aludj rá egyet (vagy párat)!

Fali dekoráció – bánj csínján velük!

Mint, ahogy már említettem, a modern stílus egyik legfontosabb ismérve a már-már puritán egyszerűség. A fali dekorációt is ezt szem előtt tartva érdemes választani. Egy modern otthonban nagyon jól mutatnak a kortárs festmények a falon, de a fémből készült fali díszek is jól beleillenek az összképbe. A hálószobát fel lehet dobni egy nagyméretű, elegáns órával vagy tükörrel, amik amellett, hogy használati tárgyak, fali dekorációként is tökéletesen működnek. A lényeg, hogy ne vigyük túlzásba a díszítést, ellenkező esetben könnyen megtörhetjük a modern lakberendezési stílusvonalat, ez pedig zavaróvá válhat az összhatás tekintetében.

Panel hálószoba ötletek

Egy panellakásban a legnagyobb probléma jellemzően a térhiány. Természetesen ez még nem jelenti azt, hogy a panellakóknak le kellene mondaniuk a modern lakótér előnyeiről. Csupán arról van szó, hogy nagyobb körültekintést igényel az otthonuk kialakítása. Nagyon jó megoldás az optikailag térnövelő hatású bútorok, kiegészítők alkalmazása.

Néhány ötlet:

  • Világos színek választása pl. a falak, bútorok esetén, ezek ugyanis optikailag tágítják a teret
  • Földtől elemelkedő pl. falra szerelt bútorok, amik azt a hatást keltik, mintha lebegnének a térben
  • Okos térhasználat pl. ablak előtt falba épített íróasztal vagy az ágy fölé helyezett lebegő polcok
  • Hosszanti mintájú tapéta vagy falmatrica, ezek ugyanis “magasítják” a belső teret
  • Falra szerelt TV, ami látszatra növeli – vagy legalábbis nem csökkenti – a teret
  • Alacsony kialakítású ágy, szintén a térhatás miatt előnyös
  • Tükrös megoldások pl. tükrös gardróbszekrény azt az érzetet keltik, mintha tágasabb lenne a tér

Ezek apróságoknak tűnhetnek, de valójában nagyon sokat számítanak egy kis alapterületű hálószobában, ahol minden négyzetméter számít.

Inspirációként nézz meg tervezéseim közül egy kis hálószobát. Szerintem Igazán csodás lett! <3

Remélem ezzel a cikkemmel tudtam abban segíteni, hogy kitudd alakítani az álom hálószobádat!

Ha azonban segítségre lenne szükséged keress bátran, valósítsuk meg együtt álmaid!

Kategóriák
Lakberendezés

Környezetbarát bútor választása a fenntartható otthonért

Hogyan válasszunk környezetbarát bútort otthonunkba vagy irodánkba?

Szeretnék nektek pár okos és fenntartható megoldást mutatni annak érdekében, hogy környezetbarátabban tudd berendezni otthonod.

Néhányan megszállottjai a bútoroknak, míg mások egyáltalán nem tulajdonítanak nagy jelentőséget nekik. Így vagy úgy, a környezetbarát bútorválasztás nagy hatással lehet a bolygónkra és az egészségünkre is. Sok „zöld” termék még mindig különlegességnek számít, így ezekhez igen borsos áron juthatunk hozzá, ám aggodalomra semmi ok! Minden területen meg lehet találni a költséghatékony megoldást.

Fa bútorok

A fa az egyik legrégebben használt alapanyag. A cél azonban a fák számának növelése lenne, hiszen a világnak így is kevesebb fája van, mint amennyire szükségünk lenne, tehát az erdőirtás elkerülése igen fontos szempont! Ezek a növények nem csak elnyelik a szén-dioxidot és oxigént termelnek, de hűvösen tartják a talajt, összetartják azt és élőhelyet biztosítanak az állatoknak. Röviden, óvjuk a fákat! Léteznek azonban olyan módszerek a fakitermelés területén, amivel fenntarthatjuk az egyensúlyt. A megfelelően és megfelelő helyekről betakarított és feldolgozott fák, illetve a folyamatos utánpótlás ültetése megelőzheti az erdők eltűnését.

Képek forrása: Pinterest

Újrahasznosított bútorok

A fa bútorok nagyon hosszú élettartamúak lehetnek, akkor is ha nem ápoljuk őket gondosan, ám felhasználhatósági idejüket még tovább növelhetjük, ha rendszeresen kezeljük a felületüket.

Felhasználhatjuk a régi megunt bútordarabokat egy-egy új, modern bútor készítéséhez. Használhatjuk alapanyagként a korábbi ágyak, szekrények, bútorok elemeit, esetleg házak építéséből megmaradt darabokat is, de különböző üzemekből is beszerezhetjük a leselejtezett anyagokat.

Léteznek ma már újrahasznosított fából készült design-bútorok is, amik nem csak hogy környezettudatosan készültek, de szépek is. Fiatalos, elegáns, vagány, és akár exkluzív enteriőrökbe is jól illenek. Akárhogy is, az újrahasznosított fatermékekből készült bútorok jó példái az erőforrás-hatékonyságnak.

Egyre több bútor készül újrahasznosított műanyagokból és fémekből. Ezek az anyagok kevesebb feldolgozást és kevesebb erőforrást igényelnek a fához képest.  A technológia fejlődésével ezek a termékek egyre jobb minőségűek. Azonban érdemes körültekintően megválasztani az ilyen anyagokból készült bútorokat. Sok terméket próbálnak újrahasznosítottként eladni, hiszen manapság divatosnak számít, így jó marketing fogás, de tisztában kell lennünk azzal, hogy nem minden az, aminek látszik.

Képek forrása: Pinterest

Bambusz bútorok

Az emberek többsége nem tudja, de a bambusz nem egy fa, hanem perjeféle, aminek jellemzője, hogy hihetetlenül gyorsan növekszik és egészen apróról, gyorsan hatalmasra nő. Rendkívül sokoldalúan felhasználható és színeiben is nagyon különböző lehet, így mindenki megtalálja a neki tetsző darabot. Használhatjuk padlón, falon, bútorokban, de akár a házépítésnél is alkalmazható. A legtöbb bambusz Kínából származik. Mivel gyorsan növekszik, környezettudatos felhasználóként érdemes ezt választani fa helyett.

Képek forrása: Pinterest

Vegyszermentes bútorok

Amikor megvásárlunk egy bútort nem feltétlenül gondolunk arra, hogy milyen anyagokat tartalmazhat, milyen vegyszerekkel kezelhették, vagy ragasztották. Pedig érdemes figyelmet szentelni rá. Szinte minden anyag párolog, ami sok esetben nem rossz, ám léteznek olyan szintetikus anyagok, amik egészségkárosodást okozhatnak. Érdemes kezeletlen vagy természetes anyagokkal kezelt bútorokat keresnünk, például újrahasznosított papírból.

Képek forrása: Pinterest

Vintage bútorok

A modern és „öko” világban könnyű elfelejteni, hogy a régebbi bútorok nyújthatják a leginkább természetbarát megoldást. Ezek nem igényelnek plusz erőforrásokat, meg lehet vásárolni helyi forrásból, így a szállítása könnyen, gyorsan környezetkímélően megoldható. A minőségi vintage bútorok is kiváló viszonteladási értékkel rendelkeznek (néha ugyanazért az árért eladhatók, mint amennyiért megvásároltuk), ami biztosan nem mondható el a legtöbb új bútor esetében.

Képek forrása: Pinterest

Döntsünk okosan és bútorvásárlás előtt gondoljunk az ökológiai lábnyomunkra is.

Vigyázzunk együtt erre a csodálatos bolygóra.:)

Tekintsd meg szolgáltatásaimat.
Áraimat itt tekintheted meg!

 

Kategóriák
Lakberendezés

Az ökológiai lábnyomunk és a környezetbarát lakberendezés

Hogyan lehet környezetbarát módon berendezni egy lakást?

Megvalósítható-e a zero waste szemlélet a lakberendezésben? Igen!

Mindig is nagyon szerettem a régi bútorokat, sokszor szebbnek látom őket, mint az újakat… Ez lehet szerencsés dolog, főleg, ha az ember a környezetbarát megoldásokat helyezi előtérbe. Ugyanis ezen a téren a lakberendezésben az egyik legfontosabb lépés, hogy minél kevesebb ÚJ dolgot vegyünk!

Ez nem azt jelenti, hogy a lakás múzeumnak nézzen ki, vagy épp lepattant, rozoga holmikkal legyen tele. Az összes lakberendezési stílus elbírja, és többnek kifejezetten jól is áll régi bútorok használata. Igen, a modern, minimalista vonalnak is… Persze ezek mennyisége stílusonként változik.

5 érv a régi bútorok mellett:

  1. A régi bútorok sokszor stílusosak, egy szép fa asztalt nem lehet összehasonlítani egy laminálttal.
  2. Árnyaltabban lehet velük lakberendezni. Az asztal példájánál maradva, választhatunk egyszerű régi parasztasztalt (rusztikus, vidéki stílushoz), vagy egy kicsit díszesebb ónémetet (például vidéki stílushoz, amit keverni szeretnénk a klasszikus, polgári vonallal, de például egy skandi-vintage eklektikus stílusba is beilleszthető). Ha kecsesebb vonalra vágyunk, ott vannak a neorokokó, neóbarokk asztalok, de még a stílbútorok is jöhetnek, az mcm szerelmeseinek pedig ott vannak az 50-60-70-es évek asztalai.
  3. Minőség: ezek a bútorok sokszor még tömör fából készültek! Nem laminált, nem faforgács, nem bútorlap és társai…
  4. Jobban tartják az értéküket és jobban bírják a strapát. Ha esetleg túladnánk 1-1 darabon, sokkal értéktartóbbak lesznek.
  5. Ha szűkös a keretünk, akkor is van belőle választék! Kevés pénzből egy nem túl minőségi laminált asztalt tudunk venni, ugyanebből a régi asztalok között sokszor válogathatunk. Félreértés ne essék, nem minden régi bútor olcsó! Itt is széles skálán mozognak az árak.

Képek forrása: Pinterest

Hogyan csökkenthetjük az ökológiai lábnyomunkat a lakberendezés területén?

  1. Ugyanúgy, mint más területen, NE HALMOZZUK a holmikat. Ne legyenek felesleges bútoraink, törekedjünk a funkcionalitásra. Ha nincs sok cuccunk, sok tároló sem kell. Ez nem azt jelenti, hogy nem kellenek dísztárgyak és minimalista módon lecsupaszított lakásban éljünk, de az igaz, hogy nem kell belőlük sok és így azokat válogassuk meg!
  2. VEGYÜNK RÉGIT/HASZNÁLTAT! Ez a legfontosabb szempont szerintem, ezzel csökkentjük a legjobban a környezeti terhelést a lakberendezés iparában. Nyilván vannak dolgok, amiből az ember nem vesz használtat, mert szívesebben vesz újat vagy nem megoldható használtan, de nagyon sok mindenből jó a régi és ezek a legtöbb lakberendezési stílusba be is illeszthetőek. Kihangsúlyoznám, hogy ez nem feltétlen olcsóbb. Ezen a téren is ugyanaz a helyzet, mint az új tárgyaknál: itt is lehet olcsón venni széket, asztalt, stb. és nagyon drágán antik darabokat. Árban ugyanúgy a teljes spektrum megtalálható. Viszont, ha valakinek nagyon szűk a büdzséje, akkor több utánajárással és befektetett energiával klasszisokkal stílusosabb otthont lehet kialakítani, ha régit veszünk az olcsó laminált helyett és több minden beleférhet a keretbe.
  3. Ha valami már nem kell ADJUK EL, AJÁNDÉKOZZUK EL, de ne dobjuk a kukába! Ez a pont igazi zero waste megközelítésben úgy hangzana, hogy használjuk amíg lehet. De itt bejönnek azért más nézőpontok is, legalábbis az én szemléletmódomban. Nem jó dolog olyan tárgyak között élni, amelyek között nem érezzük már jól magunkat (ahogy olyan ruhát sem veszünk fel). Csak azért megtartani egy bútort, hogy környezetbarátak legyünk racionálisan jó döntés, de a hangulatunkra, belső harmóniánkra nézve rossz. Ha eladjuk, akkor az a valaki, aki megveszi nem újat vesz és örömet fog számára okozni a nekünk már fölösleges bútorunk, mi pedig lehetőség szerint vegyünk helyette régit/használtat vagy ne vegyünk semmit.
  4. Ha újat veszünk, akkor próbáljuk előnyben részesíteni a hazai tervezőket, kézműveseket, illetve a hazai gyártást, kisvállalkozókat.
  5. Vegyük figyelembe, hogy 1-1 bútor, tárgy, eszköz mennyire környezetbarát módon készült, esetleg újrahasznosított anyagból van-e, vagy fenntartható erdőből származó fából készült, stb. Ezeket most már egyre több helyen fel is tüntetik.
  6.  Válasszunk strapabíró lakberendezési tárgyakat és kiegészítőket. Nagyon sokszor látom, hogy bár lenne keret a minőségibb termékre, mégis megveszik a gagyit, ami pár év múlva a kukában végzi. A minőségnek megvan az az előnye is, hogy jobban tartja a tárgy az értékét, így később, ha mégis túladnánk rajta, sem járunk majd rosszul. Az olcsó-rossz minőségű bútor árán pedig sokszor lehetne venni régit, ami ugyanannyiba kerül, és időtállóbb.

Képek forrása: Pinterest

Aki rálép erre a zero waste útra, hamar rájön, hogy így nem lehet egyszerre mindent megváltoztatni, csak szépen lassan. És mindenkinek lesznek olyan területek, ahol ez nem kivitelezhető, vagy csak nagyon nehezen.

A zero waste út nem arról szól, hogy mindent megvonjunk magunktól, nem az a cél, hogy menjünk vissza a barlangba, de többször van lehetőségünk környezetbarátabb döntést hozni, mint, ahányszor azt gondolnánk.

Te elindultál már ezen az úton?

Ha tanácsra lenne szükséged, keress bátran!:)

Olvasd el egy korábbi cikkemet, ahol a régi időkhöz nyúlok vissza!

Kategóriák
Lakberendezés

Lakberendezési trendek 2021-ben

Lakberendezési trendek alakulása 2021-ben

Az utóbbi években az öltözködés mellett egyre nagyobb figyelmet kap lakásunk, otthonunk divatja. Ahogy a ruhák esetében, úgy a lakberendezésben is évente újabb és újabb irányzatok, trendek jelennek meg.
A 2020-as lakásberendezési trendek idén is visszaköszönnek, ám az ideiben mégis található ehhez képes némi plusz.

Íme a 2021 év lakberendezési trendje:

Rusztikus és természetközeli hangulat

A tavalyi évben igazán nagy sikert arattak a rusztikus és fából készült bútordarabok és dekorációs elemek. Idén a cél a teljes rusztikusság és természetközeliség elérése. Legyen szó belvárosi lakásról vagy családi házról, egyre többen szeretnék a vidéki nyaraló és falusi porta hangulatát bevinni az otthonaikba és hétköznapjaikba.
A 2020 szélsőséges élethelyzete és bezártsága arra ösztönözte az embereket, hogy az otthonuk (legyen az bárhol) egy olyan tér legyen, ahol kicsit a természetben is érezhetik magukat. Az otthon töltött idő milyensége nagyobb értéket képvisel, mint eddig bármikor. Ennek megfelelően egyre többen odafigyelnek az anyagokra, a kiegészítők hangulatára, a színek hangulatot befolyásoló erejére.

Az anyagok által nyújtott melegség biztonságérzetet nyújt a lakás vagy ház lakójának. Az antik – provanszi hatású dekorációs elemek a falakon és a dísztárgyakban nagy hangsúlyt kapnak. A falak és nyílászárók színeire napjainkban inkább a tisztaság és letisztultság a jellemző. Javaslom, hogy a teljesen hófehér helyett merjünk piszkos fehéret, törtfehéret használni, ha igazán autentikus hatást szeretnénk elérni.

Képek forrása: Pinterest

Régi korok bútorai és falburkolatok kicsit másképp

A 2021-es bútortrend visszanyúlik a nyugati 50’-es 60’-as évek formavilágához. Azonban ezek az örökölt formák napjainkban inkább természetes anyagok formájában jelennek meg.
A falakat idén beborítják az ízléses, világos lambériák és egyéb faburkolatok, ezzel is a nyaralók hangulatát idézve. Minden egyéb beltéri falburkolat is vagy nyersen vagy fehér árnyalatokban pompázik idén.

Képek forrása: Pinterest

2021-es év színei

Ebben az évben mind a falakon, tapétákon, mind pedig a lakástextíliákon elsősorban a földszínek köszönnek vissza, az egyszerű geometrikus minták és természetes anyagok dominálnak. A gyapjú, a len és a biopamut természetes színei jól középpontba állíthatóak.
Idén különösen nagy divatja van az Aegan Teal türkiz árnyalatnak, melyet a lakberendezésben sokszor a tengerparti hangulat elérésére szoktak használni. Ezt a színt bátran kombinálhatjuk fehér, halvány bézs bútorokkal és textíliákkal.

Képek forrása: Pinterest

2021 és világítás trendjei

Ebben az évben a világítás terén is a minimalizmus dominál, és ennek jegyében igyekszünk megteremteni a harmóniát. Itt is visszatértek a természetes anyagok, mint például a fa, a háncs, a fém és letisztult formák. A lámpabúrák és testek színeiben még mindig a fémes színek, a fekete és fehér, illetve a natúr dominál.Az utóbbi egy évben a multifunkcionális terek kerültek előtérbe, hiszen sokan home officeban töltöttük a tavalyi évet és dolgozó szoba hiányában sokan a nappaliban vagy konyhában dolgoztak. Ez napjaikban is hatással van még a lámpa választásunkra.

Nagy divatja van és fénykorát éli a LED-es és okos világítás, előtérbe helyezve ezáltal a környezettudatosságot.

Olvasd el egy korábbi cikkemet, amiben bővebben mesélek a beltéri hangulatvilágításról!

Képek forrása: Pinterest

Összességében idén tovább erősödik a tavalyi lakberendezési trend, míg a központban a természettel való szoros összekapcsolódás áll.

Ha bizonytalan vagy lakberendezési tanácsra lenne szükséged, vagy szeretnél előtte egy 3D látványtervet készíttetni, keress bizalommal!

Ajándékozz lakberendezést karácsonyra!

Szeretnéd megkönnyíteni párod, barátod életét? Felújítás vagy építkezés előtt álltok? Szeretnél szakmai segítséget az előttetek tornyosuló feladatokhoz?

Akkor jó helyen jársz!

Lepd meg párodat, rokonodat, barátodat egy egyedi lakberendezési csomaggal karácsonyra!

  • A lakberendezési csomagot egyedi elképzelésekhez alakíthatod
  • Az ajándékutalvány összegét te határozod meg
  • Az utalvány 1 évig érvényes

Írj az info@szalontaikata.hu e-mail-címemre vagy a hívj a +36-20-584-9142-es telefonszámon, és hamarosan kezedben lehet a névre szóló utalvány.

Várom jelentkezésed!