Ki ne szeretne néha újra gyermek lenni? Kicsit ismét gondtalanul, felhőtlenül játszani a sok színes, kedves játék között?
De ha már nem lehetünk mi újra gyerekek, akkor legalább csináljunk a gyermekek számára egy csodahelyet! Valami olyat, ahol az ott töltött idő minden percét egy inspiráló, tágas, vidám térben tölthetik el, ahol minden róluk szól és őket szolgálja. Nevethetnek, álmodhatnak, biztonságban játszhatnak és fejlődhetnek.
Ilyen ez a hely: a Csibebölcsibe magán bölcsőde Budapest, 11. kerületében.
2024 májusában a Csibebölcsi, budapesti, magánbölcsőde felújítására, belső tereinek felfrissítésére készítettem terveket. Fantasztikusan kreatív, vidám munka vette ekkor kezdetét, hiszen gyermekeknek tervezni csodás, felemelő dolog.
A falfestéseken, parkettacsiszoláson, villanyszerelésen túl jöhetett a dizájn-tervezés.
Sok különleges elemet terveztem az enteriőrbe, annak érdekében, hogy egy igazán harmónikus, mégis különleges ékszerdoboz legyen a bölcsi belső tere.
A két fő falra az egyedi falfestéseket Nagy Ági (Gyermekkuckó) készítette. Ezek fantasztikus ékei lettek az egész bölcsődének.
A közösen megálmodott csodás, kreatív, egyedi matatófalat a Dodókocka anyukája, Móni készítette.
A kis alvókuckót a játéktértől KKlaser által készített, egyedileg tervezett, hatalmas méretű 3D-s fa térelválasztópanel választja el.
Úgy gondolom, hogy egy fantasztikus, csodás, vidám mesebirodalom vár a gyermekekre a Csibebölcsibe magánbölcsödében.
A felújítást követően minden adott ahhoz, hogy a picur gyermekek kreativitásukat és képzelőerejüket kiélve, biztonságban játszhassanak minden egyes nap ezen a csodás helyszínen.
Gyakran keresnek meg budapesti magas belmagasságú lakások térszervezésével, egyedi bútorterveinek elkészítésével. Így történt ez ebben az esetben is. Egy helyszíni tanácsadást követően ügyfelem felkért a piciny előszoba egyedi bútortervének, valamint a kis konyha két soros tervének elkészítésére. Igazi lakberendezési kihívás. A munka minden ilyen esetben izgalmas, és kreatív. Célunk a terek optimális és esztétikus kihasználásának megvalósítása. Pár különleges ötlettel megspékelve mindig valami újat, ügyfelemhez illőt, maradandót igyekszem alkotni. Azt hiszem, ez most is sikerült. Mindenki megelégedésére.
Gyere, tervezz velem Te is! Lakberendezési áraimat itt találod.
Különleges felkérést kaptam, amikor is Orsi megkeresett azzal, hogy Budapest 11. kerületében alakítsuk ki együtt leendő kineziológiai kezelőjének fő helyiségét.
Az ügyfelem, mint sok másik is szuper stílusérzékkel van megáldva, így a munka könnyed, harmonikus és hatékony volt.
Fontos tudni, hogy egy-egy ilyen helyiség esetében több előírásnak is meg kell felelni, így sok szempontból meg volt kötve a kezünk. A tervezés során a másik kötőerő az volt, hogy a kezelő helyiségeknek igen sok funkciót kell egyszerre betöltenie. A helyiség egyszerre kell, hogy szolgálja az ide érkező páciensek lazulását, gyógyulását, és egyszerre munkaterülete a kezelő terapeutának. Így a térnek könnyen kezelhetőnek, átalakíthatónak kell lennie.
A tervezés során konzultáltunk a kezelő helyiség melletti oktatószobáról is, amely szintén a projekt részét képezte.
Azt gondolom, hogy egy csodás teret sikerült létrehozni, amely minden szempontból jól szolgálja az ide érkező pihenni és gyógyulni vágyó embereket. Igazán otthonos, befogadó, szerethető enteriőrök, ahol
Ha te is szeretnél kialakítani valami hasonlóan otthonos, szerethető enteriőrt, keress bátran, nagy örömmel segítek!
Lakberendezési szolgáltatásaimat és áraimat itt találod.
Az otthonunk berendezése tükrözi egyéniségünket, stílusunkat és hozzásegít minket, hogy a mindennapok gördülékenyen menjenek. Az egyedi bútortervezés lehetőséget kínál arra, hogy olyan bútorokat hozzunk létre, amelyek tökéletesen illeszkednek életvitelünkhöz és esztétikai elképzeléseinkhez. Lakberendezőként imádok egyedi bútorokat tervezni, hiszen tudom, hogy az ügyfeleim életminőségét, és lakásuk belső tereit is nagymértékben megváltoztatja egy-egy ilyen darab. De miért is érdemes egyedi bútorokat csináltatni, milyen lépései vannak ennek a folyamatnak, és kiknek lehet különösen hasznos?
A bútortervezés előnyei
Az egyedileg készített bútorok egyik legnagyobb előnye, hogy személyre szabott megoldásokat kínálnak. Az otthonunk adottságaihoz, és meglévő tárgyainkhoz tökéletesen illeszkedő bútorok révén maximálisan kihasználhatjuk a rendelkezésünkre álló teret és egy adott térben maximális tárolókapacitást tudunk kialakítani. Kis alapterületű lakásokban, szokatlan alaprajzú helyiségekben vagy sok tárolandó tárggyal (és pincével vagy külön tároló helyiséggel nem) rendelkező családok esetében ez különösen előnyös.
Konyhák bútorozásakor egyre megszokottabbá válik az egyedi tervezés az alapvető funkcionalitás és helymegtakarítás miatt. Azonban más helyiségek is profitálnak az egyedi bútorok által. Gardróbok esetében szintén a tárolás és a kényelem játszik szerepet, míg gyerekszobák esetén a praktikusan, hosszan használható és az „gyermekkel együtt növő”, azaz funkcionalitását tekintve változtatható bútorok esetén a dizájn az egész szoba hangulatát meghatározhatja, a közös kreatív folyamat határa pedig a csillagos ég.
Emellett az egyedi bútorok egyedi megjelenést is kölcsönöznek otthonunknak, így bármelyik szoba fókuszpontjává válhatnak. Az ilyen darabok nemcsak praktikusak, hanem esztétikai értéket is képviselnek, hozzájárulva az otthonunk különlegességéhez.
Az egyedi bútorok minősége és tartóssága is kiemelkedő. A kézműves munka és a minőségi anyagok használata hosszú távú befektetést jelent, amely évekig, sőt évtizedekig szolgálhat minket. Az egyedi bútortervezés folyamata több lépésből áll, melyek mindegyike biztosítja, hogy az elkészült darab pontosan megfeleljen az elvárásoknak és igényeknek.
De mégis hogyan?
A folyamat első lépése mindig egy konzultáció a lakberendezővel vagy bútortervezővel. Ezen a megbeszélésen átbeszéljük az igényeket, elképzeléseket és a rendelkezésre álló költségvetést. Én személy szerint több körben szoktam egyeztetni a megrendelőimmel arról, hogy pontosan mit is szeretnének majd tárolni a tervezés alatt álló bútorban. Sok esetben akár pontos listát kérek, hogy lássam, ténylegesen mire is tervezem a bútort. Például gardrób esetén milyen ruhákra, hosszúakra, rövidekre, nadrágokra, mekkora cipőkre, laposakra vagy magas sarkúakra, stb. Ezt követően a tervező elkészíti az első vázlatokat és látványterveket, melyek több változatban is elkészülhetnek. A közös munka során finomítjuk a terveket, hogy végül minden részlet tökéletes legyen.
Miután a terv véglegesítésre került, kiválasztjuk a megfelelő anyagokat. Ez lehet fa, fém, üveg, tükör vagy bármilyen más anyag, amely megfelel az esztétikai és funkcionális elvárásoknak. A jóváhagyott terv és anyagok alapján megkezdődik a bútor gyártása. Ez a fázis általában több hetet vesz igénybe, attól függően, hogy mennyire bonyolult a darab. Az elkészült bútorokat a helyszínre szállítják és szakszerűen beépítik, biztosítva, hogy a bútorok tökéletesen illeszkedjenek az előre meghatározott helyükre.
Kiknek ajánlom?
Az egyedi bútortervezés különösen hasznos lehet azok számára, akik különleges és egyedi megjelenésű otthonra vágynak, ahol minden darab a személyiségüket tükrözi. Emellett a kis lakások tulajdonosai számára is ideális megoldás lehet, mivel lehetőséget nyújt arra, hogy a rendelkezésre álló teret maximálisan kihasználják, így a kis alapterületű lakásokban is otthonos és praktikus környezetet teremthetnek. Azoknak a családoknak is ajánlott, akiknek speciális igényeik vannak, például mozgássérült családtag, gyermekek vagy idős emberek.
Mint korábban említettem, az egyedi bútorok kényelmet és biztonságot nyújtanak, és a kisgyerekes családok számára is előnyösek, hiszen az ilyen darabok együtt nőhetnek a gyermekkel. Például egy átalakítható kiságy később nagyobb ággyá vagy akár íróasztallá, esetleg tárolóegységgé alakítható, így a bútor hosszú éveken át szolgálhatja a családot. Így gondoskodhatunk róla, hogy a gyerekszoba mindig a gyermek aktuális igényeihez és fejlődési szakaszához igazodjon, miközben stílusos és harmonikus marad.
Az egyedi bútortervezés tehát nem luxus, hanem praktikus és hosszú távú megoldás is jelent otthonunk berendezésében. Az egyedi bútorok nemcsak esztétikai értéket képviselnek, hanem személyes történeteket is mesélnek, és évek múltán is örömöt okoznak. Ha különleges és egyedi otthonra vágyunk, érdemes megfontolni az egyedi bútortervezés lehetőségét és belevágni ebbe a csodálatos, közös kreatív folyamatba!
Mi az? Feldobom, szolgáltatás ára, leesik, háromszoros bevétel? A válasz: homestaging. Ebben a cikkben bemutatom az esztétika, marketing és a befektetés szentháromságát, és azt, milyen lépésekkel tudjuk ezt megvalósítani együtt. Képzelj el egy budapesti kis lakást, melyet hónapok óta árultak eredménytelenül. A lokációja nem kiemelkedő, de jó adottságokkal rendelkezik. Egy félmillió forintos keretből sikerült felkészíteni az eladásra, és három héten belül elkelt, ráadásul egy-másfél millióval magasabb áron, mint a korábban meghirdetett összeg. Hogyan értük ezt el?
Mi is az a homestaging?
A homestaging, vagyis lakásfelkészítés eladásra vagy kiadásra, hazánkban még kevésbé ismert kifejezés. Egyszerűen fogalmazva, a lakás esztétikai és funkcionális felkészítése annak érdekében, hogy minél gyorsabban és magasabb áron lehessen értékesíteni vagy kiadni az adott ingatlant. Ezt a folyamatot nem szabad összekeverni egy teljeskörű lakberendezési vagy felújítási projekttel – sokkal rövidebb és fókuszáltabb munka, amelynek célja az ingatlan vonzóbbá tétele a potenciális vásárlók vagy bérlők számára.
Célkitűzés: Az első lépés a cél meghatározása: eladásra vagy kiadásra készül a lakás? Ezt követően tisztázni kell a határidőt és a büdzsét.
Büdzsé meghatározása: A homestaging folyamán egy reális keretet szabunk meg, amelyhez szigorúan ragaszkodunk. A költségek általában néhány százezer forinttól indulnak, de nagyobb lakások esetében sem lépjük túl a másfél millió forintot.
Tervezés és kivitelezés: A folyamat során mindig figyelembe veszem az ügyfél igényeit és a megadott keretet. A tervezés során előfordulhat, hogy kisebb felújításokra is szükség van, mint például tisztasági festés, de általában a meglévő elemekhez igazítjuk a dizájnt. Ennek köszönhetően a munka pár hónap alatt megvalósul.
A végeredmény: Az átalakított lakás sokkal vonzóbbá válik a potenciális vevők számára. Az ilyen ingatlanok levegősek, szellős bútorozással rendelkeznek, és kinézetük harmonikus, kiegyensúlyozott.
Kétféle szolgáltatást kínálok:
Kizárólagos tervezés: Ez a szolgáltatás egy részletes listát tartalmaz a teendőkről és a szükséges bútorokról. A tervezési folyamat során alaposan felmérem a lakás adottságait és az igényeidet, majd ennek alapján készítek egy átfogó tervet, amely pontosan meghatározza, milyen változtatásokra van szükség a lakás vonzóbbá tételéhez. Ezután elengedem a kezed, hogy Te valósíthasd meg a kidolgozott elképzeléseket. Ugyanakkor vigyázz: ez még messze nem a folyamat vége! Könnyen kicsúszhat a kezeid közül az irányítás, akár előfordulhat, hogy félúton feladod a tényleges változtatásokat.
Teljeskörű szolgáltatás: Ez a csomag magában foglalja a tervezést és a kiviteleztetést is. Ebben az esetben a teljes folyamatot én irányítom, a kezdeti ötletektől a végső simításokig. A tervezést követően gondoskodom a szükséges anyagok és bútorok beszerzéséről, valamint az átalakítások elvégzéséről. Ez a megoldás nagyobb hatékonysággal és gyorsasággal valósítja meg az elképzeléseket, hiszen minden részletet én kezelek.
Az enteriőr fotózás jelentősége
A homestaging folyamatának végén az enteriőr fotózás elengedhetetlen. A professzionális képek segítségével az ingatlan sokkal vonzóbbá válik az online hirdetésekben, ezáltal még több érdeklődőt vonz.
A homestaging tehát egy hatékony eszköz, amellyel jelentősen növelhető az ingatlan értéke és gyorsabban eladhatóvá-kiadhatóvá válik. Ha te is szeretnéd kihozni a maximumot a lakásodból, ne habozz igénybe venni ezt a szolgáltatást!
Ahogy a természet újjászületik, sokan úgy érzik, hogy ideje a házukban is rendet tenni, áttekinteni a holmikat, és megszabadulni a fölösleges terhektől. A tavaszi rendrakás nemcsak a fizikai környezet rendszerezését jelenti, hanem mentális frissességet és új lendületet is hozhat az életedbe. A minimalizmus és Marie Kondo KonMari módszere kiváló útmutatást nyújthatnak ebben a folyamatban. Íme néhány praktikus tipp:
Kategóriák szerinti rendezés
Marie Kondoegy korábbi cikkben említett módszere arra ösztönöz, hogy azonos típusú tárgyakat gyűjts össze (pl. ruhák, könyvek, konyhai eszközök stb.), és ezeket együtt kezeld. Ez segít látni, mennyi felesleges dolgod van egy adott területen, és könnyebben dönthetsz arról, mely tárgyakat tartod meg és melyektől szabadulsz meg. Érdemes feltenni a kérdést, hogy kiváltja-e egymás funkcióját két tárgy, ugyanolyan alkalmakra, hasonló gyakorisággal tudod-e őket használni
Le a felesleggel!
A minimalizmus alapelve, hogy csak a legszükségesebb dolgokat tartsd meg. Ha egy tárgyat már hosszú ideje nem használtál vagy valójában nem is tölt be hasznos funkciót, valószínűleg nincs is szükséged rá.
Ne érezz ugyanakkor bűntudatot, ha a szívedhez nőtt egy-egy tárgy fontosabb funkció nélkül: a
rendrakás rólad, a családodról és a Te háztartásodról szól. A minimalizmus nem az üres házakban tengetett életet népszerűsíti, hanem célja egy átlátható, praktikus otthon megteremtése.
Rendezd a dolgaidat funkcionális szempontok alapján
A KonMari módszer azt tanácsolja, hogy a mindennapokban használt tárgyakat oly módon rendezd el, hogy könnyen elérhető legyenek és egyszerűen visszatudd helyezni őket a helyükre.
Például a kulcsokat, sapkákat, sálakat tartsd könnyen elérhető helyeken, akár komódon vagy előszoba tárolóban. A ritkábban használt tárgyakat (pl. karácsonyi díszek, évszakonként cserélt díszítések, nyári játékok) bedobozolhatod, nehezebben hozzáférhető helyeken is tárolhatod, mint egy magas szekrény, vagy egy mély fiók belső része.
Tudatos tárolási megoldások
Egy magyar háztartásokban gyakran korlátozott a hely, ezért fontos kreatívan gondolkodni a tárolásban. Használj praktikus tárolóeszközöket, például dobozokat, kosarakat vagy polcokat, hogy a legtöbbet hozd ki a rendelkezésedre álló helyből. Ügyelj arra, hogy a tárolóeszközök megfelelően címkézve legyenek, hogy könnyen megtaláld, amire szükséged van. Persze a zseni káosza is lehet rendezőelv: de kérdés, hogy egy fárasztó nap után saját emlékeinkre, vagy inkább előre megírt címkékre hagyatkoznánk szívesebben.
Hagyjuk lélegezni a bútorokat
Lakberendezőként fontosnak tartom a bútorok és a tér érvényesülését. Értelemszerűen egy otthonban, amely folyamatos használatban van nem úgy fog kinézni a nappali, mint a látványterveken, vagy éppen egy magazinban – azonban segíthet az otthoni stresszmentes állapot elérésében és az általános jó közérzetünk kialakításán,- ha nem borítunk be minden létező felületet tárgyakkal, legyen szó kanapéról, dohányzóasztalról, íróasztalról vagy egy komódról. A jól kiválasztott, dizájnos kulcs- és újságtartók, mobiltöltők vagy éppen a fogasok önmagukban is dekorációs elemként is funkcionálhatnak, így hagyhatjuk őket érvényesülni.
A tavaszi rendrakás és rendtartás ideális alkalom arra, hogy átgondold, mely dolgokra van valójában szükséged az életedben, és megszabadulj a feleslegtől. A minimalizmus és a KonMari módszer alkalmazása segíthet abban, hogy tisztább, rendezettebb és harmonikusabb környezetet teremts magadnak és családodnak. Ne félj kipróbálni ezeket a tippeket, és élvezd az otthonod újjászületését tavasszal
A lakberendezés többről szól, mint ami a szemnek látható. A fő szempont az élettér praktikus és ergonomikus kialakítása, úgy, hogy az ehhez óhatatlanul kapcsolódó érzéseket szem előtt tartjuk. Az otthonunknak egyfajta menedéket kell biztosítania, ahol feltöltődhetünk és megnyugodhatunk. Azonban évek múltán is előfordulhat, hogy a lakás vagy a ház nem érezteti velünk azt a melegséget és örömöt, amit szeretnénk. Ebben a cikkben adok pár tippet, hogy hogyan száműzheted el az „Utálok hazamenni” érzést. Ne aggódj, az egyszerű, ám hatékony lakberendezési tippektől kezdve a nagyobb változtatásokig mindenre rátérünk, hogy segítsek otthonodat újra értékesnek és kényelmesnek érezni.
Érzelmi kötődés újraépítése
Talán furcsa ezt kimondani, de bizony, az olyan élettelen életterekhez is kötődünk, mint a lakásunk. Nem is akárhogyan! A kötődésünk ugyanis befolyásolja már a küszöb átlépésekor a hangulatunkat, és rá tudja nyomni a bélyegét a mindennapjainkra. Az érzelmi kényelem visszaállításához, bármennyire is értékes dologról beszélünk, nem kell mélyen a zsebedbe nyúlnod. Attól még, hogy van pár lakberendezési stílus, ami tetszik, és akár szívesen elköteleznéd magad mellette, nem kell az összes bútort lecserélni. Egyszerű, ám hatékony eszköz egy-egy apróbb dolog lecserélése: , mint a fogantyúk, a postaláda, a falióra, a faliképek, a tükrök, kaspók, függönyök.
Ezen felül néhány apró dekoráció megfelelő alkalmazása is képes drámai változást hozni otthonod hangulatában. Ezek a kis cserék és átgondolt vásárlások, vagy akár csináld-magad-alkotások által az otthonod azonnal érzelmileg közelebb kerülhet hozzád, melegebbéválhat, miközben a pénztárcádat is kíméled. Első lépésként ezt szoktam ajánlani a hozzám fordulóknak, hiszen már ezzel is érzik a lakberendezés pozitív változtatási erejét, ugyanakkor nem kell anyagilag olyan súlyos döntéseket meghozniuk, mely visszatartja az emberek többségét a változtatástól.
Hangulatváltás festéssel és tapétázással
Korábbi cikkemben említettem a Tape Art műfaját. Ha teljes körű átalakításra vágysz, a festés és tapétázás rendkívül hatékony módja az otthoni atmoszféra megváltoztatásának. A színek és minták választásával kifejezheted személyes stílusodat és egyedi hangulatot teremthetsz. Ezek a vizuális változások nem csak esztétikailag lenyűgözőek, hanem az otthonod hangulatát is azonnal felpezsdíthetik. Ráadásul nem is gondolnád, mekkora területről beszélünk, ami egyenesen arányos a végül érzékelt változással!
A festés és tapétázás során a színek és minták kiválasztása kulcsfontosságú. Azok a színek, amelyek harmonizálnak a kívánt hangulattal, személyre szabhatják otthonodat. Érdemes olyan árnyalatokat választani, amelyek tükrözik az egyéniségedet és segítenek létrehozni a kívánt atmoszférát, ugyanakkor számos szakmai megfontolás, mint a hideg-meleg világítás, természetes fény vagy éppen a helyiség mérete, elrendezése befolyásolja az esztétikus döntést. De ne aggódj, erre akár kérhetsz gyors professzionális segítséget már egy lakberendezési tanácsadás alkalmával!
Rendszerezés és tárolás
Az életteret kialakító dizájn kiemelkedő fontosságú. A nagyobb, tárolásra szolgáló bútorok abban segítenek, hogy az otthonod ne csak kényelmes, de praktikus, könnyen használhatóis legyen, Ez is nagyban hozzájáruk ahhoz az atmoszférához, amely meghatározza az otthoni életminőségedet.
A rend és tágas tér elérése érdekében fontos a szükségtelen tárgyak eltávolítása és a használatban lévők rendszerezése. Ez a lépés rendezettebbé teszi otthonodat , teremt egy olyan környezetet, ahol könnyebb megtalálni és használni a dolgokat, ezáltal növeli az otthon elvégzendő tevékenységek hatékonyságát – például: főzés, takarítás, de akár a rendrakásét is. Ezáltal pedig nyilvánvalóan jobban szeretünk majd otthon tevékenykedni, tartózkodni.
Az egyedi bútorok és tárolóhelyek kialakítása nem csak praktikus, hanem esztétikailag is feldobja otthonodat. Én magam nagyon-nagyon szeretem ezt a megoldást, mely ugyan nem feltétlenül a legpénztárcabarátabb opció, de hosszútávon igazi pénzügyi és érzelmi befektetést jelent! A megfelelő tárolóhelyek segítenek abban, hogy minden tárgynak meglegyen a praktikusan használható helye, és ezáltal hozzájárulnak otthonunk harmóniájához.
A pakolás művészete
A tárgyainkat illetően a minimalizmus nem más, mint az egyszerűség és funkcionalitás előnyeinek alkalmazása a tér tágasabbá és nyugodtabbá tételében. Ez a rendkívül népszerű modern stílus a felesleges dolgok kiszűrésére összpontosít, és arra ösztönöz, hogy csak azokat a tárgyakat tartsd meg (és tarts elöl), amelyek valóban szükségesek, fontosak és/vagy boldoggá tesznek. Gondold át, mely tárgyak szolgálják valóban a mindennapi életedet, és melyek jelentenek felesleges terhet. Ezen elgondolás segítségével létrehozhatsz egy tiszta és rendezett otthont.
Ehhez a témához tartozik a japán „hivatásos rendszerező” Marie Kondo nevével fémjelzett KonMari módszer is. Ez egy szisztematikus szelektálási stratégia, amely abban segít, hogy csak azokat a dolgokat tartsd meg, amelyek valóban szükségesek vagy örömet okoznak. A Konmari módszer otthonunk minden területén alkalmazható, és segít a rend kialakításában majd fenntartásában.
Legyen szó az érzelmi kötődés újraépítéséről, a hangulatváltásról festéssel vagy tapétázással, a rendszerezés és tárolás fontosságáról, a dizájn szerepéről, vagy éppen a minimalizmus és a KonMari stílus alkalmazásáról – minden lépés egy újabb lehetőség arra, hogy a saját stílusodat és személyiségedet és vágyaidat tükrözze az otthonod. Ide kattintva többet is olvashatsz róla.
Ne feledd, az otthonunk nem csak falakból és bútorokból áll, hanem az érzéseinkből és életünkből is. Tehát indulj el a változás útján, alakítsd át otthonodat, és élvezd a frissítő érzést, amikor belépsz az ajtón. Ha bármilyen további kérdésed van vagy segítségre van szükséged, ne habozz megkeresni. Az otthonod a Te világod – teremtsd meg a legcsodálatosabb verzióját!
Ahogy számot vetettem az elmúlt évekkel, nem csupán egy lakberendező karrierje körvonalazódik előttem, hanem egy utazás, mely számos váratlan fordulatot és meglepetést tartogatott számomra. Az alábbiakban megosztom veletek ezen az úton szerzett tapasztalataimat és a lakberendezés iránti elhivatottságomat.
Milyen képességeid vannak, amit nem gondoltál volna, hogy hasznos egy lakberendezőnek?
Úgy érzem, elég jól belőttem, milyen képességek kellenek ahhoz, hogy lakberendezőként dolgozhassak. Az egyik legfontosabb a kommunikációs képesség, ehhez tartozik az empátia, elég jól ráérzek az emberekre. Két-három óra ismeretség után felismerem az életstílusukat, amihez alakítani tudom az életterüket.
Amire kevésbé gondoltam, az a matematikai képesség. Amikor kimegyek felmérni a lakást, külön igaz ez a több funkciós, nappali-konyha elrendezésekre, olyan arányokat kell fejben kiszámítanom, mint a például a székek, hűtő, nappali bútor helyigénye. Szerencsés, ha nem kezdek el a felmérésnél, ügyfél mellett papíron írogatni, számolni. Helyette fejben összeadom, meg tudom mondani ott rögtön, mekkora kanapé fér például el ilyen-olyan elrendezés esetén. Ennél komplexebb számolások is a szakmához tartoznak, mint akár lépcsőmagasság, belépési mélység, melyek szintén fontos kalkulációk egy tér lehetőségeinek felmérésekor.
Hogyan választottad a lakberendezői hivatást?
Két diplomával a zsebemben, nemzetközi kapcsolatok és közgazdaságtan terén, 8 éve munka után mégsem éreztem határozottan, hogy hová tartozom. A lakberendezés később került előtérbe, miután a nemzetközi pályázatok világából hazaérkeztem az első gyermekemmel. Gondoltátok volna, hogy a virágkötészet is majdnem ugyanennyire vonzott? Végül egy lakberendező és dekoratőr másfél éves OKJ-s képzést végeztem el. Ugyan dekoratőr nem lettem, a látásmódomhoz ez a képzési rész is hozzáadott. Az építészmérnöki pálya megvalósítása három gyermek mellett túl nagy kihívást jelentett volna, így végül a lakberendezés mellett döntöttem, azonban folyamatosan az építészeti és a lakberendezői világ közötti határvonalat feszegetem, hiszen a lakberendezés nem csupán a falak és bútorok színeiről szól, hanem az életterek kényelméről és funkcionalitásának kialakításáról is.
A világ felől azt érzem, hogy a lakberendező nem egy magasan kvalifikált, diplomás, magas státusz. Korábbi végzettségeimmel nehéz azt mondani, hogy én „csak” egy lakberendező vagyok, holott ez nem a világcserepek tologatásáról és a falszínről szól, mint ahogy egy jó ízlésű háziasszony saját ízlésének megfelelően berendezi otthonát. Egy belsőépítész címkével érdekes, mennyivel más lenne a világ, de én valahol a kettő között vagyok.
„Számomra fontos a láthatón túli, belső struktúrák megszervezése.”
Ilyen például az egyedi gipszkartonozás, komplex villanyszerelés megtervezése, aminek semmi köze az építészethez, hiszen nem falakat emelünk. Az építészek feladata első sorban nem a belső terekben való gondolkozás, így a ház tervezésénél sajnos néha elmarad, hogy annak átgondolása, hova fér majd el a TV, a kanapé, lehet-e elég messziről nézni azt, vagy nem lesz-e túl messze, vagy éppen nem fog-e szemből jönni a fény tévézés közben, stb, stb.. Éppen ezért már a ház első tervezésnél fontos lenne a lakberendező szerepe, akinek fő profilja a belső terek ergonomikus kialakítása.
Mi a legszebb része a munkádnak?
A munkám legszebb része abban rejlik, hogy segíthetek az embereknek álmaik otthonát megteremteni. Az együttműködés során könnyíthetek az ügyfeleim életén, hiszen, aki már újított fel vagy építkezett, tudja az mennyi stresszel jár. Én segítekaz otthonuk megteremtéssét egy kellemes és kreatív folyamattá varázsolni.
„Annyi döntést kell meghozni, annyi teendő van egy otthon kialakítása során: ez nem mindenkinek fér bele az életébe, én pedig ezt le tudom venni a vállukról.”
Szeretem ezt a hasznosság érzést, főként, ha csodás eredménnyel zárul. A közös kreatív folyamatnak részese lenni, színekből és formákból álmodni, és a végeredményt látni egy feledhetetlen élmény.
Mi volt a leghasznosabb dolog, amit megtanultál ez alatt az öt év alatt?
Hogy minden ember, minden család és élethelyzet nagyon más.
Éppen ezért nem szeretem a lakberendezési stílusokat külön kezelni. Sokan azonosítják a lakberendezést a stílusokkal. Nyilván ez adhat egy mankót, strukturáltságot, de az emberek otthona nem steril, a stílushoz való ragaszkodás pedig lekorlátozna. Oda ne tegyél olyat, nem fér bele egy ilyen szín, egy olyan forma. Elsődleges az, amire az ügyfél vágyik, másodlagos az összhang (bár ezt nagyon igyekszem érzékeltetni az ügyfelekkel és közös nevezőt találni) és sokadlagos szempont csupán a stílus.
Ez az interjú egy rövid kivonata az életemnek és a lakberendezési pályafutásomnak. Remélem, hogy történetem inspirációt nyújt mindazoknak, akik saját otthonukat keresik és álmaikat szeretnék megvalósítani. Az utam a lakberendezés világában egy kanyargós, lassú patakhoz hasonlít, de minden egyes fordulat hozzájárult ahhoz, hogy azzá váljak, aki most vagyok.
Érezted valaha úgy, hogy a lakberendezéssel kapcsolatos ízlésvilágod egy kissé… eklektikus? Például: közel áll a szívedhez a századközepi modern stílus tisztasága, de ugyanúgy szereted a rusztikus stílus természetességét; vagy kedveled a bohém stílus lazaságát, ugyanakkor bizonyos terekben mégis inkább a minimalizmusra törekednél? Talán egyszerre szereted a csillogást és a visszafogottabb, tradicionális elemeket? Ne aggódj: ez a látszólag kaotikus ízlésvilág nem az őrület jele, csupán azé, hogy az eklektikus stílusra jellemző lakberendezési ízléssel bírsz.
Mit jelent az eklektikus belső dizájn?
Ez egy olyan stílus, amely egy téren belül ötvözi a különböző dizájnokra jellemző elemeket. Ez vonatkozik a bútorozásra és a díszítésre egyaránt; ilyen tekintetben az eklektikus stílus számos forrásból képes táplálkozni. Számos esetben például arról van szó, hogy élénk színeket, mintákat, valamint váratlan elemeket adunk hozzá egy meghatározott stílushoz.
Kép forrása: Pinterest
Mik az eklektikus belsőépítészeti irányzat kulcselemei?
Az eklektikus stílusra elsősorban a minták, színek, anyagok és textúrák keveredése jellemző, emellett pedig erősen támaszkodik a vintage-elemekre és a globális stílus inspirálta mintákra. Inkább a maximalizmus, mintsem a minimalizmus jellemzi. Ugyanakkor a stílusok keverése nem véletlenszerű: a berendezett térnek egységes hatást kell keltenie. Miközben nincsen egyetlen helyes út az eklektikus stílus megvalósítására nézve, a különböző variánsok közös vonása az, hogy természetesnek hatnak, valami fajta természetes időbeli fejlődés, változás érzetét keltik.
Készen állsz arra, hogy az otthonodat eklektikussá, mégis ízlésessé formáld? Olvasd el ajánlásunkat arról, hogyan tudod ötvözni a különböző stílusokat a moderntől a klasszikusig. Nézd végig a listát és inspirálódj!
1) Modern rusztikus stílus
Ez egy olyan formája az eklektikának, ami a századközepi modern, a rusztikus és a bohém stílusokat ötvözi. Ez a stílus egy olyan teret eredményez, ami egyszerre kelt friss és tiszta hatást, miközben lehetőséget hagy az egyéni ízlés kiteljesítésének is.
Kulcselemek:
A modern rusztikus látvány eléréséhez érdemes egy századközepi modern bútorzatot rusztikus anyagok és természetes textúrák használatával ötvöznöd. Miközben a tér színek és minták egész skáláját vegyíti, vigyázni kell rá, hogy az egész egyben egy organikus összhatást keltsen. A térből hiányoznak az összhangot felborító geometriai alakzatok és éles vonalak.
Tipp: Rétegzett szövetek
Ahhoz, hogy elérhesd a kívánt hatást, érdemes rétegzett szöveteket használnod. A rétegek ugyanis kulcsfontosságúak az eklektikus stílusban: ezzel kapcsolatban alapozhatsz a számodra megfelelő párnák, takarók, vagy akár számos szőnyeg egyidejű használatára. Ezek a rétegek érdekes dimenziókat és kontrasztokat teremtenek meg, miközben életteli hatást keltenek – ami az eklektikusság másik alapvető követelménye.
2) Minimalista bohém stílus
Ahogy a neve is mutatja, ez a stílus inkább a minimalista spektrumát jeleníti meg az eklektikának. Másfelől a minimalista bohém stílus nagyszerűen kombinálja a lezserséget az emelkedettséggel – és egy olyan teret kreál, ami egyszerre érződik rendezettnek és görcsösségtől mentesnek.
Kulcselemek:
A minimalista bohém stílus egyik jellemzője a visszafogott, számos semleges, sokszor a földet vagy a sivatagot idéző színt tartalmazó színpaletta használata. Ugyanígy kulcsfontosságú a természetes anyagok használata. A mintákat nyugodtan halmozd egymásra, legyen szó a falakról, párnákról vagy a takarókról. A falakat érdemes geometrikus vagy absztrakt módon díszíteni.
Tipp: fő a lazaság!
A fő az, hogy elérd a laza összhatást! Az eklektikus stílus lényege a kiszámíthatatlanság, ami szemben áll a tér formális elrendezésével. Tehát ebben a stílusban használj puffokat székek helyett, vagy összetolt kisasztalokat a kávésasztal helyett. Mindezek kreatív megoldások arra nézve, hogy a berendezett tér laza, nyugodt hatást keltsen.
3) Glamour eklektikus stílus
A glamour eklektikus stílus sokféle bútorstílust kombinál – a hagyományosat, a modernet, a minimalistát és a glamourt. Ennek megalkotása igencsak vakmerő vállalkozás még az eklektikus stílus keretein belül is. A lényeg abban rejlik, hogy a finom túlzás járjon kéz a kézben a hagyományokkal.
Kulcselemek:
Az egyik lényegi elem a textúra. Bőr, bársony, márvány, juta… A textúrák és anyagok ilyen szintű kombinációja egy olyan kontrasztot teremt, ami ennek a stílusnak elemi része. Ugyanígy fontos a minták megfelelő kombinációja – egy ilyen módon berendezett téren belül ez leginkább a párnák és az erősen mintázott szőnyegek, netán falak révén valósulhat meg. A bútoranyagok és formák leginkább vintage hatást kell keltsenek, ugyanakkor kulcsfontosságú, hogy az összkép a frissesség érzetét adja! Ezt elérheted akár a színek, a minták, a falminták vagy a dekoratív hangsúlyok révén.
3+1) Trópusi bohém stílus
A trópusi bohém egy pulzáló, igen egyedi stílus. Leginkább a maximalista végletet jeleníti meg köszönhetően harsányságának. Mindezt a bútorstílusok, az anyagok, a színek és a minták keveréke hozza létre.
Kulcselemek:
A trópusi bohém stílushoz leginkább a harsány színek alkalmazása szükséges – a gazdag, ékszereket idéző árnyalatok képesek ezt a stílust életre kelteni. A falak, bútorzat, párnák, szőnyegek mind ezekben a színekben pompázzanak. Nem kell megrettenni a színektől! Hasonlóképp bátran adj a térhez kis, sármos furcsaságokat – mondjuk egy függőszéket vagy egy tigrisszőnyeget. Ez teszi majd a dolgokat különlegessé!
Tipp: Hangsúly a növényeken
A növények új szintre emelhetik ezt a stílust. A különböző növényi formák, méretek, variációk a bohémság erős hatását növelik, ugyanis a természetes anyagokkal együtt ellensúlyozzák a tér glamour elemeit.
Az eklektikus stílusok megfelelő harmóniájának, elvárható egyensúlyának megteremtése igazán nagy kihívás még a leggyakorlottabb designerek számára is. Ha ilyesmi otthonra vágysz, keress meg és álmodjuk meg együtt álmaid eklektikus otthonát.
Kedves Ügyfelem azzal keresett meg, hogy két szintes családi házukat teljes körűen szeretnék felújítani és az ezzel kapcsolatosan felmerülő minden részlet megtervezésében szeretnék kérni a szakmai segítségem.
A felújítás két ütemben zajlik, egyelőre a földszinti felújítás ért végére egy éve, majd hamarosan indul az emelet.
A teljes körű lakberendezés keretében Megbízómnak elkészítettem az új funkciókhoz, új kialakításokhoz illesztett teljes villanyszerelési tervet, gépészeti ajánlást, gipszkartonozási terveket – mennyezetre és válaszfalakra egyaránt. Építésszel, statikussal együttműködve terveztünk két helyen falnyílás bővítést. Kicserélésre kerültek a régi ablakok, ajtók, mindenhova új burkolatok kerültek, amik burkolatkiosztási terveit szintén szükséges volt elkészíteni.
Az előszoba helyiséget teljesen újragondoltuk: egy új gipszkartonfallal kialakítottunk egy modern, letisztult előszobát. A mindent elnyelő és praktikusan kialakított előszobabútor tervét is minden centimétert figyelembe én készítettem.
A vendégszoba kialakítása praktikus, mégis csodás, az idekerülő praktikus bútorba elhelyeztünk egy tv-t, illetve az ide tervezett egyedi bútor további tárolásra ad lehetőséget a megrendelőmnek.
A nappali rosegold elemei – a tévé mögé elhelyezett rosegold tapéta, a különleges mennyezeti lámpa, valamint a falon elhelyezett Bernadett Shepherd egyedi falfestmény https://www.bernadettshepherd.com – fantasztikusan emelik a helyiség hangulatát, amely így egyszerre lett lágy, modern, finom és letisztult.
A korábbi nagy, funkcionálisan nem megfelelően kialakított előszobából – az új előszoba mellett létrehoztunk egy közlekedőt, ahol elhelyeztünk egy kávézóasztalt és egy gyerekolvasó-, kreatív sarkot.
A fürdőszoba és toilette két kicsiny helyiség volt, ezért megtettem mindent, hogy a helykihasználás a legpraktikusabb legyen, a szükséges gépek szépen és praktikusan elférjenek, miközben az esztétikum igazi élményt nyújtson. A különleges ledes megvilágítások, ledes tükör, egyedi mennyezeti lámpák és függesztékek, az ez esetben is egyedileg tervezett és kivitelezett fürdőszobabútor tökéletes összhangot alkot és kiváló lehetőséget biztosít az ottlakók számára, hogy pihenhessenek ebben a helyiségben.
Az egy légterű régi konyhát és étkezőt is újragondoltunk. A két funkció elhelyezkedését a térben felcseréltük és funkcionálisan teljesen az ügyfelem és családja igényire, mindennapjaira szabott helyiséget hoztunk létre.
Aki ismer, az tudja, hogy az egyedi bútortervezés a szívem csücske, így örömmel terveztem meg ezt a konyhabútort is. A tervezés során ügyfelemmel minden apró részletre kitértünk, mindent végigegyeztettünk: a süllyesztett konnektoroktól kezdve, az álló háztartási tisztítószereket és gépeket elrejtő szekrényen, a fiókok belső osztóinak kitalálásán át, a rejtett sarokszekrényig, a legideálisabb belső vasalatokig és térosztókig. Így lett ez a konyhabútor végül egy fantasztikus alkotás, ahol minden centiméter praktikusan ki van használva és minden részlet a harmonikus sütés-főzést és közös étkezést hivatott segíti.
Úgy gondolom, a végeredmény magáért beszél.
Végül, de nem utolsó sorban nem maradt ki a felújításból a lépcsőház és a terasz sem. Íme a két extra-hangulatos helyiség.
Ha te is építkezés vagy felújítás előtt állsz, keress bátran, nagy örömmel segítek! Neked is létrehozzuk együtt az Álom otthonodat!
Szeretnéd megkönnyíteni párod, barátod életét? Felújítás vagy építkezés előtt álltok? Szeretnél szakmai segítséget az előttetek tornyosuló feladatokhoz?
Akkor jó helyen jársz!
Lepd meg párodat, rokonodat, barátodat egy egyedi lakberendezési csomaggal karácsonyra!
A lakberendezési csomagot egyedi elképzelésekhez alakíthatod